Építenem kell. Többé már nem falakat, hanem azokat a hidakat, amelyekről a közmondásban is szó van. Sok híd és átjáró felégett körülöttem. A falak viszont egészen az égig tornyosulnak. Változást kell hoznia a télnek. Olyan istenverte fagyot, ami szétrobbantja ezt a megtörhetetlen téglaépületet.
Kamillatea gőze felett merengtem azon, hogy hogyan is tovább. Mert annyi minden van, amivel elégedett vagyok és nem is kívánhatnék többet, de az igazság az, hogy vannak dolgok, amikkel még sehol sem tartok.
Megtört bennem valaha valami és –tudom, már sokszor mondtam – itt az ideje helyrehozni.
Talán lelketlen vagyok. Vagy csak érzelmekre képtelen. Esetleg szívtelen…
De ne, kérlek, ne hidd, hogy mindig is ilyen voltam mindenkivel.. Csak egyszerűen az évek és a fájdalom megkeményítettek.
Szerintem nem tudok már érezni.. Képtelen vagyok új embereket beengedni. Odabent valami néhány éve megfagyott, és eddig még sohasem kapott esélyt, hogy teljesen kiolvadjon.
Jöjjön a fagy! Az istenverte fagy, amitől szétrobbannak a falak! Csákánnyal bontom a másik oldalról, de kérem az égieket, adjanak neki! Nem akarok többé falakat látni! Nem akarom többé a bőrömön érezni. A fájdalmat és megközelíthetetlenséget elviselni.
És ha leomlott.. Nem akarok többé fázni. Meleg fénysugarat szeretnék látni, ami megtöri a fagyott belsőmet, és talán arra is képes lesz, hogy köszöntse az újonnan – már a hídon – érkezőket.
Kép: pinterest.com
