Keresési találatok erre: albert tímea

Pillangótérkép

Pillangótérkép

Soha senki nem szeretett engem úgy, ahogy te. Tudom, mert soha nem is szerettek engem igazán. Sehogyse. Mindig csak egy köztes állomás voltam két nagy Ő között. Akivel felejtettek, boldogok voltak. Akiknek pótlék voltam az előző után, és a következő…
Lendületbe hoz – December

Lendületbe hoz – December

Egy ideje elmaradtak a programajánlóink, ezért elnézéseteket kérjük. Mostantól azonban már újra gondoskodunk róla hónapról hónapra, hogy adjunk néhány tippet, mivel tölthetitek el a szabadidőtöket. Ugyan decemberre már biztos van tervetek bőven, de azért igyekeztem összeszedni néhány izgalmas programot, hogy…
Szerethető vagy

Szerethető vagy

Szeretném, ha tudnád: szerethető vagy. Az összes kis rigolyáddal, sötétségeddel, gondolataiddal, lényeddel együtt. Tudom, azt hiszed, hogy nem. Hogy veled nem lehet együtt élni. Hogy nem lehet téged elviselni. Hogy elfogadhatatlan jellem vagy, amihez nehéz igazodni. Tudom, hogy mennyire nem szereted…
Az első Lendületes délutánunk…

Az első Lendületes délutánunk…

Egy csodálatos, napfényes szombat délutánon elsőként és lélekszakadva érkeztünk meg a Jelen Bisztróba. Még éppen csak dél múlt, de minél hamarabb ott akartunk lenni, hogy minden technikai eszközt el tudjunk rendezni. Magamban ismételgettem a délután menetét: fél háromtól érkezés, aztán az előadásom, beszélgetés,…
Ismerd meg a szerkesztődet! – Zsú

Ismerd meg a szerkesztődet! – Zsú

Nem is gondoltam, hogy milyen nehéz válaszolni, néhány egyszerűnek tűnő kérdésre. Aztán nekiálltam a kérdéssornak, hát kellett gondolkodnom. Nem akartam felületes válaszokat adni, igyekeztem átadni egy kicsit magamból, hogy jobban megismerhessetek. Remélem sikerült. Mi jelenti számodra a tökéletes boldogságot? Ha…

Gyakran ismételt kérdések

1. Mi a magazin célja? Egy olyan online felület létrehozása, amiben az eddig kevesebb figyelmet kapó aktív bloggerek, alkotók bemutatásra kerülnek, illetve a már ismertebb bloggerek, alkotók tanácsaikkal, élő példával szolgálnak a kezdő tehetségeknek. Célunk az inspiráció, elgondolkodtatás, elvonatkoztatás. A…