A hidegháború idején, amikor P. K. Dick legtöbb írása született, a harmadik világháborútól való rettegés, a törékeny egyensúly fenntartása és a veszteségek elgyászolása áthatották a mindennapokat, amely jó táptalajt szolgált a sci-fi nagymesterének. Ha már érdemben az ember képtelen beleszólni a világ eseményeibe, az írás, az alkotás és az olvasás mindig is nagyszerű módja volt annak, hogy az ember kicsit kiszakadhasson a valóságból, elmenekülhessen a gondok elöl. A tudományos-fantasztikus művek pedig hatványozottan képviselik ezt az álláspontot, hiszen nemcsak szórakoztatnak, hanem bújtatott módon rengeteg elgondolkodtató, kritikai elmefuttatást, elborzasztó vagy éppen utópisztikus jövőképet is bele lehet fűzni.
P. K. Dick életművét az Agave Könyvek gondozza, és miután kiadták a szerző ismertebb regényeit, a régebbi vagy kevésbé sikeres írásait is felkarolta. Pár könyve szinte beleégett a tudatomba, hiszen a filozófia és pszichológiai témák, amiket felvonultat, nagyon jó látképét adja a kor gondolkodásának, illetve jól bemutatja a huszadik század derekán élő emberek legnagyobb félelmeit, az akkori társadalom legnagyobb problémáit.
A Ganümédeszi hatalomátvétel nem csupán Dick alkotása, gyermekkori barátjával együtt írta. A szerzőpáros más történeten is dolgozott együtt, de ahogy utánaolvastam, ez volt az első közös munkájuk. Érdekességként megjegyzem: bár Dick fiatalon távozott az élők sorából, Ray Nelson kortársnak számít, hiszen csupán egy éve hunyt el!
– Senki nem tudja felszabadítani a másikat – minden embernek magának kell megtenni, nem igaz?
– Úgy mondod, mintha olyan egyszerű lenne – hessegetett el Lincoln egy legyet, amiből akadt bőven.
– Mert az is. Bárki lehet szabad, ha hajlandó meghalni érte.
– Mármint ölni érte – mormolta szórakozottan Lincoln.
Egy földönkívüli inváziót, igazából már a megszállt Földet láthatjuk magunk előtt, ahogy a harmadik világháborúban legyengült emberiséget egy féregszerű, telepatikusan kommunikáló faj irányítja. Talpnyalók és bujkáló lázadók csatája ez. Micsoda célzás már?! Egy gerinctelen faj uralja a bolygót! És a fehér emberek mind behódolnak neki, vagy csak a saját céljaikat hajszolják, míg az elnyomott színesbörű populáció igyekszik küzdeni és harcolni az egész emberiség jövőjéért! A Föld lakóinak sorsa azoknak a kezében van, csak azoknak számít, akiket korábban lenéztek és kihasználtak. Ironikus.
Ez már nem közönséges butaság, ilyen hülyeséget csak hosszú és kemény gyakorlással lehet elérni.
Előkerül a tudatmódosítás és emlékektől való megfosztás tematikája is: az emberi elme totális átkalibrálása, amely a korai pszichiátriára jellemző is volt (lásd: lobotómia), de Dick életpályája során is megesett, hogy egy-egy LSD trip adta meg az alkotáshoz szükséges löketet (ebben a könyvben is akadt egy eposzi csatajelenet, ami igazán szürreálisra sikeredett, és én nagyon élveztem! Zseniális volt). Ám nem is ez a lényeg, hanem az üzenet: Nem baj, ha elveszted önmagad, a személyiséged, mert legalább betagozódsz a társadalomba, nem okoz többé gondot másoknak! A szerző előszeretettel ír ezekről a témákról, nem egy művének teszi meg vezérfonalává, vagy végső csavarává a tudatmódosító szerek hatását, az illúziók és téveszmék tárházát.
Nem tudott válaszolni a kérdésre, mert ő maga is sötétség lett, márpedig a sötétség nem beszél. Nem gondolkodik. Nem érez. Csak lát.
Embernek és szabadnak maradni, vagy féreggé válni? Mi szükséges a túléléshez, vagy túl akarod-e élni, ha nem maradhatsz önmagad? És nemcsak a leigázott emberiség oldaláról merül fel ez a kérdés, a hatalmat gyakorló faj sem mentes a széthúzástól. A közös tudat, a leplezetlen, önálló akarttól megfosztott élet biztonsága, vagy az önálló, döntéshozó felnőtt lét a fontosabb? Melyik utat választod? Képes vagy felnőni a szabadakarattal járó teherhez?
Tanuljon meg egyedül lenni. A madár is úgy repül, hogy nem beszél róla senkinek, és nem is akar. – Feléje fordult, hangja halk és feszült lett. – Maradjon titok az élete.
Már tucatnyi Dick regényt olvastam, és az biztos, hogy a felvetett gondolatok, az általa megfogalmazott társadalomkritika és a találó, epés kiszólások ezúttal sem hiányoztak. Bár sok újdonság már nem ért, a felhasznált eszközök többségével így vagy úgy már találkoztam más alkotásaiban, azért ez is egy szórakoztató darabra sikerült. A másik szerző hatását, saját hangját annyira nem hallottam ki a sorok közül, úgy érzem, Dick ledominálta a regényt, vagy annyira egy rúgóra járt az agyuk, hogy ez okozta, hogy nem éreztem ezt a regényt kilógónak, vagy másabbnak, mint Dick többi alkotását. A történet tempója gyors, olvastatja magát, nem időzik el sokáig egyetlen jelenettél sem, ám cserébe sok szereplőt és életutat láthatunk, egy feszes és pörgős olvasmányélményt kapunk. Csak bírjuk követni!
Ha tetszett a könyvajánló, a regényt itt szerezheted be:
