…versekkel úsztam ki a partra, aztán azokból a versekből építettem a hidat, ami átvezetett a változáson – interjú FeDrával

…versekkel úsztam ki a partra, aztán azokból a versekből építettem a hidat, ami átvezetett a változáson – interjú FeDrával

Barbit (azaz FeDrát) még múlt év tavaszán ismertem meg, ám a szokástól eltérően nem a magazin, és nem is a kiadóm által. Egy állásinterjún történt mindez. Szerencsére azóta úgy hozta az élet – mivel az interjúm sikeresnek zárult -, hogy munkatársak lettünk. Nem is egy, hanem rögtön két helyen is! Mindketten gyerekekkel foglalkozunk, és ami perpillanat beszélgetésünk tárgya: mindketten írunk!

Barbi kötete pár hete jelent meg a Colorcom Kiadó szárnyai alatt, így annak apropóján, illetve magáról az Írásról és más Szerelemről társalogtunk. Fogadjátok szeretettel a fiatal, életvidám költőlánnyal készült interjút! 

Mesélj kicsit magadról! Kicsoda az a Fehér-Deák Barbara?

Nagykőrösön élek. Logopédusként dolgozom. Jól választottam annak idején. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, szeretem az anyanyelvemet. Szabadidőmben gyakorlom a gitározást, tanulok, olvasok, írok. Ha végeztem, negyedik emeleti lakásomban alszom egy keveset.

A művészneved FeDra. Hogyan született ez a név?

Körülbelül 15 éves koromban rengeteget rajzoltam és festettem. A vállalható darabokat dátumoztam, aláírtam. Akkor tizenöt évesen úgy gondoltam, hogy a teljes nevemet kiírni, a rajzokon, túl hosszú, és nem menő. Kell valami rövid művésznév, ami belőlem van, és én vagyok. Papírt ragadtam, és a teljes nevem betűiből összeraktam FeDrát. Megmaradt.

Mióta írsz? Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Nem ötlet volt, hanem mentőmellény.

Huszonkét éves koromban bekövetkezett az életemben egy nagyobb változás. Miután eleget sírtam, feltettem magamnak a kérdést, hogy „mi van még”? Az nem lehet, hogy csak így tudjam kifejezni azt, amit érzek. Akkor kezdtem írni. Azokkal a versekkel úsztam ki a partra, aztán azokból a versekből építettem a hidat, ami átvezetett a változáson.

Mára pedig már egészen függővé tett alkotás.

IMG_20170212_172246Idén jelent meg az első köteted. Mesélj róla egy kicsit!

az Írásról és más Szerelemről, szól egy kicsit a szerelemről, a „nemszerelemről” az ihletről, külső zenéről, belső zenéről, az elmúlásról, az elengedésről, a pillanatokról, a változásról, a maradásokról, az elindulásokról, magányról, vágyakról, merengésekről, álmokról, belső vívódásokról. Nekem olyan, mint az élet, hétköznapi viseletben.

Kinek ajánlanád „az Írásról és más Szerelemről” c. könyved?

Nehéz megmondani, hogy kinek ajánlom. Pont a napokban írt nekem egy olvasóm, hogy a 12 éves lánya is olvassa, és a kedvence a „Kölyök”, és, hogy már tudja, mit jelent az, hogy asszociáció. Aztán egy másik olvasóm is arról számolt be, hogy lánya, elolvasta, és szeretné még egyszer elolvasni. Ez nekem nagyon megható.

Ezért erre csak annyit mondanék, hogy az embereknek ajánlom. Hétköznapi viseletben.

Mi inspirál? Mi motivál?

“…a semmi fölött,

és a minden tetején…”

/Szórakozott vers/

Az ihlet maga. Eleinte nagyon zavart, amikor „elmúlt” „elszállt”, „felszívódott” és nem tudtam leírni., de már annyira hozzám nőtt ez a jelenség, hogy egyre jobban szeretek erről írni. Olyan, mint egy egyszeri, és megismételhetetlen pillanat, egy beteljesületlen vágyakozás, egy „Oda nézz!” „Ó, pont nem láttad!” ez a „majdnem” –érzés a gyomorban.

Inspirálnak az emberek körülöttem. A beszélgetések, a „nembeszélgetések”. Egy jó zene, a rohanás, az ücsörgés.  Az élet maga, hétköznapi viseletben.

Mit jelent számodra írni, alkotni?

Jelenleg az alapvető szükségleteim közé tartozik. Ha abszolút nem írok, pedig bennem van, az olyan érzés, mintha folyamatosan éhes, vagy szomjas lennék.

Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz?

Sok olyan művész van, hál’ istennek és egyre több. Örök kedvenceim Ady, Márai,  Pilinszky… stb., mellett Závada Péter, Simon Márton, Varró Dani, Lackfi János szövegeit gyakran olvasom. Most ők vannak az ágyam mellett.  Dusán, Lovasi, Horváth Attila, Pásztor Anna dalszövegeit pedig annyira szeretem, hogy csak úgy tisztán is rendszeresen fogyasztom őket. Most azon vagyok, hogy minél több kortárs költőt/írót megismerjek. Fontosnak tartom, hogy a klasszikusok mellett azokról is tudjunk, akikkel épp ugyanazt a levegőt szívjuk be.

Alkotsz még más műfajokban is?

Három évvel ezelőtt véletlen írtam egy dalt. Akkor jó volt. Felvettük. Elraktam emlékbe.

Mik a további céljaid?

Az írás területén az, hogy megtanuljak úgy játszani a szavakon, mint Paul Gilbert a gitárhúrokon.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta írással foglalkozol?

Az, hogy egyre jobban olvasok. Egyre jobban értem, hogy kell hozzányúlni egy műhöz, hogy kell megízlelni, újra meg újra, hogy kell elővenni. Rengeteg olyan vers van, amit szeretek, de még nem értek, mégis érzem a hangulatát. Régebben simán odébb löktem azokat, amiket elsőre nem fogtam fel. Idő kell nekik. Nem baj, ha nem adják magukat olyan könnyen.

És végül, mi az, ami boldoggá tesz téged?

Logopédusnak lenni heti x órában, gyerekek között, igazán boldoggá tesz.

Megírni egy verset, vagy prózát, úgy, hogy másnap visszaolvasva is érzem, amit akkor éreztem, amikor megéltem, mielőtt megírtam.

Megtanulni egy dalt gitáron, teljes valójában, belemászni a szerző lelkébe, meghemperegni benne, megérteni, aztán továbbgondolni, átformálni magamra, az is boldoggá tesz.

A visszacsatolások a könyvemről. Egy kép az „arckönyvben”, hogy „Frissen a nyomdából beszerezve.” Spontán összefutni a kiadónál egy új ismerőssel, aki az én könyvemmel a kezében lendül ki az ajtón, boldoggá tesz.

Amikor a családom azt mondja, hogy várunk Haza, az nagyon boldoggá tesz.

 

Köszönöm az interjút! Sok sikert a kötetedhez!

 

FeDra elérhetősége a világhálón:

Facebook: https://www.facebook.com/feherdeakbarbara/?fref=ts

Instagram: https://www.instagram.com/fedra_barb/

A kötet rendelési linkje: https://shop.colorcom.hu/?konyv=azirasrolesmasszerelemrol

 

Az interjúban szereplő képeket maga a költőnő küldte. 🙂