Anne Cathrine Bomann Agathe című műve egy aprócska, pasztell színekben pompázó könyv, amely hamar belopta magát a szívembe. Bevallom, eredetileg azért vettem le a polcról, mert imádtam a borítóját, és habár tudom: “ne a borító alapján ítéld meg a könyvet” … De! A könyv mondanivalója is legalább ugyanannyira megnyert, mint a borító. Története olyan emberekről szól, akik nehezen találják meg helyüket a világban.
A regény hőse a 72 éves nyugdíjba készülő francia pszichiáter. A magányos orvos élete egyetlen elért eredményében, a pályafutásában sem talál már örömet, olyannyira, hogy már csupán azt tartja életben, ha számolja hány ülést kell még kibírnia a nyugdíjig. Tele tapasztalattal, de a végletekig kiégve éli napjait.
„Az öregedés, tűnődtem, miközben elöntött a keserűség, mindenek előtt arról szól, hogy észre vesszük, hogyan távolodik el egyre jobban egymástól az ember énje és teste, mígnem egy nap teljesen idegenné válik önmaga számára. Mi ebben a természetes? ”
Egy napon beállít a rendelőbe Agathe, egy német nemzetiségű fiatal lány, akit az orvos mindenképp el akar utasítani azzal az ürüggyel, hogy a nyugdíjig hátralevő öt hónap nem elegendő a lány meggyógyítására. Agathe viszont nem tágít, időpontot foglal az nyugdíjba készülő pszichiáternél. Agathe nem talál örömöt az életben, nem akar mást, csak eltűnni az emberek szeme elől, többször megpróbált véget vetni az életének.
„– Azt hiszem, az élet túlságosan rövid és túlságosan hosszú egyszerre. Túl rövid ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell élni. Túl hosszú, mert a hanyatlás minden egyes nappal egyre láthatóbbá válik.”
A pszichiátriai ülések során az öreg orvos olyan kérdésekkel szembesül, amelyek kifordítják önmagából. Ebben a kis történetben minden szereplő külön-külön és mégis valamilyen módon egybefonódva éli meg a saját kis drámáját. A könyvben megjelenő egzisztenciális kérdések és a magánytól való félelem engem is a hatása alá kerített. Karakterein keresztül az írónő elgondolkodtat saját életünkön, mi a fontos számunkra, melyek azok a célok, amelyek megadják számunkra az élet értelmét, mennyire vagyunk nyitottak a külvilág és az embertársaink felé.
„És azt hiszem, próbálkozom is, de az élet folyton megszökik előlem. Ott van, olyan közel, hogy a szagát is érzem. – Álmodozva nézett maga elé. – De egyszerűen nem tudok rájönni, hogyan lép be oda az ember.”
Amilyen kicsi könyv ez, éppen annyira izgalmas. Könnyű volt olvasni, végig izgalommal vártam az események alakulását. Rengeteg érzelemmel teli és elgondolkodtató mondattal találkoztam az oldalakat lapozva. Alapvetően szeretem a tömör és tartalmas könyveket, ha ti is így vagytok ezzel, akkor az Agathe a tökéletes olvasmány.
