Rose, egy igazán lendületes Lendület tag. Tele van energiával és vidámsággal, egy igazi pörgős energiabomba, egy igazi csupa mosoly lány. Bánatait, sosem zúdítja másra, fájdalmait blogja rejti. Magát így mutatta be: „Egy lány, aki előbb nőtt fel mint kellett volna. Egy a sok közül. Semmivel sem több, vagy kevesebb. Valaki, aki megállás nélkül küzd, és amikor már nincs remény, akkor sem adja fel.” Ma őt ismerhetitek meg.
Mióta foglalkozol írással?
2013. január- február környékén kezdtem el írni. Egy elég nehéz időszakon estem akkor át, és hiába próbáltam bárkivel beszélni, valahogy nem ment. Meghallgattak, de nem értettek meg. Akkor jött a blog. Könnyített a lelkemen. Aztán egyre több pozitív visszajelzést kaptam az írásaimmal kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy a visszajelzések és magam miatt is érdemes folytatni. Most már a részemmé vált. Kerekebbé teszi a dolgokat, mint amilyenek eddig voltak. Élesebbek a képek. Egyértelműbb az, ami eddig nem volt.
Blogodban több stílusban, műfajban is publikálsz, bejegyzéseid közt például verseket is olvashatunk. Milyen műfajban, milyen stílusban szeretsz a legjobban írni?
Erre nem tudok konkrét választ adni. Mindegyikben szeretek. És soha nem tervezem meg előre, hogy verset vagy más akarok írni. Az érzéseimről írok, ösztönösen sorakoztatom egymás mögé a szavakat. Kiírom minden gondolatom. A végén, mikor átolvasom, akkor kerül „kategóriába”, megnézem, hova passzol jobban, és úgy csinosítgatom, szerkesztgetem. A versek mostanában jöttek. Néha azt veszem észre, hogy rímekben beszélek, vagy írok üzenetet. Szerintem még nem forrt ki. Még alakul. Még magam sem tudom, hogy hova tartozom. Bár az is lehet, hogy ilyen maradok, aki a két út közt kódorog.
Egy időre eltűntél a blogvilágból, majd egy új bloggal újra visszatértél? Mi ennek az oka? Miért törölted a blogod, majd miért döntöttél mégis úgy, hogy újra blogolni fogsz?
Elég sok negatív dolog történt akkor. Kezdtem összeomlani lelkileg, elveszíteni a tartásomat. Sőt, talán el is vesztettem. Az írás sem ment. Valamiért úgy éreztem, hogy meg kell tőle válnom. Talán a lelkem mélyén arra vágytam, hogy a blog törlésével a fájdalom is kitörlődik belőlem, de nem. Nem lett jobb. Talán 1-2 hónapra tudtam kizárni életemből a blogok világát. Vágytam arra, hogy újra csináljam, hogy kiírhassam. Egyszerűen hiányzott, és újra akartam kezdeni. A lelkem mélyén éreztem, hogy nem örökre töröltem magam ebből a világból. A Lendület csapatától türelmet kértem, hogy új erőre kaphassak, és ha összekapirgáltam a belőlem megmaradt kis darabkákat, akkor újra visszatérek közéjük (közétek 🙂 ), és így is lett.
Miért pont a Rose nevet választottad?
Rose: vörös haj és rozéfröccs.:D
Az elején Szandra piszkált mindig azzal, hogy a rozé jut eszébe a hajszínemről. Aztán mikor az új néven gondolkodtam, egyszer csak eszembe jutott, és szerintem ez az, ami leginkább én vagyok.
Rose Tükre, mit jelent a cím?
Tükör a világnak, tükör mindenki másnak. Látok és láttatok. Ahogy én gondolkodom, ahogy én érzek, ami engem érdekel. Ahogy látom a világot. A tükörkép az, amit mindenkinek mutatok. Így más is láthat az én szememmel, érezhet a szívemmel.
Blogod bejegyzései közt sok melankolikus hangvételű, miközben a Lendület csapatában egy életvidám lányt ismertünk meg a személyedben. Milyennek érzed magad valójában? Hogy jellemeznéd önmagad?
