Lenn a sivár Földön – ajánló Philip K Dick novelláskötetéről

Lenn a sivár Földön – ajánló Philip K Dick novelláskötetéről

Philip K. Dick egyértelműen megkerülhetetlen, ha szeretnénk beleásni magunkat a science fiction rejtelmeibe. Számtalan rangos díjat zsebelt be a zsáneren belül: Az ember a Fellegvárban regényéért a Hugo díjat, a Palmer Eldritch három stigmája és a Kamera által homályosan című könyveiért pedig a Brit SF díjat. Történetei olyan filmeket ihlettek, mint a Szárnyas fejvadász, a Felejtés bére, vagy éppen Az emlékmás. Különleges látásmódjával olyan helyekre repít el, ahová kizárólag az ő szavainak szárnyán nyerhetünk betekintést. Az Agave Könyvek csodásan megkapó borítóval ellátott kiadványai most újabb családtagot köszönthettek, a Lenn a sivár Földön novelláskötettel, mely 13 rövid történetet tartalmaz az amerikai író tollából. A gyűjtemény először 2005-ben jelent meg, az új kiadást szeptember 5-től lehet megvásárolni.

Az első írás gyönyörű felütés, az író személyesen invitál meg minket egy túrára a saját hátsó kertjébe. Évekkel ezelőtt már olvastam első eladott novelláját, a Ruug-ot. Emlékszem, mennyire nem értettem. A könyv egyik kiválóságának tartom, hogy a szerző saját jegyzeteit megtaláljuk a könyv végén. Bepillantást nyerhetünk PKD zsenijébe, és az írótól kaphatunk választ a következő kérdésre: mire gondolt a novellista?

Philip K Dick

Nem tagadom, A koponya az egyik kedvencem. Tanácsolnám a legalább kétszeri olvasást, mert másodjára egészen más élményt ad, mint elsőre: mindentudóként szemlélni az eseményeket különleges élmény. Imádom az időutazós paradoxonokat, érzem, ahogy körbe-körbe kergetőznek a gondolataim, és szinte szétvetik a koponyámat, mint az önmaga farkába  harapó kígyó (azt, hogy keletkezik egy kígyónyi űr, még mai napig nem tudom). A fizetség egy sodró, akciódús történet. Kapkodtam a fejem, és semmi perc alatt a végére értem. A novella főszereplője a hatalmas összegű bére helyett kacatokat kér fizetségül egy munkáért, amire nem is emlékszik. Felejtés bére címen forgattak belőle filmet, Ben Affleck főszereplésével, aki megtanította, hogy a tárgyak értéke relatív.

A kolónia a másik nagy kedvencem, bár lehet, hogy lassan minden novelláról így beszélek. Nem véletlen, mert remek érzékkel összerakott könyvről beszélünk. Az ember sajátossága, hogy mindent kolonizáni szeretne, ha élettere csökken, hajtja a túlélési ösztön. Képtelen arra, hogy békén hagyjon egy tökéletesnek látszó bolygót, mindent az uralma alá akar hajtani, egyszerűen azért, mert megteheti. A kérdés már csak az, hogy tényleg megteheti-e mindenféle következmény nélkül? Az aranyember az evolúció kérdésével foglalkozik: vajon képes-e az ember saját határaiból kitörve valami mássá válni, továbbfejlődni? És ha igen, akkor azt a már meglévő faj, hogy fogja kezelni? Elfogadóak leszünk, vagy fontosságunk, élni akarásunk totális pusztításhoz vezet majd?

“Az őrültek társadalmában a betegek az egészségesek.”

Az utolsó mester rengeteg kérdést vetett fel bennem. Meddig tarthatóak fent a szervezett társadalmak? Ha összeomlik, jelenik-e meg helyette valami más, és az anarchiába fulladó világ képes-e fennmaradni? A címadó novella, a Lenn  a sivár Földön főhőse különleges kapcsolatot ápol földöntúli entitásokkal. Jobban vágyódik közéjük, mint bármi másra ezen a világon, de vannak álmok, amelyeknek álomnak kellene maradnia, mert a visszatérés kimenete kétséges, és nem várt következményekkel járhat.

