Rebecca F. Kuang mindössze 23 éves, de már a neves Crawford és a Compton Crokk díjat is elnyerte, amelyekkel az adott év legelismertebb fantasy írásait jutalmazzák, továbbá az írónőt számos más díjra is jelölték. R. F. Kuang Kínában született, Kanton városában, de Amerikában nevelkedett. Nemzetközi történelemből diplomázott, majd a Cambridge-i Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol jelenleg Kína hadászatáról, háborúiról és történelmi traumáiról tanul, ennek hatása pedig erőteljesen érződik első regénysorozatán is. A Mákháború című trilógiája nagy elismertségnek örvend külföldön, idehaza idén jelent meg az azonos címet első kötet, jövőre pedig érkezik a második rész, a Sárkány Köztársaság. Ken Liu munkássága kapcsán már találkoztam a kínai sci-fi világával, ezért kíváncsian vártam, hogy olvashassak egy kínai mitológián és isteneken alapuló történetet is, így ahogy lehetőségem adódott rá, megszereztem a Mákháborút.
A történet főszereplője Zsin, a hadiárva, akiről ópiumcsempész nevelőszülei gondoskodnak. Ez egyik félnek sem egy kellemes állapot, a család koloncnak érzi a gyermeket, ezért napi szinten megalázzák, bántalmazzák, és ingyen munkára kényszerítik őt. Zsin, bár vérmes teremtés, tűri a pofonokat egészen addig, amíg ki nem akarják házasítani. Nem akar egy öregember harmadik felesége lenni, nem akarja, hogy mások nyerészkedjenek tovább az ő szenvedéseiből, így hát elhatározza, hogy továbbtanul. Ezt sem akárhogy éri el! Mivel nincs pénze, lopott ópiummal lefizeti az egyetlen tanárembert, akit ismer, és két éven át éjt nappallá téve tanul önmagát nem kímélve. Zsin törtetése és impulzivitása miatt sokak számára ellenszenves lehet, de mivel sok hasonló sorsú gyermekkel foglalkoztam az elmúlt években, én nagyra becsültem a lány kitartását, az erőt, amivel előretört és nem engedte, hogy az élet maga alá temesse. Megelevenedik előttünk egy előítéletes társadalom képe is, amely a halmozottan hátrányos helyzetű Zsint folyamatosan újabb próbák elé állítja.
A történet három nagyobb egységből áll, az elsőben főleg Zsin tanulmányai vannak előtérben, a felvételire készülés, az iskolai hétköznapok és a vizsgáktól való rettegés, miközben megbillen az ország és a Mugeni Föderáció közötti béke törékeny egyensúlya, számos ismeretet szerezhetünk mi is ennek a világnak a múltjáról és a Speer szigetén történt mészárlásról. Zsint kiszemeli tanítványának a tantestület sámánja, akit az egész iskola körberöhög, és mi is számos olyan jelenet részesei leszünk, ahol komikus színben tűnik fel, aki később pozitív csalódást okoz a főszereplőnek és nekünk is.
A második rész már a háború borzalmait mutatja be, amelyben Zsin eleinte, mint kadét, később mint a Ceko tagja vesz részt. Az utóbbiba nem önszántából csatlakozik, a lány feltörő képességei miatt került a bosszúszomjas és rendkívül tehetséges utolsó speeri titán, Altan parancsnoksága alá. Zsin rájön, hogy az iskolában csak ízelítőt kapott az istenek és sámánok világából, ám ebben a különös osztagban mindennapos jelenségekké válnak a furcsaságok. Szórakoztató és egyben tragikus sorsú emberek csoportja ez a különc osztag, éppen emiatt rögtön a szívembe zártam őket. Egy szerelmi háromszög is el kezd kibontakozni előttünk, ám ezt az írónő szerencsére még csírájában elfojtja, amelynek azért örültem, mert úgy éreztem, ezt a történetet kliséssé tenné egy ilyen megoldás. Végül a harmadik rész Zsin ás Altan gyökereinek felfedezését és mélyen eltemetett titkok napvilágra kerülését tűzte ki céljául. Nem hétköznapi véggel zárul a történet, Zsin nem a szokásos és erkölcsös főhősök mintapéldánya, Zsin dühös és bosszúálló antihőssé válik előttünk keserédes véget adva az első felvonáshoz.
A Bronzvároshoz és a Halálmegvetőhöz hasonlóan, ez a regény is egy fejlődési folyamatot mutat be, ahogy a főszereplő gyermekből felnőtté válik egy számára rengeteg rejtélyt tartogató világban. Mindegyik történetben érződik egy enyhe young adultos hangulat ennek tükrében, viszont a történet felétől mindhárom regény kőkemény fantasy-ba csap át, amelyben egy kegyetlen világ körvonalazódik előttünk, politikai játszmákról és szörnyetegekről lebbentik le a fátylat. Személy szerint szeretem ezt a lassan mélyülő, de egyre szövevényesebb és táguló világot nyomon követni egy regényben, mert így nekem is van időm belerázódni, „felnőni” az elkövetkező eseményekhez. Sajnáltam, hogy az érzelmi vonal kevésbé volt kidolgozva, de mint animéken és mangákon is nevelkedő olvasó, valahogy mégsem zavart annyira, az utalások, elszólások bennem továbbgyűrűztek, és magam adtam hozzá azt a többletréteget, amelytől tökéletes is lehetett volna ez az olvasmány. A függősség, legyen az drogfüggőség, vagy elismerés utáni vágy, is központi szerepet kap a regényben, amely újabb plusz pont a részemről.
A grimdark fantasy regények és a mitológiára alapozó történetek mindig is közel álltak a szívemhez, így a könyv stílusa rögtön magával ragadott. Csaknem hatszáz oldalával nem egy pehelysúlyú versenyző a könyvespolc lakói között, viszont rendkívül olvasmányos, az események viszik magukkal az olvasót, ezért gyorsan lehet vele haladni. A Mákháború bár nem tökéletes alkotás, viszont egy kezdő író első regénye, amihez képest igazán ígéretes, és valahogy olyan gondolatokat indított el bennem, amely a kedvenceim közé emelték ezt a könyvet.
A képek az Agave Könyvek promóciós anyagából valók
