Van értelme a haragodnak?

Van értelme a haragodnak?

Mindig valami egészen apró mozzanatból születik meg egy gondolat. Pedig maga a pillanat, az a mondat egyáltalán nem apró, csak abban a helyzetben tűnik parányinak. A gondolat pedig olyan folyamot idéz elő, amitől csak nehezen tudsz elaludni. Mert minden oldalról körbejárod és aztán arra jutsz, hogy gyorsan tollat kell ragadnod.

A gyerekek szemszögéből kezdeném, mert ők bizony csodás kis emberek és sokat tanulhatunk tőlük. Okosabban kezelik a problémáikat és egészen egyéni megoldásaik vannak.

 Főleg, mikor a maguk kis logikája szerint értékelik az életet, élik a mindennapjaikat.

kép:http://eskipaper.com

Egy anyának szörnyű azt látnia, hogy a gyerekei, mivel testvérek, hogyan élik meg egymással szemben az ellentétes érzelmek skáláját, minden lépcsőfokot szép lassan végigjárva. Egyik pillanatban szeretet és ölelés, “mindent odaadok” , a másikban pedig rúgnak, harapnak, irigyen fürkészik egymást és próbálgatják erejüket.

Mégis, egy testvér a belépő a “nagyok” világába. Az első megmérettetés, ha úgy vesszük. Hiába nem tetszik, valahogy mégis meg kell osztozni anyán, meg kell egyezni a játékokon, néha engedni kell és néha nem. Ez a négy fal közé szorult “nagybetűs élet” modellje. Amiben viszont egy totyogó vagy egy ovis, esetleg egy kisiskolás is órát tarthatna a felnőtteknek, mi pedig tátott szájjal bámulhatnánk, az a harag kezelése. Ők ugyanis lerendezik egymás között. Nagyon vérmesek tudnak lenni egymással. Nem azt mondtam, hogy kevésbé veszik komolyan, mint mi. Számos alkalommal látom, ahogyan erőszakosan egymásnak feszül két gyerek, mert mindkettőnek az akarata nem érvényesülhet egy időben. Csak ha mindketten ugyanazt akarják. De akkor nincs harag, csak békés egymással játszadozás. Mégis példaszerű az, ahogyan elrendezik a dolgokat. Utána nincs vita. ” Kibékülünk? ” – kérdeztük mi is testvérünktől kiskorunkban. Utána egy kézfogás és ment tovább a közös móka a saját medrében. Nem volt szálka, nem maradt senkiben sértődés és elvarratlan szálak, ki nem mondott mondatok. A másik pillanatban már a múlté volt a harag.

Felnőttek vagyunk. Elvileg, de csak papíron. Érettek, bölcsebbek, mint a gyerekek. Mégis olyan sokszor haragszunk értelmetlenül. Az egonk miatt, mert ” hogy képzeli, hogy nekem ilyet mond?” vagy akár a büszkeségünk miatt: ” én aztán nem fogok odamenni elnézést kérni, jöjjön ő előbb”. Lássuk be, ezek a dolgok olyan triviálisak, gyerekes duzzogások. Gyerekesnek nevezem, de egy gyerek is érettebben kezeli, mint mi.

Kiskorunkban még tudtunk megbocsátani. Még volt értelme a bocsánatkérésnek. Ma már lenézik, aki ilyet tesz. Azt mondják, megalázkodik és különben is, nehogy már ő kezdeményezzen. Mintha azzal, hogy elnézést kérünk, kevesebbek lennénk. Pedig pont fordítva van. Arról nem is beszélve, sosem tudhatjuk, mi történik holnap. Sosem lehetünk biztosak benne, nem bánjuk-e meg, hogy kimondtunk olyasmit, amit nem kellett volna. Ezért sokkal érettebb az, aki mer néha alul maradni. Aki mer néha háttérbe szorulni és nem erőt fitogtatni. Csak azért, mert tudja a titkot. Ugyanis nem attól leszel valaki, mert tovább tudod tartani a haragot, mint mások. Akkor talán látszólag magadra büszke lehetsz és a külvilág felé is ezt mutatod. De valóban több leszel-e ettől? Ennyire fontos már a düh, a méreg, és a mindenáron győzni akarás, hogy elfeledkezel róla, milyen jó békében élni? Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy vitában körülbelül ugyanannyi igazsága van az egyik félnek, mint a másiknak.

kép: www.segitsmagadon.hu

Biztos az is, hogy mikor vélemények ütköznek, az csata nélkül nem kivitelezhető. Nem arra szeretnék biztatni senkit sem, hogy ne álljon ki magáért. Csak az okafogyott huzavona és értelmetlen, elfojtott düh ellen lobbizom. Mikor már azt sem tudjuk, miért is bántjuk a másikat. Miért is nem szólunk hozzá. Csak egyszerűen “ős”- sértődöttek vagyunk.

Engedjük el ezt az érzést és hagyjuk, hogy újra kisüssön a nap. A szeretteink nem véletlenül vannak mellettünk. Néha azért, hogy az agyunkra menjenek. Néha azért, hogy megnyugodjunk, minden a helyén és van kire támaszkodni, ha igazán nagy bajban vagyunk. 🙂

 

Kiemelt kép: //www.wallpapersin4k.org