Mindig örülök annak, ha új embereket mutathatok meg nektek. Ez most sincs másképpen, főleg, hogy egy olyan tehetséget, költőt mutathatok be nektek, akinek műveinek olvasása a napi rutinomba ivódott be hosszú ideje. Már olvashattatok tőle verset az Évszakosrózsákkal készített interjúmban. Most viszont megismerhetitek közelebbről.
Ronóki Bertalan, akit sokan Fiókországként ismernek, a mai interjúalanyom.
Nem is próbálom őt jellemezni, hiszen Kemény Gabriella frappánsan leírt mindent, amit két sorba bele lehet zsúfolni:
Rónoki Bertalan, Fiókország. Költő, újságíró. Kerek napszemüveg, álmos tekintet, kócos versek, és örökké az ikonikus bőrönd. Erősen megéri találkozni vele.
Olvassátok sok szeretettel Bercivel készített interjúmat:
Mesélj kicsit magadról! Mi a te történeted? Mit kell rólad tudni?
Rónoki Bertalan vagyok, jelenleg 22 éves pécsi egyetemista, diszlexiás. Röviden ennyit mesélnék. A történetem pedig csupán az, hogy elhittem, hogy diszlexiásként is írhat az ember, ha épp úgy érzi, neki arra van szüksége. Sokáig csak alkalmanként kiszorongtam magam a papírra, majd elkezdtem máshogy alkotni. Rólam igazából semmit nem kell tudni, a dolgok kötelező jellege az, ami miatt rengeteg minden elveszti a varázsát. Kár lenne már azelőtt elvesztenem, mielőtt még lenne, úgyhogy ezt a részt inkább elengedném.
Több helyen fiókországként vagy jelen. Honnan jött az ötlet, mit jelent ez a név számodra?
Sok ideig írtam a “fióknak”, ami szerintem nem volt felesleges időszak. Sokkal türelmesebb lettem, és talán önkritkában is fejlődtem, hol megengedőbb, hol pedig szigorúbb lettem magammal szemben. Tulajdonképpen ebben az időszakban – ami olyan négy év lehetett – a fiókom volt az egyetlen olvasóm. Meghatározónak éreztem, ezért mindenképpen szerettem volna belevinni a blogom nevébe is. Illetve az akartam, hogy sugallja, hogy az a fiók igazából egy hatalmas tér: számtalam gondolat és rejtett kincs lapul benne. Ezt itt most nem is feltétlen magamra vagy az én fiókomra értem, hanem mindenkiére és mindenkire. Egy kis hely, ami tartalmának csak az egyéni képzelet szab határt.
A kopaszodó rozsdás őszi tájban
a fák szürkés durva kérgén
gördülő arany könny vagyok.A feltépett sebekben a ragacsos bánat
az erekben lüktető kétely
és agyadban a foszló elmeszálak.Morzsákért házaló hangya
család a lelkem és pocsolya színből
szárnyakat festek egy pincebogárnak
A szívem, mint a messzi kertesházak,
távoli, mégis otthonos./monológ/
Van egy bizonyos kellék, amit mindig viszel magaddal a fellépéseidre. Mi az, és miért fontos, hogy ott legyen?
Gondolom, itt a kofferomra gondolsz. Igazából nekem nagyon tetszenek annak a korszaknak az elemei és stílusa. Mint például ez a bőrönd is, kicsit talán olyan, mintha a régi hagyományokat cipelném magammal. Édesanyámnak volt egy ilyen bőröndje, amit megkaparintottam tőle. Ő a nemez termékei egy részét vitte ki benne vásározni, és nekem is kicsit ez az érzésem van, amikor elviszem például egy felolvasóestre. A legelső fellépésemkor, ha jól emlékszem, felsétáltam a színpadra, és az utazótáskámból elővettem a verseimet. Mondhatni, külön performansz volt. Mostanában már csak mint kabala érkezik velem, bár lehet izgalmas lenne egy tudatos elemmé beépíteni egy-egy felolvasásnál.
Az Évszakosrózsáknál vagy jelen, mint alkotó. Hogy találtál rájuk, hogy kerültél oda?
Ez így igaz, ott is tevékenykedek. Alapból annak a közösségnek az a célja, hogy egy olyan csapattá szerveződjön, ami tehetséges fiatal írókból áll. Valójában ők találtak rám, vagy még pontosabban Kutrovátz Renátó volt az, aki a poet.hu ra feltöltött pár versem alapján rám talált. Eleinte nem mertem neki visszaírni, mert kicsit zárkózottabb típus voltam akkoriban, de pont az egyik unokatesója szaktársam volt. Ez azért vicces valahol, mert Renátó és az unokatesója is amúgy Pesten élnek jelenleg is, de úgy hozta a sors, hogy akkoriban pont itt volt egyetemen, és tudtam tőle informálódni. Végül így csatlakoztam.
