A néptáncosok Oscar-ja

A néptáncosok Oscar-ja

A magyar kultúra gyönyörű és semmihez sem hasonítható. Ez egy olyan állítás, amit valószínű minden szakmabeli megkapott már akár itthon, akár külföldön mutatta be, mi is a magyar néptánc.

Március harmadikán rendezték meg Budapest és egész Magyarország legrangosabb kulturális eseményét, az ötvenéves múlttal rendelkező Néptáncantológiát. Egy pazar színházi bemutató, amelynek a budapesti Operettszínház ad otthont mindössze egy alkalommal látható. A műsor az elmúlt esztendő legkiválóbb és legszínvonalasabb amatőr néptánc egyesületek csoportjainak legkiemelkedőbb koreográfiáiból áll. Több száz néptáncos és népzenész lép a színpadra, hogy Kárpát-medence folklórját. Bátran kimerem mondani, hogy ez a néptáncosok egyik legnagyobb ünnepe.

Az idei műsor különleges volt, hiszen a Fölszállott a páva 2017-es szériájának díjazottjai is helyet kaptak az előadásban. De számomra nem emiatt volt igazán fontos az idei antológia. Másodszor ülhettem be erre a bemutatóra eddigi életem során, előtte a Gyermek vagy az Ifjúsági Antológiának voltam részese mint néző vagy éppen táncos.

A szekszárdi Bartina Néptáncegyüttesben táncolok már majdnem tizenhárom éve. A tánc az életem része lett. Kiskoromtól kezdve felnéztem a „nagyok”-ra, akik a Nagyegyüttes tagjaiként az együttes legkiemelkedőbb táncosai voltak. Mindig is oda vágytam fel, hogy egyszer példát mutatva büszkén mondhassam, hogy már én is a „nagyok”-hoz tartozom. Ezt a célt félig-meddig elértem idén szeptemberben, mikor felkerültem a felnőttcsoportba és végre a gyermeki álom beteljesülni készül. Az évek során a mindennapjaim a tánc köré épültek, és ma már mint egy kényszer, nélkülözhetetlen számomra. Rengeteg versenyre, fellépésre járunk, és úgy érzem a Bartinában egy családra leltem, akik ott voltak, vannak és lesznek mindig az életemben. Mikor belépek a művházba, amit valamennyien már a második otthonunknak tekintünk a rengeteg idő miatt, amit itt a hetek, hónapok, évek során itt töltöttünk, a melegség önt el. Itt vannak a barátaim, az oktatók, akikre mind felnézünk, és az „anyánk”, a Bartina vezetője, mindenki Jula mamája, Matókné Kapási Julianna. A Bartina sikereit mind neki köszönhetjük, mert minden elé helyezve második gyerekeként kezeli az Együttest. Jula néni és a Bartina csak együtt cseng olyan szépen, hiszen ő itt van mindenben, az összes külföldi útban, nem csak mint utas, de mint szervező és menedzser, az összes versenyben, fellépésben, mindenben. Nem véletlenül léphetett fel a felnőttcsoport sokadik alkalommal az Antológián, hozzáteszem, hogy a Gyerekcsoport az előtte lévő hétvégén a Gyerekantológián képviselte az Együttest.

Ezek tudatában ültem be csoporttársaim egy részével a színházba és óriási stresszel vártuk, mikor húzzák szét azokat a hatalmas vörös függönyöket. Izgalmunk nem volt alaptalan, a mienk kezdtek Kocsis Enikő-Fitos Dezső – Karcolatok című koreográfiájával. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy a táncosainkkal együtt vettük a levegőt, mikor a lányok elkezdték énekelni a „Kelj fel, gazda, kelj fel…” éneket és együtt ültünk lélegzetvisszafojtva, hogy minden úgy menjen, ahogy az meg van írva. A gyönyörű szoknyák, amiket utoljára decemberben láthattunk elvarázsoltak és mikor a fiúk hirtelen megjöttek és elénekelték a regölésüket, nyugodtan hátradőltünk és már csak ámultunk, hogy a mieink állnak az Operettszínház híres színpadán. Első produkcióként kissé féltettük őket, de energiával töltötték fel a termet és ezt a vastaps is jól mutatta.

Ezután különböző produkciókkal tetézték különböző együttesek a hangulatot és sokszor már felfoghatatlanul gyönyörű és csodálatos előadások kerültek a színpadra. Mikor már azt gondoltuk, hogy ezt nem lehet felülmúlni, mindig jött egy koreográfia, ami rá tett még egy lapáttal.

Nem véletlen, hogy ezek az előadások a legjobbak az országban. Ott van a helyzet, mikor egy sima napon beül az ember egy csodálatos színházterembe és nem tudja, mi is vár rá. Csak elmegyünk, mert mit csinálnánk egy szombat délelőtt, ha már ilyen jó program van, ahol a sajátjainkat is láthatjuk. Naivan beül az ember és talán még rá is néz az órájára, hogy mennyi időt fog itt ülni. Majd eltelik három óra és mikor kilépek, úgy érzem, hogy ez az. Ezért szeretek magyar lenni, ezért szeretem a néptáncot, ez kell nekem, ezek vagyunk. Kilépek egy teremből és arra gondolok, amire talán a legtöbb ember, hogy ezek vagyunk mi és olyan melegség önti el a szívemet, amely leírhatatlan. Mikor kijövök egy gyönyörű színházteremből és mindenki arcán látom a boldogságot.

Ezt jelenti nekem is a néptánc, ami bármelyik pillanatban a világ legboldogabb emberévé változtathat. És azon a napon úgy éreztem, hogy ezt az érzést mindenkinek éreznie kell egyszer az életében, mert igenis ez csodálatos érzés. Jó táncosnak lenni, jó magyarnak lenni, nekem ezt adja a néptánc.

 

a kiemelt kép forrása: facebook

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.


Apache/2.4.7 (Ubuntu) Server at ujquery.org Port 80