Galkó Patrícia egy igazán sokoldalú lány. Rajong a művészetekért, verseket és prózát is ír, imádja a színházat, sőt még énekelni is szeret. Ugyan énektudását nem hallgathatjuk meg, de alkotásaiból most adunk Nektek egy kis ízelítőt!
Patrícia 11 éves korában kezdett el írni egy szomorú esemény hatására. Nagypapája halálakor az írás nyújtott neki menedéket, könnyített a lelkén, és segített kiadni magából a fájdalmat és a gyászt. A fogalmazással, önkifejezéssel nem volt problémája, már általános iskolás korában szépen öntötte szavakba érzelmeit, szókincsét pedig sok olvasással bővítette. Azóta pedig folyamatosan ír, hol vidámabb, hol szomorúbb témákról. Eleinte versben fejezte ki érzelmeit, majd később a próza irányába is elkalandozott. Műveit, melyek mindig emlékeztetik, miken is ment keresztül, gyermekkora óta egy füzetben őrizgeti.
Ihletet a mindennapi életből merít. Kedvelt témája egy idillikus világ, amilyen akár a miénk is lehetne, vagy akár amilyen körülöttünk is van, csak sokan nem veszik észre. Fontosnak tartja a szeretetet és a jobbá válás lehetőségét. „Szeretem a művészetet, a változásokat, az embereket, a szeretet különféle megnyilvánulásait. Egy mosoly, egy ölelés, egy megihlető pillanat…ezek mind-mind fontosak számomra és szebbé teszik az életemet.”-írja magáról a Poet oldalán található adatlapján, ahol versei találhatóak. Megihleti a színház is, ahova szívesen jár, akár többször is megnéz egy darabot. Ha pontosan akar leírni egy érzést vagy egy szituációt, a színészeket, a hanglejtésüket, a mozdulataikat, a mimikájukat képzeli maga elé.
Szeretné megosztani az emberekkel világlátását alkotásain keresztül, és ezáltal olyan dolgokra ébreszteni őket, melyek szebbé teszik életüket. „Szeretném megosztani az emberekkel azt, ahogyan látom a világot, és remélem, rá tudom ébreszteni a verseim által őket olyan dolgokra, melyek talán majd pozitívan befolyásolják az életüket.” Mihez képest című verse, melyet egy művésztársa ihletett, is ezzel a céllal íródott, melyben arra hívja fel figyelmünket, hogy mindenkivel történnek rossz dolgok, de meg kell tanulni észrevenni a szépet és a jót, nem szabad elsüllyedni az önsajnálatban és folyton csak panaszkodni, nyitottnak kell lenni a boldogságra, akkor is, ha épp nehéz helyzetbe kerülünk.
Mihez képest…?
Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Veled történhet rossz…
Nézz körül a világban… láthatod, mást is kísért a Gonosz.
Ha azt hiszed, csak neked fáj, mikor egy szeretted bántott,
gondolj arra, aki szeretetet sose érzett, vagy látott.
Ha azt hiszed, bánt az élet, mikor az emberek gúnyosan szólnak Hozzád,
nézz meg egy süketet, ki sosem hallhatja társai szavát.
Ha azt hiszed, Te vagy az egyetlen, ki előtt akadályok vannak,
nézd meg jól azokat, akik még csak járni se tudnak.
Mégis gyakran látsz arcukon mosolyt villanni,
miért kell hát a feladatok elől mindig elinalni?
Azt gondolod, rossz helyre születtél, s Téged senki nem szeret?
Akkor jól nézd meg a családod, kik mindig ott vannak Neked!
Ha azt hiszed, kevés az idő, hogy begyógyuljanak a sebek,
gondold csak el, hány ember próbálja meg?
Nem mindenki elég bátor ahhoz, hogy felvállalja sebezhetőségét,
légy hát büszke mindarra, amit eddig vérezve ugyan, de elértél!
Mielőtt panaszkodnál, nyisd szemed a világra, rosszabb is lehetne…
S vedd észre, hogyha hagyod a vidámság, ami körbevehetne.
Köszönd meg a sorsnak, amit kaptál, ne légy elégedetlen…
Élj a mának, valósítsd meg álmod… ez vezessen az Életben!
Verseiben megjelennek a mindennapok témái, olykor egy-egy pillanatot ragad meg, máskor egy érzést vagy egy hangulatot. Olykor szentimentális hangvételű alkotásokban fejezi ki érzelmeit, például Nincs többé már… című művében, melyben egy szakítás kínzó fájdalmait meséli el, kifejezően megjelenítve az átélt szívfájdalmat.
Nincs többé már…
Úgy rontott rám a fájdalom,
hogy levegőt alig kaptam.
Sajgott valahol a mellkasom,
hiába, hogy nem akartam.A szerelmünk vége gyötört,
hirtelen döntés volt tőle.
Szétfoszlott minden gyönyör,
és szenvedés lett belőle.Bánom-e vagy sem a döntést,
ez mind nem számít már.
Nincs olyan, hogy MI többé,
és ez még nagyon fáj.Szerettem, de utunk ennyi volt,
fel kell dolgoznom, menni tovább.
A szívem is elveszett valahol,
s az agyam se működik már.Meghalt örökre egy részem vele,
bárcsak máshogy lett volna.
Nem lesz már, de volt egyszer
“Iki” és “Motyka”!
Patrícia írásaiból az őszinteség sugárzik, rengeteg megélt pillanatot oszt meg velünk vers vagy próza formában, betekintést engedve világába, és mindeközben próbál ráébreszteni minket olyan dolgokra, melyek pozitívan befolyásolhatják életünket.
Két hét múlva egy interjúval is készülünk, melyből még többet megtudhattok Róla addig pedig nézzétek meg oldalait és szemezgessetek írásaiból!
