A bőröm pórusai úgy vonzódnak a te bőröd pórusaihoz, mint egy mágnes északi és déli pólusa. Ha nem érintkezünk, a testem jéghideg, merev és nehéz. Mint, ahogy a tűz perzseli a fát a kandallóban, úgy táplálsz te is tűzcsóvát a lelkemben.
Ha nem vagy velem, hideg van és fázom. A szobánk falai közti távolság zsugorodni kezd, és úgy érzem, összelapít a saját otthontalanságom nélküled. A mély csend repedésein keresztül beszivárognak a saját létem fájdalmai. Hontalan vagyok.
Aztán hallom a lépteket a folyosón, ahogy a bal láb megelőzi a jobbat a járólap kövén. Te jössz, hozzám tartasz. A szívem pezsegni kezd, a hirtelen boldogságtól a szervezetem minden sejtje megremeg. Már nem vacogok.
A parázs a lelkemben izzani kezd, és belobban a tűz. A fénycsóvák táncot járnak. Egy egész világot látok bennük. Szarvasokat, őzeket, egyszarvúakat. Fenyőerdőt és erdei patakokat. Itt vagy. Itt vagyok. Eggyé válunk. Hazaértem. Otthon vagyok.
(Kép forrása: We Heart It)
