Tippek kritikára éhezőknek II.

Tippek kritikára éhezőknek II.

Az egyik kedves olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan vethetné írásait szakmai kritika alá. Egy korábbi cikkemben hatalmas segítséget kaptam Varga Beától, a Könyvmolyképző szerkesztőjétől, aki elmondta milyen lehetőségeik vannak az írópalántáknak, ha véleményezni szeretnék műveiket. A mai írásban részletesebben olvashattok a Jelenvagyok.hu-ról, a Merengőről, illetve az Aranymosásról

Legelőször Csabai Márk válaszait olvashatjátok, aki a Jelenvagyok.hu elnöke és az oldalról mesél nektek. 

10416786_891321560883209_1412856737_n

Csabai Márk

Arra kérnélek, hogy pár mondatban beszélj az oldalról!

A jelenvagyok.hu életre hívásának ötlete, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk. Az ötlettől, míg eljutottunk a ma jelenleg ismert oldalig igazán sok minden történt velünk, de talán a legfontosabb az, hogy megalapítottuk a kulturális egyesületünket, ami az oldalt követve a “JVTE” Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület nevet kapta. Így lett az elején civil kezdeményezésből, hivatalos fórum. A nagy léptek itt még nem álltak meg, ugyanis múlt év végén elindítottuk az egyesület kulturális magazinját is.

Hogyan lehet bekerülni?

Az oldal exkluzivitását megőrizendően, továbbra is csak egyéni regisztrációs kérelem útján lehet csatlakozni a szerzői gárdánkhoz. A jelentkező a hiánytalanul kitöltött lapot eljuttatja hozzánk, mi meg kiértékeljük, hogy tudunk-e számára megfelelő segítséget nyújtani. Ha úgy látjuk igen, akkor szerzőnké válhat a jelentkező és a szerzői szabályzatunk betartása mellett elkezdetheti munkálkodását, reménybeli karriere megalapozását, ismertség szerzést.

Mennyire hasznos egy kezdő író számára?

Reményeink szerint nagyon hasznos a fórumunk. De erre objektívebben szerzőink tudnának válaszolni. Csupán személyes meglátásomat tudom megosztani ezzel kapcsolatban: kerek tíz évvel ezelőtt, mikor én megismerkedtem a könyviparral, szeretettel üdvözöltem volna egy hozzánk hasonló fórumot. Rengeteg időt és energiát meg tudtam volna vele takarítani és a veszendőbe kerülő perceket is munkára tudtam volna fordítani. Őszintén ki kell jelentenünk, egy ismertetlen írónak/szerzőnek nagyon nehéz ma megjelennie, hírt adni magáról. Ebben igyekszünk mi a segítségükre lenni.

Hogyan tudjátok segíteni a szerzőket?

Talán a legfontosabb két eszközünk maga a jelenvagyok.hu, a weboldalunk illetve az online magazinunk. Egy ügyes szerző ezzel a két elé tárulkozó lehetőséggel el tudja kezdeni munkája szélesebb körben való megismertetését. Kérés esetén a vezetőség szívesen segít, tanácsokat ad a szerzőknek, ha elakadnak a munkájuk közben. Vagy ha éppen mi magunk nem is tudunk segíteni, akkor elnavigáljuk oda a szerzőt, ahol biztosan tudnak. További igény esetén tudunk biztosítani szerzőjogi tanácsadást és kiadói tapasztalatokat is megosztunk a szerzőkkel. Segítünk amiben tudunk.

10417164_891321587549873_879105031_n

Csabai Márk


A Merengő Fanfiction oldaláról, a főszerkesztő, Garai Márta (Lilyana) írt pár sort. 

2013_meritali_osz_fel

Garai Márta ( Lilyana)

 

A Merengővel kapcsolatban fontos leszögezni, hogy nem egy írástechnikai blog vagy írókör, hanem egy közösségi oldal. Itt a kezdő, az amatőr, és a profi szerzők is megmutathatják magukat, ki azért, hogy bátorságot gyűjtsön, ki azért, hogy olvasói visszajelzéseket kapjon, ki pedig csak merő szórakozásból.

