Egység, újrakezdés, letisztultság – Herbert Anikó kiállításán jártunk

Egység, újrakezdés, letisztultság – Herbert Anikó kiállításán jártunk

A természet felé fordulás és az erdők, növények értékek újra felfedezése nemzetközi tendencia. Ezt a szemléletet dolgozta tovább Herbert Aniko, vagyis HANIKO legújabb kiállításának munkáiban, amely az Erdő, amiben járok –egy rezgő nyár lélegzete címet kapta és egy érdekes természeti jelenség a Pando ihlette meg. Ez egy erdő, amelyben minden fa gyökérrendszerén keresztül kapcsolódik egymáshoz, így ők egyek. Egység, újrakezdés, letisztultság, ez jellemzi a kiállítást.

Amikor először beléptem a Magyar Műhely Galéria kiállítótermébe, rögtön szembe jött egyfajta sterilség, ugyanis a fehér falakon kaptak helyet az alkotások, egyszóval letisztult szín és formavilág köszönt vissza. A megnyitóra sokan érkeztek, a kiállítást Szombathy Bálint nyitotta meg, amelyben összefoglalta a lényegi elemeit – az újrakezdést és az újrateremtődött kapcsolatot a természettel. A fa, amely mint szimbólum sokszor megjelenik a munkák között, az életet jelképezi és vele együtt azt is, hogy az egymásra gyakorolt hatások hogyan befolyásolják az egyént. Akárcsak az emberek között,

A másik fontos szimbólum a só volt, amelyet Anikó több helyen felhasznált. A színek csak visszafogottan vannak jelen – néhol egy kis szürke, fekete, egy kis piros és leheletnyi rózsaszínt – lehetett látni. Anikó elárulta, hogy ez a koncepció része volt, el is akarta a hagyni az erőteljesebb színeket, de végül is finoman beférkőztek, itt-ott felbukkanva.

A kiállításnak két fő pontja közül az egyik, mindenképp a videóinstalláció, amely különféle saját és archív felvételek összevágásával jött létre. Ezek fekete-fehéren vetültek rá az előttük álló papírból készült fa installációkra, amely magát a Pando erdőt volt hivatott illusztrálni. Ezzel próbáltak minden érzékszervre hatni, mivel a videó alatt, lágy francia és angol nyelvű zene szólt, ezt Váczi Eszter és Gátos Iván írta (ami igen csak jól sikerült, mert még hazafelé is fejembe jártak a dallamok). A figyelem megragadása igencsak sikeres volt, percekig lehetett nézni az egymásba olvadó képeket, és többen lecövekeltek ennél a pontnál, miután körbejárták a tárlatot.

A másik központ, a művésznő stílusától nem idegen, hatalmas papír kollázs összeállítás, amelyen ismét saját sziluettjét használta fel, amely körül virág-növény ornamentikák kígyóznak. Anikó elmondta, hogy ezeket tudatosan válogatta össze, mivel ezek a virágok azok, amelyek először kihajtanak a földből egy atomkatasztrófa után. Például az egyik ilyen a hajnalka, amelynek szív alakú virága van. Ha körbenéztünk, egyértelműen látszott, hogy a kiállításnak ez volt az összefogó eleme: a japán letisztult stílus és az ehhez a régióhoz kapcsolható világháborús pusztítások hatásait feldolgozó munkák. A művésznő elmondta, hogy a munkák során nagy hatással volt a Szerelmem Hiroshima francia filmalkotás, A föld sója című dokumentumfilm, amely a Pandohoz kapcsolódik, illetve a Saul fia, ami az egy és a sokaság kérdését feszegeti.

Engem azonnal beszippantott a kiállítás jótékony atmoszférája, úgyhogy bátran tudom ajánlani, hogy látogassátok meg. Ezt egészen február 26-ig  megtehetitek, 10-17 óra között hétköznaponként. 

Szólj hozzánk!