Nagyon pörgősek a mindennapjaim, egy két lábon járó nevető energiabombának tartanak, akinek nem lehet levakarni a fejéről azt az ostoba vigyort. Nem terhelem a környezetem a nyavalyáimmal, balgaságaimmal, ezért van a blog. Kiírom, ha fáj. Kiírom, ha éget. Kiírom, ha vágyom rá, és persze azt is kiírom, ha boldoggá tesz. A blog amolyan lelki szemetes, így a mindennapokban ki tudok tartani. Csak az olvassa, aki akarja, így nem rakok plusz terhet senki nyakába.
Nem panaszkodhatom, szinte mindenem megvan, amit valaha el akartam, elértem, és mindezt egyedül csináltam, saját erőmből. Pörgök, rohanok, vidám vagyok, de a vidámsággal párhuzamosan sírni is tudnék. Olyan ember vagyok, aki keres magának valami rosszat, ha épp nincs. Ha nem érez fájdalmat, akkor addig megy, amíg valami meg nem kínozza, különben nem érzi, hogy él.
Megvan mindenem. Boldognak kéne lennem, de úgy érzem, hogy még mindig nem teljes. Még mindig nem kerek az összkép. És amíg úgy érzem, hogy hiányzik valaki, vagy valami az életemből, nem leszek igazán boldog.
Mit jelent számodra az írás? Miért szeretsz írni?
Az írás is hozzátett ahhoz, hogy kerekebb legyen minden. Szeretem csinálni, szeretek érzésekről beszélni, és a ki nem mondott dolgokat a megfogalmazni. Könnyít a mindennapokon. Levesz rólam egy terhet, és általa többnek érzem magam.
„Az éltet, hogy én is elképzelhetek egy boldog jövőképet.”-írod a bemutatkozásodban. Milyen ez a boldog jövőkép számodra?
Tipikus nő, tipikus álommal. Valami ilyesmi vagyok én is. Vágyom arra a nagy családi házra és az azt megtöltő gyerekhangra. Az udvaron kergetőző kutyára, munkára, energiára. Arra, hogy boldogulni tudjak, és ne kelljen attól félnem, hogy másnap nem tudok mit adni az éhes szájaknak. Vágyom arra az emberre, aki 60 éves koromban is csókot nyom a homlokomra és rám segíti a kardigánomat.
Mik a távolabbi terveid az írással kapcsolatban? Szeretnél ezzel foglalkozni a jövőben is?
Nincsenek nagy terveim. Továbbra is írom a blogomat és csinálom a dolgomat a Lendületnél. Én ezt sosem tanultam, nem is gondoltam volna, hogy egyszer ilyesmivel fogok foglalkozni. Úgyhogy nem érzem azt, hogy ennél magasabb szinten kellene művelnem, és most jó ez így. Élvezem.
Miért jelentkeztél a Lendület csapatába? Mit vársz ettől az oldaltól?
Tudom, mekkora nehézségekkel jár a mai világban művésznek lenni. Beszélhetünk itt írásról, de akár zenéről, táncról, képzőművészetről, bármiről. Mikor láttam, hogy szerkesztőket kerestek, úgy gondoltam, hogyha csatlakozom, ezzel is segítek. A művészetek fejlődését mindig is szívemen viseltem, és ha tehetek érte valamit, azt megteszem.
Nem várok az oldaltól csodát, vagy 180 fokos változást, mert tudom, hogy mennyire nehéz, viszont úgy gondolom, hogy ha valaki tesz, vagy valakik tesznek azért, hogy jobb legyen, akkor jobb is lesz. Rengeteg munka, rengeteg áldozat, de igenis hiszek abban, hogy adhatunk Lendületet azoknak, akiknek kevés jutott belőle.
Mit üzennél a Lendület olvasóinak?
Csak annyit, hogy higgyenek bennünk és azokban, akiknek segíteni próbálunk. Rengeteg olyan tehetség van a világban, akiknek kincsei a négy fal közé szorulnak. Mi ez ellen harcolunk, de szükségünk van olvasóinkra, hiszen nélkülük semmire sem megyünk.
