Amikor az álmodozó találkozik a Rémálmok Múzsájával – ajánló Laini Taylor A különös álmodozó c. duológiájához

Amikor az álmodozó találkozik a Rémálmok Múzsájával – ajánló Laini Taylor A különös álmodozó c. duológiájához

Laini Taylor idehaza már ismert szerzőnek számít, több kötete is megjelent, mint a Füst és csönd leányai sorozat, vagy a Lips Touch – Csókra várva regény. Ezúttal a Különös álmodozó duológiáját veszem górcső alá. A kaliforniai származású, világlátott írónő ebben a sorozatban két szerelmét egyesíti, az írást és az utazást.

forrás: https://thenerdybookfairy.com/

Bár lassan betöltöm a harmincegyedik életévemet, ez az ifjúsági történet teljesen magával sodort. Magyarországon nem igazán dívik a young adult fantasy történeteket egy lapon említeni a felnőtteknek íródott társaival, pedig véleményem szerint, ennek a világnak a kidolgozottsága és egyedisége felveszi a versenyt a zsáner bármely elismertebb tagjával is. Megismerkedhetünk istenekkel, egy kidolgozott és szerteágazó mitológia-rendszerrel, nyelvekkel és új fogalmakkal, több párhuzamos világgal, a felnőtté válás göröngyös útjával, és tragikus emberi sorsokkal, mindezt egy olyan köntösben, amit áthat a mesék szeretete, ettől a történet atmoszférája mind végig varázslatos és szerethető.

A különös álmodozó sorozata egy olyan világban játszódik, ahol az alkímia valós tudomány, ahol léteznek kékbőrű, rettegett istenek, akik különleges képességeikkel sakkban tartják az egyszerű halandókat, és ahol hatalmas szeráfok lebegnek az égben.

Lazlo szeretett volna útnak indulni, hogy kiderítse a választ. Ez volt az ő vakmerő és fennkölt álma: hogy elmenjen oda, egy fél világgal arrébb, és saját maga fejtse meg a rejtélyt.
Ez persze lehetetlen volt.
De ugyan hogy is akadályozott volna meg egy ilyen tény egy álmodozót az álmodozásban?

forrás: pinterest

Lazló, a különös álmodozó, rögtön belopta magát a szívembe. Egy tisztalelkű árva fiú, aki segédkönyvtárosként dolgozik, és azért durva a kinézete, mert egy mesekönyv ráesett a polcról és betörte az orrát, és mert olvasás közben folyamatosan nekimegy a falnak. Úgy hiszi magáról, hogy egy értéktelen, szürke kisegér, viszont a fejében létező világ és álmok színesebbek, mint bárki másé. Egy rejtélyes város megszállottja, önmaga sem tudja, hogy miért. Egészen addig álmodozik róla, míg egy napon e titokzatos város lakói meg nem jelennek ott, ahol ő él, majd kalandra hívják a fiatalembert, amellyel Lazló végre rálép arra az útra, amit a sors valóban szánt neki.

Minden elme külön világ. A legtöbb az átlagosság hatalmas középmezőnyét foglalja el, míg mások sajátosabbak: van, amelyik kellemes, sőt akár gyönyörű, és akad, amelyik kiszámíthatatlan vagy épp megmagyarázhatatlanul rossznak érződik.

A másik főszereplőnk Szárája, egy égbe zárt istenivadék, aki kis csapatával együtt a túlélésért küzd egy ellenséges világban, és egyetlen eszközei a lepkéi, amelyek az éj leple alatt lerepülnek a citadelláról és belépve az emberek elméjébe, rémálmokat hoznak a város lakóinak, akik másfél évtizede lemészárolták a rokonait és szeretteit. Szárája önmagát is gyűlöli, hogy másoknak szenvedést okoz, és kezdi megkérdőjelezni önmagában, hogy a bosszúja jogos-e. Ilyen körülmények között, négy társával és szellemekkel összezárva nevelkedik és válik lányból nővé, aki semmi másra sem vágyik, csakhogy valaki megértse és elfogadja olyannak, amilyen.

A termékenység, a szexualitás, a kitartás, a képesség arra, hogy életet adjon: ezek voltak egy nő erői, és a tetoválás ezek előtt tisztelgett, a hagyományon keresztül összekötve ezeket a lányokat az ősanyáikkal, évszázadokon átívelve. Ám mindez valójában többről szólt a termékenységnél. Szárája most más maga is érezte. A tetoválás egy újfajta érettséget szimbolizált, igen, de nem csupán a gyermekszülésre vagy a házasságra. Az ilálith azt is jelezte, hogy a serdülő nő felvállalja önmagát: kilép a gyermekkorból, hátrahagyja azon énjét, melyet mindig csak mások formáltak, és új önazonosságot épít fel magának a saját erejéből, egyéni választásai szerint.

Ám nemcsak a főszereplők nyerték el a szimpátiámat, rengeteg szerethető és érdekes mellékszereplő is színesíti a történetet. Ott van példának okáért Thyon, a hercegi származású tudós, aki Lazló totális ellentéte és folyamatos kínzója. Ott van Minja, a halottakat megkötő, haragos istenivadék, aki olyan traumán esett át, amitől megállt a növekedésben és egymaga igyekszik gondolkodni a társaiért. És megismerhetjük Eril-Fént, a  híres-nevezetes Istenölőt, aki végett vetett az istenek rémuralmának, ám ezzel együtt elveszítette önmagát és a képességét arra, hogy szeretni tudjon és megbocsájtson önmagának. Szép ívű jellemfejlődéseket, szerelmek, testvéri és baráti kapcsolatok alakulását követhetjük végig két köteten keresztül, amely során nemcsak a rengeteg feloldhatatlannak tűnő és fájdalmas konfliktus megoldását láthatjuk, de az istenek származására és céljaira is választ kapunk.

forrás: moly.hu

Lehet – bár nem hiszem -, hogy A különös álmodozó és A rémálmok múzsája csak számomra nyújtott felejthetetlen élményt, mert megtestesítette mindazt, amiért szeretek fantasy történetet olvasni. Elvarázsolt, meglepett, miközben olyan ismerős és szeretett eszközökhöz nyúlt, mint a mesék és az álmok világa. Hasonlóan melengető és kellemes hangulatot a nemrég olvasott Csillagtalan tenger című regény nyújtott számomra. Ez is egy mély gondolatokat, szép leírásokat, érdekes szereplőket felvonultató és egy bámulatos, varázslatos világot feltáró olvasmány, amely rengeteg rejtélyt és csodát rejt magában. Szívesen olvastam volna tovább, vagy kalandoztam volna még a számtalan világban, amit az írónő kitalált, de ez a történet ezzel véget ért. Remélem, hamarosan újabb könyveket is olvashatok majd az írónőtől.

 

Ha tetszett az ajánló, a könyveket itt szerezhetitek be:

A különös álmodozó

A rémálmok múzsája

A kiemelt kép forrása: pinterest