“Az írás kísérti
a halált
nem ismeri
a lemondást.
Az írás
kineveti
önmagát
s a fájdalmat.
Ez az utolsó
elvárás
az utolsó
magyarázat.
Ez az
ami.”
Charles Bukowski- Írás (részlet)
A múlt heti ajánló után következzék hát az az interjú, amit hetek óta, személy szerint a legjobban vártam. Még pedig azért, mert tudtam, hogy Gábor válaszaitól több leszek, mint azelőtt. És valóban így is lett. Szavai olvasása közben kicsit megtaláltam önmagam, meggyógyultam és újra vissza tudtam térni a jelenbe, ahol már nagyon rég nem jártam. Innen is köszönöm neki, még egyszer. Olvassátok, szeressétek, kövessétek a munkásságát. Nagyon remélem, és bízom benne, hogy még hallunk róla és a verseiről a közeljövőben 🙂
Ajánló róla: https://lenduletmagazin.hu/versek-az-akvariumban-ajanlo-tamasko-gaborrol/
Tamaskó Gábor
1. Amikor először az oldaladra tévedtem rögtön szemen szúrt, hogy “Lejtő”-nek nevezted el. Miért pont ezt választottad ?
Szerintem ha megkérdezel egy másik napon, akkor már másképpen fogok válaszolni erre, de a mai legyen ez: egy kedves ismerősömnek azt a választ adtam, hogy ha egyszer az ember elkezd írogatni, akkor onnan már általában nincs visszaút. Elindul a lejtőn. Ugyanez igaz a versek és a szépirodalom olvasására is. Visszafordíthatatlan változásokat okoz egy ember életében, nézeteiben, és ha egyszer elkezdi… Lehet, hogy ez minden szeretett tevékenységre igaz. Ez a szombati válaszom.
2. Nem is olyan rég írtad ki a legnagyobb közösségi portálra, hogy meglett a 300. versed a lejtő. tumblr.com oldaladon. Ehhez kapcsolódva kérdezném meg, hogy úgy nagyjából mikor írhattad meg életed legelső versét ?
Pontosan nem emlékszem, de valamikor általános iskolásként írhattam először versikét, és az is egészen biztos, hogy szerelmes vers volt valakinek. Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy nem működik ez a módszer, de sajnos nem tanulok. Ezek az első írások még egyszerű bokorrímes próbálkozások voltak, de már nincsenek meg. Egy gyermek figyelménél nem sok őszintébb dolog van a világon. Biztos sok mindent jóval tisztábban láttam akkor, mint most, és a helyzet idővel csak romlik.
3. Miért éppen a “versforma” ?
Képtelen vagyok bármilyen nagyobb lélegzetvételű munkát elkészíteni, mert néhány nap után már általában megutálom amit először leírtam, és kidobom az egészet úgy ahogy van. A vers gyorsan jön nekem, és ha már megosztottam, akkor utána nagyon nagyon ritkán szoktam utólag letörölni valamit. Öt perc múlva már lehet, hogy egyáltalán nem igazak, sőt, lehet hogy sosem voltak azok. A vers nekem olyan, mintha fognék minden nap egy madarat egy kalitkából, és kiengedném az ablakon. Nagyon klassz kis önző forma, és jelenleg tökéletesen megfelel az igényeimnek, de mindenképpen gondolkozom majd regényben, csak még úgy érzem nem értem meg rá. Valójában semmire sem értem meg, és sosem fogok.
4. Verseidet olvasva kiderül számunkra, hogy nem csak otthon, a lámpa fénye alatt születnek, hanem vonaton, vagy épp buszon is. Inspirálóan hat rád a “nem megszokott környezet ?
Teljes mértékben. Legjobban ott és akkor szeretek leírni valamit, amikor éppen elkap egy érzés, és nekem egy éjszakai busz, egy tömött villamos vagy kocsma, sokkal izgalmasabb, mint az üres szobám. Mindig cipelek magammal egy noteszt, és állandóan írogatok bele, bárhol is járjak éppen. Nagy kedvencem Jack Kerouac, és ezt úgy érzem tőle próbálom eltanulni. Az ő írásai lüktetnek és vibrálnak. Pontosan úgy, mint egy hatalmas város, minden szépségével és mocskával együtt. Lélegzik.
5. Mindannyian kíváncsiak vagyunk arra a bizonyos “folyamatra”, amikor igazából megszületik a vers. Hogy kell ezt elképzelnünk ?
Nincs ebben semmi különleges. Odaülök a géphez, és elkezdem teljes erőből püfölni a billentyűket, amíg ki nem jön belőle valami. Szerencsére valami mindig jön. Hol jobb, hol rosszabb, de valami mindig. Bukowski hasonlítgatta az egészet egy boxmeccshez, vagy bikaviadalhoz. Igaza volt, és van.
