Afázia, tehát a beszédképesség zavara. Ez egy rendkívül érdekes és szerteágazó idegrendszeri betegség, amely a domináns és ezáltal a nyelvéért is felelős félteke sérülése miatt alakul ki. Ez egy szuper cím, és nagyon visszaadja a könyv fő motívumát is. A Baráth Katalinnak nem ez az első műve, az Agave Könyvek égisze alatt már több krimije és a történelmi regénye is megjelent, többek között Az arkangyal éjjele és a Dávid Veron sorozat. Ezúttal a fantasztikum területére merészkedett, azon belül is egy űroperát írt, amely egy többkönyves szerzőnek sem olyan egyszerű feladat, ha nem ebben a zsánerben alkotott eddig.
A magyar nehéz és különleges nyelv, a könyv pedig ezt hatványozottan kiemeli, sőt egy vallást épít köré, amiért a moyerek, vagyis a magyar túlélők képesek fanatikus megszállottsággal harcolni és lázadni minden más kultúra ellen. Zseniális ötlet. Emellett beemeli az írónő a magyar történelem sémáit is, tehát a virágzó birodalom képét, amely a bolygó összeomlása után egy “balsors verte” nemzetté zsugorodik ismételten. Az ősmagyarok ádáz harcosok és hódítók voltak, akik rettegésben tartották Európát, mióta betették a lábukat a Kárpát-medencébe. A regény “forrásai” szerint a világégés előtt is hasonló nagyhatalom hírében állt a magyar nemzet, amely a világűrbe történő kivándorlás során ismét elvesztette dicső fényét. Két nagyhatalom között őrlődik, a Demokrácia és Háló Biradalom között.
Hagyta, hadd visszhangozzanak saját szavai, amelyek ugyanakkor nemcsak a saját szavai voltak, hanem egy nép története és egyben lényege is zöngésekbe és zöngétlenekbe csomagolva. Ezredévek, amelyek alatt makacsul ragaszkodott elevenségéhez ez a hasonlíthatatlan, furcsa zene, és századok, amikor e nyelv a használója felé fordult, hogy egymásba kapaszkodjanak, és ez a kapaszkodás maradjon túlélésük oka és záloga.
A művészetet, a kultúra egyik alapkövét, csak korlátozott mértékben tudták kimenekíteni a haldokló bolygóról, ezért nagyon becses értéket képvisel az utolsó hegedű, vagy egy megmaradt könyv is. Ugyanilyen érték a beszélt nyelv is, amely már csak a moyerek sajátja. Olyasfajta kuriózum, amely egyben bűnös élvezet is, mert azokat az embereket, akik nem rendelkeznek a beszéd készségével az idegrendszeri módosítások miatt, függőségbe taszít. Az írónő itt ki is használja az alkalmat, hogy irodalmáraink nagyjainak verseit és prózáit adja szereplői szájába, amelyet drogként terítenek szereplői szerte az univerzumban. Az állatvilágban és a primitív kultúrákban képi kommunikációval történik az információáramlás, a nyelv és a beszéd az evolúció során is később alakult ki. Vitaindító gondolat, hogy visszafejlődést jelentene e az emberiség történetében, ha visszaállnánk a vizuális kommunikációra, amely egyébként virtuálisan gyorsabban terjeszthető. Az már pedig nem is kérdés, hogy a Háló Birodalom és a Demokrácia, ami ellen a moyer szakadárok lázadnak, mennyire embertelen. Központosított tudat, minimális önállóság, folyamatos megfigyelés és megcsonkítás, amely modernebb köntösben adja vissza az 1984-ben bemutatott totális diktatúrát és népbutítást.
A lelkifurdalás éppolyan fölösleges mentális konstrukció, mint a szerelem.
Nem egy nyári, könnyed olvasmány, ezért nem is haladtam vele olyan gyorsan, mint terveztem. Az Afázia rögtön a történet sűrűjébe vezet minket, rengeteg információ és fogalom jön velünk szembe már az első oldalakon, ezért nem lehet csak átsuhanni a sorok felett. Nemcsak a szakszavak, a szokásrendszer, de maguk az események sem tisztázódnak egészen a könyv közepéig, csupán morzsákat kapunk, és csak aztán lendülünk igazán bele igazán az akcióba. Ennek ellenére a szöveg nem száraz és nem mellőzi a humort sem.
Két főszereplőnk, Sió, a génmanipulált, fegyelmezett katona és Maros, a szabad szájú, életigenlő hírszerző. Mind a ketten kissé kívülállók, ritkán tartózkodtak eddig a fedélzeten, mert a kötelesség máshová szólította őket. Az ő szemükön keresztül látjuk Pandonhya életét, a katonai rendben nevelkedő moyereket és a szemünk láttára bontakozik ki egy újabb háború.
A férfi nehezen győzte le a fészkelődési ingert: nem kellemes, ha egy gyilkolásra tenyésztett lény tanulmányozza a moyert, még ha egy testvériségbe tartoznak is.
Egy vérbeli magyar és meglepően egyedi scifit olvashatunk, ha kézbe vesszük az Afáziát, amiről még borzalmasan sokat lehetne írni, mert rengeteg gondolatot beindított bennem, és még a több oldalas litánia sem tudná visszaadni a könyv eszenciáját. Az Afázia egy szépirodalmi igényességgel megírt tisztelgés a magyar kultúra iránt, de kegyetlen társadalomkritika is. Nacionalista eszmék, fajnemesítés a genetikai tervezés segítségével, menekült mesterséges intelligenciák, ezek az elsőre elrugaszkodott jelenségek jól leképezik a mai világunkat.
A könyvről többet itt olvashatsz:
