Veszíts el egy könyvet!

Veszíts el egy könyvet!

Ma egy szuper kis programot hozok Nektek, mégpedig a Veszíts el egy könyvet kezdeményezést. Nekem nagyon megtetszett, így el is hagytam rögtön három könyvem!

A lényege annyi, hogy kiválasztasz egy könyvet a könyvtáradból, amit szívesen elhagysz és nem bánod, ha valaki más megtalálja. Nagyon egyszerűnek tűnik a dolog, de ezt egy könyvmoly – aki kicsit gyűjtögető – annak nagyon nehéz ezt a döntést meghozni. Én most azonban erős voltam, és kapásból három könyvet is elhagytam a délelőtt folyamán. Délután pedig jött is az e-mail, hogy valaki megtalálta az egyiket a három közül.

A folyamat a következő: először is regisztrálni kell az elhagyandó könyvet ezen a honlapon, ahol a mű kap egy számot. Ezen kívül ki kell nyomtatni egy szöveget, amit el kell helyezni a kötetben. Ez azért fontos, hogy a személy, aki megtalálja, tudja – miért is tarthatja a kezében. Ha a szerencsés megtaláló pedig követi a mellékelt papiroson található szöveget, akkor az előbb említett honlapon tudja jelezni, hogy hozzá került.

Én kis naiv, azt hittem, hogy a mi városkánkban ez nem fog működni. Mikor megkaptam délután az e-mailt, hogy valaki megtalálta az egyik könyvet – amit elhagytam – nagyon boldog lettem, hogy gazdára talált, jó emberhez került.

Ha van kedvetek csatlakozni a játékhoz, itt tudtok bővebben informálódni. Facebook esemény is van, ami ezen a linken érhető el, könyvet regisztrálni pedig itt lehet.

Hajrá mindenkinek, jó kis móka!

Kiemelt kép: http://www.justhvk.hu/blog/?p=12957

Szerző:

„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” /George R. R. Martin/ Ez az idézet tökéletesen tükröz, hiszen imádok olvasni és elveszni a könyvek adta csodálatos világokba.