6. A “Mert neki elhittem” c. versedben írod, hogy “bőrömbe varrták Charles Bukowski két sorát”. Mit rejt ez a 2 sor és miért Bukowski ?
Az egyik számomra kedves versének két sora van a hátamon. A vers címe The Genius of the Crowd, és a két sor pedig “and their hatred will be perfect, like a shining diamond”. Magyarázatot nem adnék hozzá, a vers fent van a neten, mindenki úgy értelmezi, ahogyan szeretné. Bukowski az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem. Mindent leírt ami számít. Ha olvasok tőle néhány sort elbizonytalanodom, hogy egyáltalán hogy merek utána bármit is írni. Pilinszky ilyen még nekem. Rettenetes. Gyönyörű. Ők voltak a legkeményebbek.
Charles Bokowski
Forrás: Google
7. Előzetes beszélgetésünk során kiderült, hogy a versírás mellett énekelsz egy bandában és hangszerek javításával is foglalkozol. Mit lehet még tudni rólad ?
A zene jött nekem előbb. Zongorázom, gitározok és énekelek tíz éve. Nagyon szeretném majd a verseimet valahogy dalokká formálni egyszer, de még nem jött el az ideje. Zenéket is folyamatosan írok, de nem tudtam még olyat produkálni, amit elfogadhatónak érzek. Majd talán ebben az évben sikerül… Mit lehet még tudni rólam? Ott vannak a versek. Ott van bennük minden, amit tudok és érzek. Sokszor félelmetes nekem, hogy mások ennyire jól ismerhetnek engem, miközben én semmit sem tudok róluk. Ettől (is) szép az egész. Már szinte perverz. A sorokból mindent meg lehet tudni rólam.
8. Szoktál negatív/pozitív véleményeket kapni barátoktól, ismerősöktől, esetleg szimpla olvasóktól ?
Nagyon ritkán kapok egy-egy levelet olvasóktól, és mindenki nagyon kedves szokott lenni hozzám. Azt éreztetik velem, hogy néha sikerül olyat írni, ami talán másoknak is ad valami, nem csak nekem. Mint korábban említettem, a vers nagyon önző forma. Magamnak írok. Ha elkezdenék másoknak írni, végem lenne. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki támogat a szeretetével, kedvességével és figyelmével. Kritikákkal őszintén szólva nem foglalkozom. Vagy magamtól változom, vagy sehogy. Túl gyorsan összetörnék tőlük.
9. Miről szeretsz a legjobban írni ?
Mindenről. Bármiről.
10. Mit ad neked a versírás? Önmagad kifejezését, vagy netán egyfajta lelki megtisztulást, hogy kiírhattad magadból a szavakat ?
Jó érzés. Könnyebben túl tudok lenni bizonyos dolgokon ha leírom őket. Emlékeztetőnek sem utolsók. Én is ugyanazokba a gödrökbe esek bele újra és újra, ezért nagyon vicces visszaolvasni egy régebbi versben ugyanazt az érzést, amit mondjuk most érzek. Azt hiszem ha nem írnék, akkor megőrülnék. Az írás mindig ott van és ott lesz, mert ott kell lennie. Ez nem döntés kérdése, hanem belső kényszer. Lejtő.
11. Gondolkoztál rajta, hogy ezt a több, mint 300 verset kötetbe kellene szedni és a közeljövőben ki lehetne adatni ?
Készült nagyon limitált számban (talán összesen 25 db) az első néhány százból egy kötet, amit pont most karácsonykor ajándékoztam oda családomnak és barátaimnak. Az a helyzet, hogy nem látom valószínűnek, hogy bármelyik kiadót érdekelné a munkám. Nem érzem magamat elég jónak. A versben sajnos nem nagyon van pénz, ezért nem érdekli a nagy halakat. Amennyire tudom a kortárs íróink nagy része saját maga készítteti el a köteteit. Én is így fogok tenni, majd talán legközelebb az év vége felé. Természetesen nagyon örülnék, ha esetleg valaki méltónak találná a dolgaimat a kiadásra, de úgy érzem, hogy jelenleg nekem az internet ilyen szinten tökéletes hely. Bárki megtalálhat, aki csak akar, és egyáltalán nem tervezek semmit kérni a verseimért. Ha csak egy ember olvas, már az is hatalmas öröm nekem, de szerencsére úgy tűnik, hogy ennél jóval többen vagyunk.
Köszönöm Gábornak, hogy vállalkozott erre az interjúra és hogy minden kérdésemre készséggel válaszolt. Öröm volt téged megismerni.
…és külön öröm, hogy megajándékozol a versesköteteddel. Nagyon jó helye lesz itt, nálam.
Gábor verseit megtalálhatjátok ezen a honlapon:
http://lejto.tumblr.com/
