Vannak olyan könyvek, amelyekre ha ránézünk, rögtön tudjuk, hogy valami egyedivel akadt dolgunk. Az Agave Könyvek egyik tavaszi újdonságával, az Elveszett Madarakkal is ez a helyzet. Simon Jimenez űroperája nem egy szokványos sci-fi, rendkívüli atmoszférával bír és előreszeretettel játszik az érzelmek húrjain. Ez a szerző első regénye, ami elképesztő!
a szépség számtalan formában létezik, a legcsodásabb pedig az elme kiválósága.
A történet egy különleges kisfiú sorsával nyit, aki egy ábrándos, távoli világok után epekedő férfivé cseperedik. Azt hinné az ember, hogy ő lesz történetünk főhőse, de tulajdonképpen a regény első 40 oldala és Kaeda élete csupán felvezetés, egy kis ráhangolódás a könyv világára, a sorsokra, amely ebben a távoli jövőben az emberiségre vár. A főszereplőnk Imani kapitány, aki a Zsebtérben éli le élete javát. A világokban, amelyekre a húgáról elnevezett űrhajón ellátogat, évtizedek telnek el, amíg ő alig öregszik. Kereskedő, aki mellett elrepül az élet, a család és a szerelem lehetősége is. Másik főhősünk egy égből pottyant, néma gyermek, akiről csupán annyit tudni, hogy messziről érkezett és gyönyörűen zenél.
egy részem még mindig lázadozik az elképzelés ellen, hogy ez a mi alapvető természetünk: hogy mi, lényegében, haszonleső teremtmények vagyunk. Hogy a szeretet egy megmagyarázható fogalom, a lélek pedig csupán holmi bájos trükk, amivel eltereljük a figyelmünket a kegyetlen ürességünkről.
A két szereplő története nem a pörgő akcióról szól, hanem a mélységes szeretetről, a “szférák zenéjéről”, és a nagyvállalatok kapzsiságáról, a tudományos fejlődés elfajzásáról, amely minden morális normát és etikai kérdést a szőnyeg alá söpör.
Kezdetben több párhuzamos történetet ismerhetünk meg, gyakran tűnik inkább novellák füzérének ez a regény, mint egységes történetnek, de a végére összeérnek a szálak. Maradt pár megválaszolatlan kérdésem, pár nyitottan hagyott szál, de az író a tudományos-fantasztikus szerzők többségével ellentétben nem az ok-okozati összefüggéseket, nem a technikai részleteket tartotta fontosnak, hanem az üzenetet, amit viszont nagyon szépen és nagyon szívfacsaróan át is ad az olvasó számára. Utoljára ilyen mély érzéseket Az éjféli égbolt olvasása közben éreztem. Más tekintetben viszont a régivágású sci-fi történetek közül a Tigris, tigris! klasszikusát juttatta eszembe, amelyben hasonló képességekről és annak következményeiről esik szó, de természetesen abban a cselekmény és a karakterek is egészen más utat járnak be.
Van egy régi mondás, miszerint a fülünkkel hallunk, de a szívünkkel fülelünk, és azokban az időkben a szíve jóllakott volt.
Az Elveszett madarak egy csodás és szomorú történet elmulasztott lehetőségekről, a tudományos fejlődés lélektelenségéről, az univerzum hatalmas világáról, a kitartás, a szeretet és a zene erejéről. Ajánlom azoknak, akik szeretik az erőteljes atmoszférával bíró, életeken és fényéveket átívelő történeteket. Mivel ebben a világban nem tabu a másság, a bőrszín, vagy a nemi identitás kérdése, így az LMBTQ történetek szerelmesei is több érdekes, szerethető karaktert találhatnak Jimenez sorai között.
Ha tetszett az ajánló, a könyvről többet itt tudhatsz meg:
