A Közösségi Írók Céhének első kötete idén jelent meg Stigma címmel. Magyar kortárs szerzők antológiájáról van szó, amelyet Bodnár Gyöngyi Gina szerkesztett és összesen harmincnégy szerző harmincöt novellája olvasható benne. A könyv több részre van bontja, a mentális betegségek, az introvertáltság, a LMBTQ, a gyermektelenség és a hajléktalanság tematikája vannak csokorba szedve a művek. A témák egytől-egyig fontos társadalmi jelenségeket, sok esetben kirekesztő vagy meghökkentő eseményeket tárgyalnak. A novellák A témák egytől-egyig fontos társadalmi jelenségeket, sok esetben kirekesztő vagy meghökkentő eseményeket tárgyalnak. A novellák stílus és kiforrottság tekintetében is változatosak, vannak benne rövidebb és hosszabb darabok, tehát a Stigma egy elég színes válogatásra sikeredett.
Az első nagy egység a mentális betegségekről szólt. Az első novella ígéretesen indult, sőt az egyik kedvencemmé vált a kötetben. Pengő Edit A lány, aki esőerdőt nevelt a szobájában című írása ez, amely egy szobanövény szempontjából mutatja be egy mentálisan instabil lány mindennapjait naplóformában. Ezt követően inkább kisebb pillanatképeket, rövid vágásokat kapunk, egy kis depresszió, egy kis skizofrénia, egy kis pszichopátia, egy kis szorongás, amelyeket az azonos helyszínek és a közös pszichiáter személye köt össze. Ez egy ötletes megoldás, viszont a külföldi nevek miatt kissé súlytalannak éreztem, kissé felületesnek a novellákat, a pszichiáter személye sem volt minden esetben hiteles számomra, főképp, hogy pszichológusról vagy más segítőszakmáról szó sem esik. A legtöbb történet a reménytelenség és a magány érzését hívta elő, ezért is örültem meg Szabó Cintia: Tulajdonképpen senki című írásának, amelyben azért felcsillan egy kis remény is. Szerintem több kórkép is előkerülhetett volna, olvastam volna a pánikbetegségről, különböző fóbiákról is esetleg, és nagyon hiányoztak számomra az olyan darabok, amelyek megpróbálják oldani a feszültséget.
A második téma, az Introvertáltság lett, ami kissé meglepett. Aztán átgondoltam ezt magamban és rájöttem, hogy ha nem is szemtől szembe, de burkoltan már kaptam negatív jelzéseket amiatt, hogy gyakran magamnak való vagyok és háttérbe húzódom. Az összesen négy novellát számláló részben két kedvencet is avattam, az egyik Lekli Medárd TK30879 M10 című ifjúsági története, amely beilleszkedési problémával küzdő, könyvmoly kamaszokat mutat be, a másik Bodnár Gina A láthatatlan című novellája, amely a kötet darabjai közül számomra a legütősebb csattanójával zárt. Utóbbiban csupán egyetlen apróság zavart, hogy témáját tekintve jobban illett volna az előző csokorba, de az nyilván lelőtte volna a poént a végén. Aki olvasta ezt a novellát, az még a szóviccet is felfedezhette az előző mondatomban!
A harmadik az LMBTQ történeteket foglalta magába, a melegirodalom mellett a szivárványcsaládok és a transzszexualitás témái is előkerülnek. Úgy éreztem, ez a kötet legjobban kidolgozott és legérdekesebb történeteinek tárháza. A novellák teljesebbek és mélyebbek voltak, sőt, még egy kis zsánerbeli játszadozás is belefért, mert a történelmi és a misztikus vonal is megjelent bennük itt-ott. Számomra a Stigma kötet legszeretettebb darabja itt található, és ez Friewald Ruben Ringlispíl című írása lett. Mindig is elbűvölt, ha valaki hitelesen és hangulatosan tudott visszaadni egy adott történelmi kort és ha még érzelmeket is csempész bele, az már maga a tökély. M. Z. Chapelle Duna-parti elágazása is megfogott, mert érzékletesen bemutatta a mássággal élő személyek bűntudatát és kisebbrendűségi-érzését
A negyedik részt a Gyermektelenségnek szentelték, amely négy olyan novellát köt össze, amelynek mindegyike más-más szemszögből világít rá arra, ki miért nem szeretne gyermeket vállalni. Az ötödik részben a hajléktalanság került terítékre, amelyek közül kettőt tudnék kiemelni, az egyik Takács Dóra Bella című története, amely bár nagyon meseszerű, de egy megható és szívszorító történetet tár elénk, a másik pedig Németh Tünde Én is érzek című novellája, amelynek a csattanóját bár előre sejtettem, a témáját mégis nagyon szíven ütött. Utóbbi két téma nagyon ritkán kerül irodalmi alkotások középpontjába, ezért már ezért is kuriózum ez a kötet.
Összességében a Stigma egy igazán bátor és fontos darabja a kortárs magyar irodalomnak, mert nem fél olyan társadalmilag tabu témákhoz nyúlni, amelyhez csak csak kevesen mernek. Sok hozzáállást, sok nézőpontot, pro-kontra tapasztalatokat szerezhetünk a kötetből, és amilyen színesre sikerült ez a válogatás, mindenki megtalálhatja benne azokat a műveket, amik aktuálisan megszólítják, és éppen emiatt, akár újraolvasás során, más és más történet foghatja meg az olvasót. Sajnáltam, hogy a pszichopaták túlreprezentálódtak egy ilyen érzékenyítő kötetben, mert bár izgalmas olvasni és írni is róluk, a krimi és horror írók egyik kedvenc szereplői ők, de nekem valahogy nem illettek a képbe. Továbbá hiányoltam, hogy mozgás- és érzékszervi fogyatékossággal élőkről például alig esett szó. Ennek ellenére minden olyan kezdeményezés, amely csak egy kicsit is előmozdíthatja egy szubkultúra, vagy kirekesztett csoport elfogadását, minden tiszteletet megérdemel. Le a kalappal, és így tovább!
