Takarísd meg arcom, mosd ki szememből a tegnapot.
Hagyd lefojni könnyeim, hogy teljes legyen holnapunk.
Bezártam a multat, hogy fájdalma ki se bújhasson.
Hogy ne férhessen szívembe, mit feledni próbálok.
S most tekinteted páncéljában, szíved hangja vértez fel,
ily biztonságos védelemmel, többé sebet sem ejthettek.
Szívemen!
S ahogy elrohan a sötét mén, s kitisztul az elme,
felragyog a napsugár a rácsok közt csendben.
Most elveszhet minden, csak pillanat a lét.
S megsárgult falak közt karodba omlanék.
Felszabadul a test, kitágul a tüdő,
s vatta pamacsként ragad körmömre az idő.
Kiemelt kép: pexels.com
