Egy megrendítő, elgondolkodtató, valósághű és fontos sorozat a családon belüli erőszakról. Igaz történet alapján.
Tartalom: Alex a fiatal anya elmenekül bántalmazó férjétől kislányával, hogy jobb jövőt teremtsen maguknak. Elkezd dolgozni a Príma szobalányoknál, és próbálja beosztani a kis pénzt, amit keres. Közben napról napra túlélnek gyermekével, mert segítséget nem igazán kap. Alex mégsem adja fel.
kép: Netflix
Hitelesség
Mivel magam is családon belüli erőszak túlélője vagyok fontosnak tartom, hogy ezt a témát a legvalósághűbben ábrázolják. Stephanie Land igaz története szinte hibátlanul bemutatja, hogy sok esetben mennyire egyedül van a bántalmazott, és hogy közel sem olyan egyszerű kilépni egy ilyen mérgező kapcsolatból, mint ahogy azt külső szemlélők gyakran gondolják. Miért nem hagyja ott? Teszik fel a kérdést újra meg újra. Nos, ha az erőszakot átélő olyan kiszolgáltatott helyzetben van, mint Alex, akit a férje tart el, akkor bizony kénytelen egy ideig tűrni, különben könnyen a híd alá kerülhet egyetlen fillér nélkül.
„Mielőtt harapnának ugatnak. Mielőtt ütnének, melléd ütnek egyet. Legközelebb az arcodat ütötte volna, jól tudod.”
Amiért érdemes megnézni ezt a sorozatot:
Az Egy szobalány vallomása egy még mindig megoldatlan problémát dolgoz fel a családon belüli erőszakot. Nekem az tetszett benne a legjobban, hogy nem a fizikai bántalmazást helyezte a középpontba, hanem a sokszor figyelembe sem vett érzelmi, és gazdasági abúzust. Nagyon valósághű, szívbemarkoló alkotás.
Ami nem tetszett benne:
Fentebb írtam, hogy szinte hitelesen sikerült ábrázolni a témát. Egy valamit azonban rögtön a történet elején elrontottak. Nos, ha én menekülök a bántalmazó férjem elől, akkor sietek, és nem állok meg a gyerekem puszilgatni út közben. Alex viszont így tett, ami számomra hiteltelenné tette a szökést bemutató jelenetet.
A színészek játéka
Kivétel nélkül le a kalappal a művészek előtt, aki szerepet vállaltak ebben a minisorozatban, mert mind kihozták a karaktereikből, amit lehetett. A továbbiakban bővebben a fent kiemelt három színész játékát értékelem. Margaret Qualley-t eddig nem ismertem , de kedvet kaptam, hogy a munkáságában eztán jobban elmerüljek. Olvastam olyan véleményt, amely szerint életképtelen volt Alex karaktere. Nos, ha egy nőn a párja uralkodik, bántalmazza, akkor sokszor érzi azt a kapcsolatban, hogy ő eltűnik. (Ezt egyébként nagyon látványosan ábrázolják az egyik jelenetben, amikor a főhőst szimbolikusan elnyeli a kanapé.) Margaret már csak a mimikájával is az ilyenkor szokásos negatív érzelmek (üresség, kétségbeesés, kilátástalanság, harag, reményvesztettség) skáláját annyira mélyen mutatja meg, hogy a néző vele együtt érzi a sok rosszat. Mindemellett, ott bújkál benne az erő, a nem adom fel, a mindent megteszek magamért és a lányomért mentalitás is. Hosszú utat tesz meg a karakter a sötétségből a fénybe, amit a színésznő mesterien koreografált játékkal mutat be. Nick Robinsonra, a Minden, minden jófiújára szinte rá sem lehet ismerni a lecsúszott alkoholista Sean szerepében. Bevallom én az imént említett könyvadaptáción kívül nem láttam még semmiben. Nagyon tetszett, hogy bevállalta ezt a negatív karaktert. Látszik rajta, hogy sok munkát tett bele, hogy a bántalmazó férjet hitelesen hozza. Kellően félelmetes, annak ellenére, hogy nem egy nagy darab fickó (bár szembetűnő, hogy gyúrt a karakterre), mégis a törékeny Margaret tökéletes kontrasztja. Emellett a karakter időzített bombaszerű indulatosságát is jól adja át, hiszen már akkor érezzük a levegőben, hogy mindjárt robban mielőtt még bármit tenne. Tűpontos a bántalmazó személyiség ábrázolásában. Andie MacDowellt azt hiszem nem kell bemutatni, hiszen filmográfiájában jó sok karaktert megformált már. Egyesek szerint élete alakítását nyújtja ebben a sorozatban. Ezzel nem is vitatkoznék, mert ugyan az általa megformált Paula néha idegesített, amint megértettem a háttértörténetét együttérzést váltott ki belőlem. Ehhez hozzájárult Andie mesteri játéka, aki igazán komoly feladatra vállalkozott azzal, hogy ezt a hullámvasúthoz hasonlító egyszer nagyon fent, máskor nagyon lent lévő egyéniséget valósághűen bemutassa.
kép:RFCB
Összességében tetszett nekem ez a minisorozat. Hála, és köszönet az alkotóknak, amiért ezt a témát pontosan, és részletesen mutatták be. Elsősorban azoknak a legalább tizenhat éven felüli olvasóinknak ajánlom a megnézését, akik számára a családon belüli erőszak láthatatlan. Ez a széria garantáltan fel nyitja a szemeket. A problémáról, ami sajnos még mindig aktuális, amivel foglalkozni kell, és amire bármennyire hihetetlenül hangzik is lenne megoldás, ha valamennyien foglalkoznánk vele.
„Muszáj erősen hinnünk, hogy van valaki, aki mindent jobbá tud tenni számunkra. Akire számíthatunk. Ezzel töltekeztem a Szeretetházban. A hittel, hogy lehetséges.”
Jó sorozat nézést kívánok!
Kiemelt kép: Starity