Mindannyian ismerjük a: „homlokon csókolta a múzsa” kifejezést. A Kétbalkezes Orfeuszban egy olyan világba látogatunk, ahol üzleti szintre emelik a múzsák tevékenységét. A múltba utazva lehetőség nyílik művészekkel, nagy koponyákkal való találkozásra, akiket inspirálva megszületnek alkotásiak. Munkájában megfáradt főhősünk kiválaszt egy megihletni kívánt személyt, esetlensége miatt azonban nem a várt eredményt hozza az akciója. Pisze Pat idejében fontos mondanivalót hordoz. A mindent elpusztító háború következtében, az emberek a föld alá kényszerültek. Egykor volt életüket modellezik: babákat készítenek és a boldogság óráiban megpróbálnak legalább általuk újra normális életet élni.

A kis fekete doboz érdekessége nem csupán magában a történetben rejlik -ami minden kétséget kizáróan remek­­-, de abban is, hogy Dick felhasználta az egyik legsikeresebb, legismertebb művéhez, az Álmodnak-e ​az androidok elektronikus bárányokkal? című kiváló regényéhez. Ettől jobb ajánlóra nincs is szükség.

Imádtam, amikor a teljesen komoly, kemény témákat boncolgató kötetben szembejött velem a Háború a zidiótákkal. Élveztem a finom humorral átszőtt történetet, remek kontrasztot alkot a többi novellával. Szusszanásnyi időre kizökkenünk – ami jól is jön így a vége felé -, de a nevetésben mégis ott bujkál a zidióták groteszk fenyegetésének valósága, az emberek leigázásának lehetősége.

“Kubába mész és gazdag kereskedőkből meg bankárokból csinálsz aszkétákat. És az egészben az igazi zen paradoxon, hogy neked fizetnek érte.”

Az Isteni vita az ember szkepticizmusára világít rá. A mindent tudó szuperkomputert is képesek vagyunk felülbírálni, mint ahogy sokan a számológép után, kézzel is átszámolnak egy összeadást vagy szorzást, mert mi van, ha a gép téved. Pedig a gép nem téved. Az ember téved; a gépi hibák valójában emberi hibák. Az egónk ezt nehezen bírja, vagy leginkább sehogy. Amennyiben ezt a szuperkomputert az ország védelmére építik, talán át kellene gondolni, hogy megéri-e felülbírálni, vagy hagyni kell cselekedni azt.

A Rautavaara-eset rövidsége ellenére is képes arcul csapni. Záró akkordként nem lecsendesíti az agyunkat, inkább további pörgésre ösztökéli. Morális problémákat feszeget: két különböző fajnak mennyire különböző erkölcsi szabályai lehetnek. Nem helytelen az egyik vagy a másik, egyszerűen más. Még magam sem tudom, melyiket érzem magaménak inkább az emberekét vagy az „approximálókét”.

Ahogy becsuktam a könyvet, elégedetten mosolyogtam, megveregettem a fedőlapot, majd még egy hónapig a dohányzóasztalon hevert. Csupán azért, hogy kézközelben legyen. Kevés ember képes úgy írni, ahogy Dick. Bármelyik novellából szívesen olvastam volna komplett regényt, úgy éreztem, még nem akarom elengedni a hősöket, kíváncsi voltam, mi lesz velük a vége után. A történetek végére biggyesztett pontok kérdőjeleket szültek, és hosszú beszélgetéseket indítottak el. Még most is rengeteg kérdés kavarog a fejemben, zsongnak benne az elméletek. Filozófiai magasságokba emeli a tudományos fantasztikum műfaját, amivel egyértelműen kedvenc íróim sorait gyarapítja. Egyszerű írásmódja, és a kiváló csattanók miatt meleg szívvel ajánlom a műfajba még csak bele-bele kóstolóknak is. Higgyétek el! Nem fogtok csalódni!

Ha kíváncsi vagy a könyvre, az Agave Kiadó oldalán elolvashatod a Kétbalkezes Orfeuszt: https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/lenn-a-sivar-foldon

Kiemelt kép forrása: Agave Könyvek hivatalos Facebbok oldal

A kép forrása: https://www.imdb.com/name/nm0001140/mediaviewer/rm2933538048