Van olyan író, költő, akire felnézel, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!
Vannak olyan ismert kortárs szerzők, akikre felnézek, és vannak konkrétan kortársaim, szintén huszonévesek, akiktől a hétköznapokban is igyekszem tanulni. Valamint természetesen vannak a nagy klasszikusok, mint Kosztolányi, Radnóti, Weöres, Pilinszky, József Attila és hasonló költők.
Egyik kedvenc idézetem:
a boldogság sose fő,
sose cél, csak pihenő.Hogy tartós legyen Egészed,
váltakoznak mind a részek.
Nem a megnyugvás a cél:
mind mozogjon, ami él./Weöres Sándor/
Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol? Mik a további céljaid?
Van egy kedvenc versem, méghozzá Turbuly Lilla határ.idő című verse, és egyszer arra lettem figyelmes, hogy az a nő, akinek több kiadott könyve is van már, ráadásul ő írta a kedvenc versemet, egyszer csak bekövette a blogomat. Életem egyik legklasszabb érzése volt. Illetve amikor az országos slamtáborban felírtam egy kis haikut egy fadarabra, Kemény Zsófi megtalálta egy padon az egyik este, és megmutatta a szüleinek. Láttam Kemény Istvánt egy pillanatra talán elmosolyodni rajta; az volt még hasonló érzés.
Célom pedig egyértelműen a világuralom!
Mi inspirál, vagy motivál a mindennapokban?
A mindennapok apróságai, azok a kis dolgok vagy megfigyelések, amiktől én is kötődöm egy adott helyzethez. Van, hogy ezekből nyerek inspirációt, vagy olykor csak úgy jön az ihlet.
Mi az, ami boldoggá tesz? Mit szeretnél elérni az életedben?
A kedvenc idézetem talán elárulja, hogy nem az a célom, hogy állandó boldogságban legyen részem, nyilván szeretek örülni és szoktam is, de az nem egyenlő a boldogsággal. Azt szeretném, hogy mindig legyen mit csinálnom, és hogy legyen hozzá motivációm. Szeretnék olyan dolgokat találni, amik elhivatottságérzetet adnak. Szeretnék valamit addig csinálni, amíg el nem fáradok benne, aztán pihenni egyet, hogy újból neki tudjak állni valaminek. Mivel jelenleg írogatok és ebben még nem fáradtam el, ezért szeretnék olyan szintre fejlődni, hogy lehessen egyszer talán egy kötetem is. Nyilván itt nem magánkiadásra gondolok, mert arra bármikor elkezdhet össze spórolni az ember. Addig pedig csak próbálkozom.
ahogy reggel siettem
megcsókolt egy rózsa
a nagy rohanásban nem
láttam kócos bimbója
kihajolt az útra
így landolt arcomon
szirom selymű bókjamár a buszon zötyögök
de még mindig rajtam van a jel
kezemmel megsimítom helyét
vajon most te is épp rám emlékezelmi lehet most veled
törékeny kis rózsám
talán dideregsz kint
ilyen hajnalok hajnalánbakker bárcsak lenne
búrám mi
a hidegtől megvédne
nem kéne félnem hogy
jégvirág lesz
bíborod helyébenitt a végállomás
leszállok a buszról
nem messze innen
vagy száz rózsa hajbókól
de egyik sem te vagykezemmel megsimítom helyét
örülök mert még mindig
rajtam van a jel ha éppen te nem is
de én rád emlékezem/rózsás reggel/
Melyik mesehős/rajzfilmfigura lennél szívesen? Miért?
Ezen a kérdésen agyaltam a legtöbbet és arra jutottam, hogy legszívesebben a Kalapos lennék az Aliz csodaországból vagy a cica. De most maradjunk a Kalaposnál. Egyrészt azért, mert ő egy művész tulajdonképpen, valamint hihetetlenül kiszámíthatatlan, kicsit bolondos és mégis komoly. A komolyt leszámítva szerintem még hasonlítunk is picit.
Köszönöm szépen az interjút és kívánom, hogy sok sikered legyen az alkotásban!
Ha szeretnétek még írásokat olvasni eme fiatal tehetségtől, akkor kövessétek az oldalán, Instagramon, Twitteren, Poet oldalán, Facebookon és Tumblr-ön.
Kiemelt kép: pinterest
