Meztelen szavak a bőrön – Ajánló Viola Szandra költőnőről

Meztelen szavak a bőrön – Ajánló Viola Szandra költőnőről

Egy különleges nőt szeretnék ma bemutatni nektek. Egy ízig-vérig nőt, aki egyszerre költőnő, modell és tánckritikus és aki mindezt egyesítve megtalálta a módját annak, hogy kifejezésre juttassa mindazt, amit át szeretne adni nekünk. Minden mozdulatából, minden szavából árad az, amit képvisel, amit magában hordoz már gyermekkora óta. Az irodalom és a filozófia szeretete, a mozdulatok képpé merevítése, a megfogalmazás és a kifejezés eme különleges elegye, amely által megtapasztalhatjuk a szavak erejét, melyek képesek több érzékszervünkre is kihatni. Megelevenedni. Azon gondolkodtam, mi lenne az a szó, ami magába foglalja mindazt, amit Viola Szandra világa tükröz, éreztet, üzen. Mi az az egyetlen szó, amiben benne van költészete, ő maga, az az összetett, mégis külön-külön is helyt álló művészeti kavalkád, ami alkotja. Aztán rájöttem, hogy képtelenség egyetlen szóba sűríteni mindezt. Hiszen ő maga is annyira sokszínű. 

A meztelenség nem új keletű a művészetek világában (gondoljunk csak az aktokra), ahogy az sem, hogy a testünket használjuk az önkifejezés vásznának. Az viszont, hogy úgy születik meg egy verses kötet, hogy tartalma nem csupán nyomtatott betűk fonata az oldalakon, hanem testfotók, amelyekre versek vannak festve, nos, az már igen. Viola Szandra Testreszabás című kötetében több művészeti ág is helyet kap, úgy mint irodalom, fotóművészet, mi több, szorosan egymásba fonódik.  2014-ben jelent meg a kötet, melynek előszavát Kulcsár Edina (a 2014-es Miss World Hungary győztese) írta meg, így fogalmazva:

„Első gondolatra talán azt hihetnénk, hogy költészet és vizualitás távol állnak egymástól. Vagy, hogy testiség és megfoghatatlanság ellentétesek. Véleményem szerint a tánc az a művészeti ág, amely a mélyebb, artikulálatlanabb tartalmakat is képes kifejezni; néha az az érzésem, hogy a test preverbális üzenetei a fogalmi hálóba akadva csak vergődő halak lesznek. A transzcendens tartomány mégis mindkét irányból megközelíthetőnek bizonyul. Weöres Sándor is ezt írta: »olykor a legfizikaibb a legmetafizikaibb.« A test és táncfotók a költészettel egyesülve teremtenek egy új műfajt, a testversképet, ami így, az intencionális és konkrét tartalmak összeadódása révén talán a művészet 4. dimenzióját teremtheti meg. Ez az album erre tesz vakmerő kísérletet, tulajdonképp bungee jumping a művészet elefántcsonttornyának tetejéről. A költészetet feloszthatnánk szerves és szervetlen költészetre, noha a határ nem oly éles, de véleményem szerint valami minél zsigeribb, húsban és vérben lüktetőbb, személyesebb és szívből jövőbb, annál inkább nevezhető szerves költészetnek; ezek azok a költemények, amelyek illenek a forró emberi bőrre, hogy pulzáló ütőerek, és élő szövetek hordozzák magukon a sorokat. A versek magáról az emberről szólnak, hol máshol is lehetne igazabb helyük, mint az emberre írva?”

Személy szerint csodálom Szandra bátorságát, hiszen saját testét vállalja fel, általa mutatja meg, hogy egy meztelen test tovább mutathat önmagán, lelkünk szavainak lenyomatát a bőrünkön viselve talán még nagyobb hangsúlyt adhatunk mondandónknak. Ahogyan egy-egy sor végiggördül a test ívein, abban van valamilyen csodálatosan bensőséges, valami, ami által még hitelesebbnek, még inkább az övének érzem tartalmát. Tetszik az újító szándék és az, ahogyan megtalálta a módját annak, hogy költészetét, adottságait, tudását bele olvasztva mutasson valami különlegeset, valami elemit, valamit, amit azelőtt még soha senki.

Ő maga Platón gondolatmenetével érvel, miszerint a leírott szó, az már egy halott dolog, tehát előtérbe helyezte a szóbeliséget az írásbeliséggel szemben. Szandra testversfotói ezt a nézetet tovább gondolva hivatottak megmutatni, hogy az élő szöveten maga a vers is életre kelhet, a test, mint vászon felelevenítheti azok mindenkori érvényességét. Bevonva egy vagy több érzékszervet a “játékba” sokszínűbbé, érthetőbbé, befogadhatóbbá válik maga a mű, a költészet pedig ezáltal összekapcsolhatóvá a hús-vér valósággal.

Együtt

Ujjbegyemen pontról pontra görgetem kontúrodat,
de tiédbe tévedt vonalaim, magadba illeszkedésem
soha nem eshet egybe önmagával,
körülcsupasztott tested
cirógatásom felgyümölcsözi,
ágas-bogas ölelkezések,
ujjszirmok érintéshullása
lassú csendesség rajtam,
együttváltozás, együttfehérség,
létviláglás,
körültapinthatatlan formákba öntve.

A szentesi származású költőnő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció-filozófia-pedagógia szakán diplomázott kiválósági ösztöndíjas és köztársasági ösztöndíjas hallgatóként. Első verseskötete 2008-ban jelent meg Léleksztriptíz címmel. Számos verskiállítás és performansz megalkotója. Versei, recenziói, színházi és tánckritikái rendszeresen jelennek meg többek között a Magyar Napló, az Irodalmi Jelen, a Pannonhalmi Szemle, a Hitel, a Vigilia, a Győri Műhely, a Könyvhét, a Napút, a Nyugat Most, a Szcenárium, a Magyar Teátrum és a Táncélet hasábjain.

A vele készült interjút két hét múlva olvashatjátok, melyre legnagyobb örömömre sikerült személyesen sort keríteni.

Addig is, ha kíváncsiak vagytok verseire, munkásságára, a következő oldalak közelebb vihetnek titeket hozzá:

Facebook oldala

Versei az Irodalmi Jelen hasábjain

Szerző:

Szőke Kriszta
Álmodozó vagyok, aki képtelen megmaradni a realitás talaján, mert a lelke magasabbra vágyik. Kereső. Utazó a világban és önmagában, nyitottan az egész mindenségre. Csak egy kis lélek, aki valahonnan ide pottyant, s ha már így esett, gondolta körül néz.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás