Ali Hazelwood. Ezzel a névvel annyi helyen találkoztam már és annyi jót olvastam róla, hogy nekem is muszáj volt belekóstolni a könyveibe. Nagy Agymenők rajongó vagyok, imádom a tudományt, még ha csak a kevésbé acélos és objektív oldalán is kötöttem ki végül: a társadalomtudományoknál. Ám biológia-kémia tagozatra jártam gimnáziumban, mindig érdekelt ez a világ, és mivel A szerelem képlete biológusokról szól, egy PHd képzésen játszódik, így adtam egy esélyt a számomra mostanában kevésbé kedvelt realista romantikus zsánernek is.
Olyan embernek tűnsz, aki szeret bizonyos távolságot tartani az emberektől, nem köt kompromisszumokat, és nagyon nehéz megismerni. Olyannak tűnsz, aki alig törődik azzal, hogy mit gondolnak mások. Olyannak, aki tudja, mit csinál. Egyformán szörnyűnek és nagyszerűnek tűnsz, és a puszta gondolattól, hogy van valaki, akinek szeretnél megnyílni, aki nem én vagyok, úgy érzem, hogy nem bírok ennél az asztalnál ülni.
És milyen jó döntés volt! Pár nap alatt befaltam, de úgy, hogy közben vendégeket is fogadtunk. Ha nem jönnek hozzánk, valószínűleg nem is aludtam volna, csak olvasok egész hétvégén. Szóval vitt magával ez az agymenés. Főszereplőnk a doktori hallgatók pezsgő és stresszes életét éli, és éppen egy barátnője elől menekül, aki a szerelmi élete miatt zaklatja. Vagyis a hiánya miatt. Így hát főhősünk megcsókol egy random pasit. Csak hát mint utólag kiderül, ez a random pasi nem más, mint a tanszék legellenszevesebb és mogorvább professzora, aki nem mellesleg elég fiatal és jóképű ahhoz, hogy tökéletes legyen álbarátnak. Így hát kezdetét veszi a kamurandizgatás!
Egyesek szerint idétlenek a szereplők és a történet is, de pont ezt imádtam benne. Morcos professzorunk, Adam karaktere megvett kilóra, a mélabús és mogorva, Mr. Darcy típusú főhősök a kedvenceim (igen, kamaszkoromban Jane Austin rajongó voltam). Sírva röhögtem, és a legviccesebb (vagy legszomorúbb), hogy sok mindenben magamra ismertem.
„Legyen annyira magabiztos, mint egy középszerű fehér férfi”
Egyedül azt nem értettem, hogy miért nem lehetett megtartani a szerelem hipotézise címet, mert ha már tudományos élet és hitelesség, a képlet és hipotézis teljesen mást jelent. Ha kémia lenne a középpontban, észre sem veszem. Ezen kívül egyetlen szavam sem lehet, mert nagyon tetszett a történet, a fordítás, és tökéletesen kikapcsolt, emellett viszont olyan jelenségeket is érintett, mint a női kutatók helyzete, az üvegplafon, a feminizmus vagy a demiszexualitás, amik viszont nagyon is aktuális és virális témák a mai világban és tetszett, ahogy ezeket kezelte a szerző.
EREDMÉNYEK: Az összegyűjtött adatok megfontolt vizsgálata – számolva a lehetséges tévedésekkel, statisztikai hibákkal és a kísérletet végző személy elfogultságával – azt mutatja, hogy amikor szerelmes leszek… igazából nem is sülnek el olyan rosszul a dolgok.
Összességében egy könnyed, humoros és szórakoztató könyvet kaptam egy olyan, egyetemi környezetben, ami mindig is a szívem csücske volt. Egy realista románc önmagában ritkán varázsol el, de Ali Hazelwood karakterei, tudomány iránti elhivatottságuk, történetének a rom-com-okra jellemző fordulatai és a mókás szerelmi kalamajkáik megtaláltak engem, így biztos olvasni fogok még az írónőtől!
