A szerző cikkei

Simófi Annamari

Nem a világ megváltását tűztem ki életcélomul, de ha néhány szavam, valaha szívekben talál otthonra, a mindenség problémáit nem oldom meg, de talán adhatok néhány perc nyugalmat a lelkeknek, miután újult erővel vívhatják saját harcukat a mindennapi sötétség ellen.
Szüleimnek!

Szüleimnek!

Sokat gondolkodtam azon, mi lehet, mi összeköt két lelket, s életet? mi egyben tart egy családot, embereket s néha barátot?   Lehet, még fiatal vagyok s ezért nem értem, vagy csak üres szívvel, ismeretlen a lélek. S bár látlak titeket…
Nem lehet…

Nem lehet…

Ezer szárnycsapás az élet, te mégis a zuhanást éled. Miért? Reményvesztett vadként menekülöd át az életed, Itt hagynál mindent, mintsem küzdenél, ha valami kell. Te, csak futsz. Rohansz a végzeted fele ami neked rendeltetett, de ez mégis, csak a te…
Vágy

Vágy

Kérdés! Mi a vágy? Válasz! Mindenkinek más! Nekem a tűz mi hirtelen fellobban, felégeti a bánatot s jóleső fájdalmat ad Mi nem múlik, el csak néha lelankad, majd hirtelen izzani kezd s parázsa lángra kap Feléget, mindent s nem parancsolhatsz…
Ítélet, vagy megítélés?

Ítélet, vagy megítélés?

Egy nap ülj ki egy térre, egy parkba, vagy egy kávézó teraszára, és nézd az embereket. Csak ülj és figyelj. Nézd meg a ruhájukat, a cipőjüket, a hajukat, az arcukat. Kövesd, hogy kikkel találkoznak, kinek köszönnek, hogyan beszélnek. Aztán gondolkodj…
Más…

Más…

Képzeld tegnap mikor sétálni voltam láttalak, De te rám sem hederítve másban égtél. Nem szóltam, eldöntöttem többé nem akarlak, Csak néztem, ahogy lassan belőlem eltűntél.   Furcsa voltál, nem oly vad és tüzes milyennek vártalak, Tartózkodó pillantást váltottatok, idegennek láttalak.…