“Az alkotás egy csoda” – interjú Szabó Nórával

“Az alkotás egy csoda” – interjú Szabó Nórával

Szabó Nóra harminckét éves, pedagógus. Egy vidéki kis faluban, Dobozon született, Gyulára járt gimnáziumba, majd a Szegedi Tudományegyetemen végzett történelem-magyar szakos tanárként. Nyolc éve van a pályán Békéscsabán egy egyházi iskolában. Jelenleg itt is él. Általános iskolásokat és gimnazistákat egyaránt tanít. Szereti a munkáját, imád gyerekek között lenni, és boldogsággal tölti el, ha adhat nekik valamit. A tanítás alapja szerinte a szeretet. Ha az van, akkor minden van.

• Hogyan jött az ötlet, hogy alkotni kezdj?

Tantárgyaimból fakadóan szeretem az irodalmat, a verseket. Mindig is lenyűgöztek a nagyjaink, sok olyan vers van, ami közel áll a szívemhez, amik adtak számomra valamit. Kicsit irigy is voltam rájuk emiatt, mert én nem éreztem ehhez magamban tehetséget. Aztán egy napon megtörtént a csoda…

Az írás régóta az életem része. Tizenhárom éves koromtól huszonhat éves koromig naplót írtam. Nem napi szinten, de mondhatni folyamatosan vezettem őket. Szerettem kiírni magamból a gondolataimat. Versírással kb. hat éve foglalkozom.

• Mesélj a művészetedről! Mit jelent számodra?

Emlékszem az első alkalomra, az első versem születésére. Tele voltam érzésekkel, kattogott az agyam éjszaka. Egy szó köré összpontosult minden, aztán elkezdtek cikázni a fejemben az oda illő szavak, és rájöttem, hogy „jé ez összeállt, ez rímel!”. Azonnal leírtam, és megszületett az első versem. Azóta is így alkotok (mosolyog)

A verseim többsége a legbelsőbb személyes gondolataimat, érzéseimet, vágyaimat mutatják be. Emiatt sokáig csak „magamnak” írtam, nem mutattam meg senkinek. A versek segítettek kiadni magamból a dühömet, a bánatomat, a csalódottságomat, vagy csak egyszerűen megragadtak egy adott érzést, gondolatot.

 

• Mi az, amit adni tudsz az embereknek, azáltal amit csinálsz?

Egy vers megfog, beránt. Azért jó verseket olvasni, mert rádöbben az ember, hogy más is hasonló nehézségekkel küzd, hasonló gondolatai, félelmei, vágyai vannak. Sokszor volt velem is, hogy egy-egy mondat vagy sor „betalált”. Segített értelmezni azt, amiben én vagyok, vagy akár túllendülni dolgokon. Talán az én verseim is ilyenek lehetnek másoknak.

 

• Van valaki, akire felnézel, esetleg olyan művész, akit példaképednek tekintesz? Ha van kedvenc idézeted, oszd meg velünk!

A költészetemre legnagyobb hatással József Attila van, de inspirálódok könyvekből vagy dalszövegekből is. Egy versem például a Lázár tesók Másnapos dalának ritmusára íródott, szövege hangzásban a dal szövegét követi. Szeretek innen-onnan „lopni”.

Számomra a világirodalom legszebb sora József Attila Reménytelenül c. versében található:

„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,”

Ez a sor az én egyik versemben is megtalálható.

kép: Szabó Nóra

 

• Mi az, amire a legbüszkébb vagy, mióta ezzel foglalkozol?

Néhanapján megosztom a diákjaimmal a verseimet. Ez egy bensőséges dolog, hiszen a lelkem egy darabját kapják meg. Ezt ők is érzik, és általában nagy csendben és áhítattal figyelnek. Legtöbbször meg is dicsérnek, hogy jó a vers. (mosolyog) Számomra ez nagyon sokat jelent.

 

• Mi motivál a mindennapokban?

A családom és a tanítás öröme.

 

• Mi az, ami boldoggá tesz?

Ha sikerül megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és tudok elég időt önmagamra is szánni.

 

kép: Szabó Nóra

 

• Ha úgy érzed, hogy még van olyan, amit szívesen megosztanál velünk most azt is megteheted!

Évek óta követem a Nő a tükörben facebook oldalt, ahol naponta tesznek ki egy verset egy hozzá tartozó képpel. Számos olyan versre bukkantam itt, ami „pont akkor és pont ott” kellettek. Ez az érzés elindította bennem a vágyat, hogy én is megosszam az alkotásaimat, hátha én is tudok valakinek adni „pont akkor, pont ott” azt, amire szüksége van. Egy ideje keresem már erre a lehetőséget. Ezért írtam Bóta Tímeának, aki továbbirányított a Lendület Magazinhoz. Ezúton is köszönet neki. (mosolyog)

 

• Zárásként kérlek mesélj kicsit a jövőbeli terveidről!

Szeretnék a közeljövőben családot alapítani. Remélem ehhez hamarosan megtalálom a megfelelő társat is. (mosolyog)
Szeretnék a versírással kicsit „komolyabban” foglalkozni. Most a megmérettetés fázisában vagyok. Boldoggá tenne, ha a Lendület Magazin publikálásra érdemesnek tartaná a verseimet. Továbbá beadtam a verseimet egy budapesti pályázatra. Ha ott is jónak találják őket, akkor vállalják a versek kiadását.

Nórát megtaláljátok a Facebookon: Szabó Nóra

 

 

Köszönjük Nórának a válaszokat! Sok sikert kívánunk a pályázathoz!

 

Kiemelt kép: Szabó Nóra

 

 

Szerző:

Farkas Anita vagyok. Zenemániás, könyvmoly és sorozatfüggő. Szeretek nagyokat sétálni, tartalmasakat beszélgetni. Az írás már tinédzser korom óta része az életemnek. Azzal, hogy a Lendület csapatához csatlakozhattam valóra vált az újságírói álmom. Igyekszem minél több rovatban alkotni, és cikkeimmel hozzájárulni olvasótáborunk bővüléséhez.