A Merengő egy afféle olvasztótégely, ahol a különböző zsánerek előítéletektől mentesen jelenhetnek meg, mert az olvasói réteg viszonylag nyitott, és főleg a fiataloknak még nincsenek begyöpösödött elvárásaik és sznob berögződéseik. Ez egyfelől segíti a műfajhatárok közti átjárást és a kísérletezést, másrészt pedig némi hátrány annak, aki már elért legalább egy magas amatőr szintet, és tudatosan tovább szeretne lépni valamerre. (Az a valamerre általában egy olyan irány, ahol nemcsak minőségi és helyesírási, hanem szigorú zsánerirodalmi mércéknek is meg kell felelniük.) A komolyabb írói ambíciókra törő merengősök ilyenkor szoktak becsatlakozni írókörökbe, és nekiállni az írástechnikai könyveknek, blogoknak (pl. Boncnok), de jellemzően ekkor sem szakadnak el a Merengő közösségétől, van olyan, aki néhány év kihagyás után tér vissza, és van olyan is, aki folyamatosan tölt fel háttértörténeteket és novellákat saját, már kiadott regényeihez.

 A Merengőre bárki írhat, amíg betartja az oldal szabályait, az admincsapat pedig igyekszik segíteni a szerzőket, külön beépített kötélidegzettel rendelkezünk a kezdők nehézségeire (nevet).

Rendszeresen vannak találkozóink, és minden évben táborunk (az ideire már lehet jelentkezni), de szervezünk írói kihívásokat, játékokat és pályázatokat is, mind fanfiction, mind original világok területén. Abban hiszünk, hogy az írás és az olvasás is lehet közösségi program.


Sárközi Erikát (Nilla) arra kértem, hogy meséljen az Aranymosásról, ossza meg velünk a tapasztalatait, hiszen ő maga is részt vett már a pályázaton. Azóta azonban már saját könyve is megjelent Három akkord az élet címmel.

10419924_707049472693057_280816915_n

Sárközi Erika

Amikor a Könyvmolyképző Kiadó beharangozta az Aranymosás projektet a neten, minden könyvkiadás gondolatával kacérkodó szerző felkapta a fejét – ami nem is csoda, hisz azelőtt nem volt példa ilyesmire. Nem láthattunk írópalántáknak  szóló „tehetségkutatót”. Nem kaphattunk nyílt bepillantást egy komoly kiadó munkájába, sőt legtöbb esetben még választ sem a kéziratunkra.  Tehát úgy gondolom, hogy az Aranymosás egy kiemelkedő lehetőség kezdő íróknak,  és élni is kell vele. Próbálja betölteni azt az űrt, ami a kezdő szerzők kiindulási pontjánál tátong.

Ez a harmadik év, hogy megrendezésre kerül a pályázat, amit minden év őszén hirdetnek meg. A jelentkezőknek kész kéziratukkal és ahhoz tartozó szinopszissal december végéig kell visszajelzést küldeniük a Kiadó felé, azután várni. A versenyzők, jelentkezők tavaszig nem látnak semmit a Kiadóban folyó munkálatokról, és nem is tudnak semmit. Viszont a háttérben komolyan dolgoznak az előszűrők, akik sorra veszik az írásokat, és szakmai tudásuk alapján döntik el, hogy egy kézirat továbbjuthat-e a második fordulóban. Az előszűrők a szöveg gördülékenységére, kohéziójára figyelnek leginkább oda, és ez alapján döntenek.

Az első fordulóból a másodikba idén az írások húsz százaléka jutott be. Erről február-március környékén értesülnek a pályázók, majd kezdetét veszi a második kör, és a nyilvános szakasz. Azok az írások, amelyek átmentek az első rostán, kikerülnek a pályázat weboldalára, hogy az olvasók véleményezhessék, valamit kifejezhessék tetszésüket like-ok formájában. Ez azért fontos, mert idén a legtöbb tetsziket begyűjtő kézirat e-book megjelenést nyer.

A háttérben a második fordulóban a lektorok dolgoznak – hetente bekérnek egy regényt, majd döntenek, továbbengedik-e a második lektor elé. Aranymosó, Varga Bea, aki évről évre vezényeli le a pályázatot, már többször leírta, hogy ezekben a körökben az írások a dramaturgián csúsznak el.

Ha valakinek a pályázat végén két pozitív lektori véleménye van, a regénye a kiadóvezető elé kerül, és ő dönt a megjelenésről.

Szerettem, és szeretek az Aranymosás részese lenni, mert azt tapasztaltam, hogy ez a kis közösség támogatja egymást, akár egy-egy jó szóval, véleménnyel, őszinte kritikával. Egy kezdő írónak, aki előtte maximum blogon publikált, fogalma sincs, milyen véleményt kapni egy tapasztaltabbtól, aki egyenesen rámutat a hibáira – hiszen nincsen oka nem elmondani azt. Szerintem az Aranymosás felnyitja a szemünket. Úgy értem, hogy megtapasztalhatjuk, milyen őszinte véleményeket kapni, nagyobb olvasóközönség előtt szerepelni, és igen, értékelni az elutasítást is. Mert bizony abból tanulni lehet – sőt kell is. Újragondolni az egészet, hol rontottuk el, mit, és hogyan tovább? Nem rossz dolog ez. Nehéz, igaz, de senki nem mondta, hogy könnyű lenne.


large (4)

weheartit

Garai Márta ajánlott nekem az előző cikkben még nem szereplő oldalakat, csoportokat, ahová szintén bátran lehet jelentkezni, ha valaki visszajelzésre vágyik az írásaival kapcsolatban. Én pedig kiegészítettem a bétázással. 

  • Szerdai Szalon, ez az ELTE kreatív írói minorának kezdeményezése, de bárki által látogatható. Felolvasóestjeik vannak, ahová be lehet küldeni írásokat, majd a szalonozók (köztük ELTE-s diákok és oktatók is) véleményezik. Ide főleg szépirodalmi írásokat várnak, de nem kapnak agyvérzést akkor sem, ha más irányvonalat küld nekik az ember.
  •  Szintén az ELTE-n, a BTK-n van egy írói kurzus (ez teljesen független a Szerdai Szalontól) ha valaki diák, érdemes megpróbálkozni az Írói tehetségkutatás c. órával, Fráter Zoltán tartja. (Ő az Apokrif c. irodalmi lap mentora.) Itt a hallgatók egymást olvassák véleményezik, és a tanár úr is ad egy iránymutatást.
  • Az ingyenes pályázatokat érdemes figyelni Juditti oldalán. Márta is ajánlotta, én pedig szintén, hiszen jómagam is itt találtam rá korábban néhány pályázatra, amik nagy örömet és kihívást jelentettek számomra.
  • Valamint meg szeretném még említeni a bétázást, mint lehetőséget. Arról, hogy ez mit is jelent pontosan Sárközi Erika oldalán olvashattok pontosabban.

Nagyon remélem, hogy a cikk hasznos volt nem csak a kérdező, de a többi írópalánta számára is. Én rengeteget tanultam belőle Sárközi Erikának, Csabai Márknak, Garai Mártának és Varga Beának köszönhetően. Bár most csak néhány oldalról írtunk részletesebben, természetesen, ha valaki más irodalmi csoport, portál, stb. működésére vagy azokkal kapcsolatban bármilyen információra kíváncsi, szívesen felvesszük a kapcsolatot velük és írunk róluk is.

Szerző:

Bóbics Veronika

Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!