Zivatarhoz

Zivatarhoz

Megint feltűnt az álmaimban
Képlékeny, sehonnani kép.
„Gyere velem” – ragadja meg a kezem,
És már húz is magával, át az úton,
Húz-húz
És én félek, hogy magával
És én félek, hogy magába
Fog rántani.
Erősen tart, fejét céltudatosan
Magasra emeli, keresi, hol biztonságos
Az átkelés.
Toporgok mellette,
Gyermekléptek a járdaszegélyen,
Magasra tartom az arcom,
Ahogy felnézek rá.

Talán valami didereg bennem.
Haza akarok érni,
Szemeim hatalmasak.
Bár sem a nevét, sem a kinézetét
Nem ismerem.
Fekete hosszú kabát,
Az illata, pedig mint a nyári zivataré.

„Nézd!” – suttogja
És el is ered az eső,
Szárnya vesztett esőcseppek
Szaladnak át a forró betonon.
Még megég a talpuk.
Nyári zivatar – kétes didergés ő.

„Tetszel!” – határozom el magam,
Akarok én is valami nagyot mondani,
Esetlen pillanat, valahol az első és utolsó határán.
Finom ránc a száj szélén, megbátorodok.
Figyel, miközben én élvezettel toccsanok
A pocsolyákba. Újra és újra.
Csacsogás, csobogás.
Sárga esőkabátok.
Idilli díszlet.

Most farsang éjszaka van,
kurjantások meg a fáradt füsttel kevert borillat.
Valami éghet bennem, mert már fél órája
Csak annak a fenyőnek a törzsét bámulom,
Amire zuhog a sárga lámpafény.
Egyszer majd megmutatom neked.
Ha megtalállak. Vagy ha kiderül, hogy létezel.

Szerző:

Horváth Margaréta
"Ha itt nem találsz, keress meg ott."

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás