Van segítség – Interjú Kenyeres Dániellel, az önkéntes Ifjúságsegítővel

Van segítség – Interjú Kenyeres Dániellel, az önkéntes Ifjúságsegítővel

Nemrég ajánlottam nektek Kenyeres Dániel blogját. A Gondolatok egy koponyából támaszt nyújt, segítséget ad ahhoz, hogy az élet rögös útjain ne tévedjünk el. Segít abban, hogy igazán éljünk, tisztában legyünk önmagunkkal, a társadalommal, a világ kisebb és nagyobb dolgaival. Dani szakképzetten tud tanácsokat adni mindenkinek, aki bizalommal fordul hozzá.

Az interjúból sok mindent megtudhattok – köztük azt is, miért érezte úgy egy fiatal, 20-as éveiben járó srác, hogy segíteni szeretne az embereknek. Illetve szó esik arról is, hogy ma Magyarországon, milyen problémákkal fordulnak egy Ifjúságsegítőhöz, ebben az esetben Danihoz.

Érdekes témát feszegetünk ebben az interjúban is, érdemes kicsit elmélyedni benne!

DSCF8240(2)

Kenyeres Dániel

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy segíteni szeretnél az embereknek?

A gondolatot a kiskorom alapozta meg, amikor csendes típusként az embereket figyeltem. Legbelül éreztem, mi helyes és mi nem, de még nem volt beleszólásom a dolgokba. Később, némi idő elteltével, középiskolás koromban fogalmazódott meg bennem, hogy segíteni szeretnék az embereknek.

Az oldaladon a bemutatkozást így kezded: „Kenyeres Dániel vagyok, debreceni Ifjúságsegítő.”  Miért csinálod? Mit ad neked ez a hivatás?

A miértje a dolognak igazából elég komplex. Összességében a nagyobb jóért csinálom. A nagyobb jó pedig magából az emberekből áll. Ha csak az „Eredet” című filmre gondolok, hasonlóképpen igyekszem elültetni a gondolatokat az emberekben, amelyek idővel kicsirázhatnak. Ennek a „magnak” a sorsa viszont a tulajdonosán múlik.
Korosztálytól függetlenül szinte mindenkinek meg van a maga problémája. Éppen ezért sokan élnek úgy nehéz életet, hogy lényegében saját maguknak nehezítik meg azt. Hiszen, nem raknak rendet odabent a lelkükben, és emiatt nem tudnak kitekinteni a világba, nem látják azt, amit kellene.
Két évvel ezelőtt, mielőtt még kiválasztottam ezt a szakot, pályaválasztáskor fogalmam se volt róla mivel lesz dolgom. Abban a pillanatban viszont, ahogy megláttam a lehetőségek között az Ifjúságsegítő szót, úgy éreztem megtaláltam azt, amit kerestem. A két év után pedig úgy érzem, ez a terület az, ahol a személyiségem, a lényem érvényesülhet és így teljessé tesz engem. Olyan ez, mintha csak egy másik személyben megtalálnád a másik feledet. Így mondhatni életem értelmét találtam meg hivatásomban.

Legelső bejegyzésed ebben a blogban 2013. július 8-án került fel a világhálóra. Azt írod, hogy „Korábban már készítettem és vezettem is rövid ideig egy ilyen blogot, de ezúttal már hosszútávon és komolyabban tervezek vele. A név maradt, a design megváltozott, barátságosabb lett. Ezek mellett felvállalom önmagamat.” Miért kezdtél újat?

Az a blog még a régi énemnek volt a lenyomata, ami pedig félelemre és bizonytalanságra épült. A saját nevemet sem vállaltam fel: „Koponyás” néven írtam bejegyzéseket inkognitóban. Hasonló témákról írtam akkor is, de hiteltelennek éreztem saját magamat, nem mellékesen nem igazán voltak támogatók. Úgy éreztem, egyedül vagyok. Ifjúságsegítő hallgató voltam még, és jöttek a vizsgák és más egyéb dolgok, amik elterelték a figyelmemet. A szerelem is beköszöntött az életembe, és ezután vette kezdetét a személyiségem kibontakozása. Gondolatok letisztítása, önmagam ismereteinek frissítése, fix pontok megalkotása, érzelmek megértése. Sokat tekintettem belülre, mire helyre raktam a dolgokat, de megérte. Csak és kizárólag ezek után vágtam bele újra a blogolásba.

Hogy születik meg egy-egy bejegyzésed? Mi ihlet meg?

A bejegyzések általában megfigyelésekből, letisztult gondolatokból fogannak meg. Az ihletem általánosságban eléggé gonosz velem, mert nagyon szeret 23:00 órától tevékenykedni, emiatt kell tiszta fejjel időnként csiszolgatni a bejegyzéseken, mert sajnos 23:00-kor nem vagyok túl friss és üde. 🙂 Összességében pedig az emberek, az élet eseményei, apró pillanatai azok, amik megihletnek egy-egy bejegyzés megírásakor. Van, hogy másfél órát is igénybe vesz egy bejegyzés megírása, mert közben folyamatosan pörög az agyam.

„A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”  – idézet Albert Einsteintől, mely ott szerepel a blogod címe alatt. Vannak példaképeid, olyan írók, költők, hétköznapi emberek, akik életszemléleteiből merítesz?

