“Virágok nőnek a szívünk helyén két kislányért” – Szabó Imola Julianna könyvbemutatója

“Virágok nőnek a szívünk helyén két kislányért” – Szabó Imola Julianna könyvbemutatója

Papírtulipánok lógnak a falakon, halakat termő fa, két hatalmas fehér arc, rajtuk megelevenedő Élet képei, mellettünk lágy zene szól. Elrepítenek a fények és az érzelmi örvények. Bársonyos, meditatív dallamok. Virágok nőnek a szívünk helyén két kislányért. Feltöltődünk a világ lágy jóságával. Szabó Imola Julianna könyvbemutatóján jártunk.

Most szerdán rendezték meg az írónő legújabb könyvének, a Kinőtt szívnek bemutatóját, amiről már előjáróban azt ígérték, hogy nem egy átlagos felolvasásra számíthatunk. Ebben nem kételkedtem, mivel Imola és Herbert Aniko előszeretettel dolgoznak együtt, úgyhogy tényleg ötletes koncepcióra számítottam. Megérkezésünkkor már sokan várakoztak az RS9 színháztermének előcsarnokában, én rögtön le is csaptam az új kötetre, már tényleg vártam hogy a kezembe vehessem. Azt hiszem minden igazi könyvrajongó megszagolja az új könyveket, én erre a dilire különösen fogékony vagyok, azonnal megcsapott a finom nyomdafesték illata, és muszáj volt végiglapozzam. A csodálatos illusztrációk, melyek Maros Krisztina munkái, megelevenítették az irodalmi szöveget.

A könyv böngészése közben, persze zajlottak az események, és elkezdődött a terembe szép számmal összegyűlt közönség beszivárgása. Már az első pillantásban impozáns papír installációkkal találtuk szembe magunkat, de a központi elemeken kívül is megjelentek a könyv emblematikus elemei, papírtulipánok lógtak a falakról, vagy a földön feküdtek. Egy rövid bemutató után megkezdődött az “előadás”, amitől minden kis részlet életre kelt. Vetítőn keresztül különféle mozgóképeket láthattunk, leginkább természeti képek és városi élet meghatározó elemei úsztak rá a papírokra. Ezalatt lágy, szinte meditatív zene szólt, amitől az egésznek egy álomszerű hatása érződött ki. A vetítés közben a két fehér arc mögött felkapcsolódtak a lámpák, és elkezdődött a felolvasás. Az első maga az írónő volt, aki a könyv egyik főszereplőjének, Szélkislánynak  gondolatait emelte ki a szövegből. A történet szerint a kislány épp édesapja elvesztését próbálja feldolgozni, és ezeket a olykor szörnyű gondolatokat próbálja a hétköznapi életbe emelni, és szép lassan túllépni rajta, amennyire egy gyerek képes rá. Hol viccleskedve, hol szomorúan, hol dacoskodva levágva magát a tér közepén, de mindenképpen megfoghatóan, emberien.

“Egy ideje a mama mindent múlt időben mond. Csupa két té az életünk. Míg más az autójával, mi az idővel tolatunk.” (Szélkislány firkantásai)

A másik felolvasása Borda Réka költő intézte felénk, ő a következő szereplőt, Zsilikét jelenítette meg, aki a történet szerint, épp akkor veszítette el a látását, és ezt az új, számára az elején kevésbé szerethető állapotot próbálja a magáévá tenni. Rengeteg olyan érzelmi és fizikai nehézség szerepel a történetben, amivel egy olyan ember szembesülhet, aki elveszítette a szeme világát. Imola kifejezetten igyekezett figyelni a hitelességre, viszont ez a történet több szimbolikus jelentést hordozott számomra, mint az előző. A kézzelfogható probléma ellenére, egy elvontabb fantáziavilág elevenedett meg számomra.

„ Áfonyaszemű akarok lenni. Fekete fák alatt feküdni. Ég a szemem. Korom, minden kormos. Már nincs kék. “ (Zsilike kabátja)

A felolvasások után jött a beszélgetés, amit a könyv szerkesztője, a L’Harmattan Kiadó képviseletben, Darvasi Ferenc vezetett a szerzővel és Krisztinával, az illusztrátorral. Szó esett a könyv készítésről, amiről a két alkotó egybehangzóan állította, hogy semmilyen nézeteltérés vagy nehézség nem kísérte, rögtön megegyeztek minden ponton. Ez jól látszott a kész könyvön, ahogy Krisztina is mondta, hogy a szerkesztésénél kifejezetten figyeltek rá, hogy bárhol nyissák ki az olvasók, ugyanazzal a hangulattal találják szemben magukat. Ez a mostani kiadás azért is különleges, mert készült hozzá egy braille-írásos melléklet, amellyel lehetővé válik, hogy látó és nem látó emberek is együtt tudják olvasni ugyanazt a könyvet, és követni benne a történeket. Ennek szerkesztésében a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége is segítségükre volt. 

A szövegek különböző tempóban kerültek vázlatba, a Szélkislány firkantásai sokkal könnyebben íródtak a papírra, mint a Zsilike kabátjának története, utóbbi az élethelyzet feltérképezése miatt, több elmélyülést igényelt az írónő számára. Imola, ahogy már előző könyvében a Varratokban is kiemelte, a család fontosságát, és a család mint központi téma, továbbra is megmaradt, mint vezérfonal. Ettől én nagyon közel érzem magamhoz az írásait, úgy érzem erről hasonlóan gondolkodunk, ezért is tud mindig ennyire megragadni.  A bemutató végén egy kis meglepetéssel is készültek Krisztinának, aki másnap ünnepelte születésnapját, így duplán akadt ok az ünneplésre. A beszélgetés végén elég tömött sor keletkezett a dedikáltatni várók sorából, és mindenki gratulált a jól sikerült munkához. Úgy éreztem egy csodás élménnyel és nem utolsó sorban, egy gyönyörű kötettel lettünk gazdagabbak. 

Fotók: Bényei Zoltán