É. Tóth Judit bőréhség kötetéről hoztam nektek egy ajánlót. Engem személy szerint nagyon megérintett ez a kötet, ezért is szerettem volna megmutatni nektek, hátha lesz még valaki, akinek szüksége lesz erre a könyvre. A szerelemnek azt a részét mutatja be ez a könyv, amelyik nem mindig rózsás, sőt, a legtöbben elkerülni szeretnénk. Bemutatja, hogy milyen nehéz is kigyógyulni valakiből, elfelejteni az összes közös emléket, s mennyire is nehéz, mégis szükséges a továbblépés.
”hiányos énkép:
újra kell írnom
mindent nélküled…”
A fenti versszaktól a szívem kihagyott pár ütemet. Pontosan egy nappal azután vettem a kezemben a kötetet, hogy valaki összetörte a szívem. Akkor még úgy gondoltam, hogy jópofa, kis könyv lesz ez, majd eltereli a gondolataim, azonban ahogy egyre többet és többet olvastam belőle, egyre jobban és jobban lelkembe mart. Nem számítottam arra, hogy ennyi érzelmet, csalódást, vágyakozást fog tartalmazni, s végképp nem számítottam arra, hogy a lapok között felfedezek valamit, talán valakit, aki ugyanabban a cipőben jár, mint én, aki megérti mindazt, amit én is átélek.
É. Tóth Judit bőréhség kötete kiválóan megfogalmazza a szerelem kanyargós, nem mindig rózsás útját. Feleleveníti bennünk mennyire is nehéz volt túl tenni magunkat egy-egy szerelmi csalódáson, mennyire nehéz volt kitörölni emlékezetünkből valaki arcát, elfeledni valaki nevezését. Hiszen mindannyian jártunk már ebben a cipőben, mindannyiunknak összetört már a szíve, mindannyian csalódtunk már valakiben. É. Tóth Judit megragadta ezeket az érzelmeket, papírra vetette őket, hogy más is megértse min ment keresztül, reménykedve benne, hogy valamelyik olvasója majd tökéletesen átérzi mindazt, amit szeretett volna mondani. És ez megtörtént.
Pár napon keresztül gondolkodtam azon, hogy pontosan is mi volt az, ami ennyire megérintett a könyvben, de sajnos mai napig nem tudom a választ erre a kérdésre. Talán nem is fogom megtudni már. De a lényeg az, hogy itt van egy a könyv, ami reményt adott, hogy az a sötét, amiről jelenleg azt hiszem, hogy majd örökké eltart, egy nap véget ér majd. Egy nap majd elfeledünk mindenkit, aki fájdalmat okozott nekünk, egy nap majd begyógyulnak mind a régi sebek. Reményt ad arra, hogy lesz majd új kezdet, egy új cél, lesznek majd új álmok. Csak hinni kell benne, és menni, menni előre.
”nyolc napon túl sem
gyógyuló sérülés vagy
emlékeim között”
Ami tetszett a könyvben…
az az volt, hogy kímélt semmit sem. Művészi módon rengeteg érzést elrejtett a sorok között. Tetszett, hogy olvasás közben előjöttek régi emlékek, emberek, akikre már nem is emlékeztem. De talán ez is volt az írónő célja. Adni valamit, ami egyfajta melankóliaként van nekünk, hogy bármikor is kedvünk támad
Annak ajánlóm ezt a könyvet..
akinek nemrég összetörték a szívét. Kellemes érzés, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel az érzésekkel, hogy vannak mások is, akik ugyanúgy megjárták ezt az utat. De ajánlóm azoknak is, akik szívesen visszagondolnának, hogy milyen is másoknak a szerelem, hogy mennyi fájdalommal, csalódással, majd boldogsággal jár. Hiszen a szerelem éltet minket.