Végigolvastam a kérdést és vagy öt percig magam elé bámulva gondolkodtam azon, hogy mennyi helyről, kiktől, miktől vettem át tapasztalatokat. Kismillió személytől (létezőtől és nem létezőtől egyaránt), eseményből (szintén létező és nem létező), „világok” sokaságából sajátítottam el tapasztalatokat. Mai napig nézek sorozatokat, Anime-ket, olvasok könyveket, nézek filmeket, játszok számítógépes játékokkal (az eddigiekben felsoroltakat szinte bármilyen témában), beszélek emberekkel, figyelek az emberekre, környezetemre, és a legfontosabb: tanulok folyamatosan. A felsoroltak összességében az én forrásaim, és ezeknek végtelen permutációjában találom meg azokat a gondolatokat, amikkel képes vagyok azonosulni. Példaképem lényegében minden és mindenki, ettől függetlenül van elképzelésem és hitem a céljaimmal kapcsolatban, így megvan a belső motivációm.

Amikor ilyen emberekkel hoz össze a sors, akik mások problémáival foglalkoznak, segíteni próbálnak, tanácsot adnak, esetleg visszaterelnek a helyes útra – mindig elgondolkozom, és megfogalmazódik bennem egy kérdés. Hogy van erőd a saját gondjaid mellett máséval is foglalkozni?

Csúnyán fog hangzani, de te vagy a második ember, aki feltette nekem ezt a kérdést.
Az eddig megélt életem során rengeteg mindent láttam. Az élet legsötétebb, eldugott oldalától kezdve, a legszebb pillanatokig. Ha pedig láttál már olyasféle dolgokat utána rájössz, hogy bizonyos problémák igazából nem is olyan vészesek, mint amilyenek lehetnének. Hozzá edződik idővel az ember, bár nem tagadom kihívás. Igazából szeretem azt, amit csinálok, éppen ezért nem teher a számomra az, amikor segítek valakinek, könnyítek a terhén, támogatom. Persze, nekem is időbe telt mire kifejlesztettem a módszereimet arra, hogy megkönnyítsem a saját dolgom, levezessek feszültséget, de sikerült. Ezek mellett pedig, ha probléma megoldásáról van szó, mindig a szemem előtt lebeg a gondolat: Ha nem én, akkor ki oldja meg?

Jelenleg internetes segítségnyújtást tudsz biztosítani azoknak, akik megkeresnek téged. Milyen gondokkal, problémákkal, megválaszolandó kérdésekkel fordulnak hozzád a leggyakrabban segítségért?

A problémák vegyesek. Kapcsolatokkal, önértékeléssel, esetleg csak nehéz döntésekkel, pénzügyi problémákkal (hova forduljon vele, stb.), problémás családi háttérrel kapcsolatos kérdések feltevésével, egyszerű gratulációval, motiváció hiánnyal, pusztán azért, hogy meghallgassa valaki, és még sok más dologgal kerestek már meg. Leggyakoribb az önértékelés témája, pontosabban az önismeret hiánya. Ezek legtöbbje tanácsadás formájában kerül megválaszolásra legjobb tudásomnak megfelelően.

Ha te találod szembe magad kételyekkel, megválaszolatlan kérdésekkel vagy zsákutcába jutsz, te kihez fordulsz, kitől kérsz segítséget?

Ahogy döntés meghozása elé kerül az ember, találkozhat ilyen helyzetekkel és ösztönösen a következőt reagálja: megkérdezi azt, akiben megbízik. Így teszek magam is, azokhoz fordulok, akikben megbízom.

Jelenleg tanítónak tanulsz Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Mellette önkéntesként Ifjúságsegítő vagy. Marad időd magadra? Mit csinálsz ilyenkor?

Az Ifjúságsegítő szakból tudtam kreditet elfogadtatni, így a tanító szakos tárgyaink felére be se kell járnom. Az önkéntesség jelenleg online zajlik, válaszolok beérkező levelekre, blogon, Facebook oldalon dolgozgatom, e mellett igyekszem kapcsolatokat keresni, hogy terjedhessen a blog és az oldal híre. Minél több emberhez eljut annál jobb. A kimaradt időben pedig továbbra is azt csinálom, amit szeretnék. Az 5. kérdésben felsoroltak variánsai kerülnek előtérbe, tehát a forrásaimat gyarapítom.

Egész életedet a segítésnek szeretnéd szentelni? Hogy képzeled el a jövődet?

Sokat gondolkodtam már ezen a dolgon. Nagyon szeretnék Ifjúságsegítőként elhelyezkedni, de erre sajnos jelenleg nincs lehetőség mivel egyszerűen nincs tere ennek a szaknak ahhoz. Ezt úgy kell érteni, hogy például: nincs megszabva, hogy általános iskolába kellene Ifjúságsegítő. Pontosan be sincs határolva még ez a fiatal szakma. A legtöbb esetben, ha láttam is munkalehetőség félét, az alkalmi munkáról szólt egy rendezvény mellett, ahol jó szerével pakolni fogsz. Illetve egyesületeknél, alapítványoknál lenne még hozzá lehetőség, de az egy másik téma.
A segítés egyszerűen a lényem része éppen ezért mindig fontos lesz a számomra. Ettől függetlenül, hosszú távon én szeretnék valamikor családot alapítani. Éppen ezért igyekszem nem „haza vinni” a munkámat. Volt már olyan eset, hogy ismerkedtem egy emberrel és tudott arról, mi a szakmám. A kérdéseimet úgy értelmezte, hogy én elemzem velük őt és így eléggé kellemetlenül ért véget a beszélgetés. Pedig eszembe se jutott elemezni. Igyekszem megelőzni azóta is ezeket a félreértéseket.

Köszönjük szépen a válaszokat Daninak. További sok sikert kívánunk neki a hivatásához!

Szerző:

Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.