A „nagy, ronda madár a villanypóznán” avagy interjú Szalóczi Danival

A „nagy, ronda madár a villanypóznán” avagy interjú Szalóczi Danival

Fontosnak tartom rögtön az elején megjegyezni, hogy ebben az interjúban végeztem a legkevesebb korrektúrát. Az ok, amiért szinte mindent úgy akartam hagyni, ahogy itt látható most, nagyon egyszerű. Szalóczi Dani így szalóczidani, a „najó” és a „totál” szavakkal együtt.

Szalóczi Dani a Csakrádfigyelős és a Mosakodj Petike, addig nem nézlek indiánnak könyv írója. Bár ő nem szereti magát bekategorizálni, én mégis azt mondom, hogy ő egy sokoldalú, sokszínű, izgalmas egyéniség, és szükség van az írók között egy ilyen írói vénákkal megáldott srácra, mint Dani.

Emlékszem, amikor először a kezembe vettem a Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak címet viselő regényét, azt gondoltam, hogy úristen, ebben az emberben nincs semmi, csak társadalomkritika folyik az ereiben, és majdnem eltettem a könyvét a táskámba, hogy na jó, én ezt el nem olvasom. Aztán adtam neki egy esélyt, és amikor a végére értem a könyvnek, nem tudtam mit gondoljak, ugyan úgy voltam, mint ahogy Dani mondja az interjúban: nem tudtam, hogy most mit érezzek.

Aztán rátaláltam Dani verseire, és a költeményein keresztül egyre jobban megismertem a lelkét, a kis világát.

Szalóczi Dani néha tükröt tart elénk az írásaival, néha belecsavar egyet a szívünkbe, néha mosolyra fakaszt, néha elgondolkodtat.
Az én életem biztos kevesebb lenne nélküle.

Amikor elkezdtünk levelezni, egy roppant kedves fiú írt vissza az üzeneteimre, és nekem folyamatosan az járt az eszemben, hogy tudtam akkora általánosítást levonni a regénye alapján, hogy ő egy nagyon beképzelt ember lehet, és nem tudnék vele két szót váltani élőben. De a legnagyobb döbbenet akkor ért, amikor elküldte a válaszait. Ültem a monitor előtt, és miközben faltam a szavait, rá kellett jönnöm, hogy egy érzékeny, szerény srác bújik meg a háttérben, akinek az egész személyisége szerethető.

Nagyon köszönöm neki, hogy időt szánt rám, és engedte, hogy faggassam, és mindenre készséggel válaszolt. Köszönettel tartozom a Lendületnek is, hogy ekkora maradandó élményben lehet részem, és enyém lehetett a megtiszteltetés.

Nem maradt más hátra, mint következzen az interjú Szalóczi Danival. Remélem, bennetek is ugyan olyan jó érzéseket fog hagyni, mint bennem.

Szalóczi Dani

Szalóczi Dani

Hogyan kezdődött nálad az írás szenvedélye?

Kábé hat éves lehettem, amikor megkérdeztem apát, hogy hogyan kell verset írni. Azt mondta, hogy egyszerű, csak üljek az ablak elé, és írjam le a gondolataimat arról, amit látok, és kész is van. Ültem ott egy darabig, néztem a házunk előtti villanypóznát, és egy gondolatom se volt. Már kezdtem nem hinni apának, de aztán rászállt a póznára egy nagy, ronda madár, és máris ezer dolog jutott eszembe, amit azonnal rímbe kellett szednem. Szóval a ronda madárnál kezdődhetett minden.

Egy-egy versedhez mi adja az ihletet?

Főleg a zene. Végtelen lejátszásra állítok egy dalt a fülesemben, és hagyom, hogy lekopjon a szöveg, az újdonság varázsa, az eleje és a vége. Akkor tudom átvenni a hangulatot, ami megszüli az első sorát a versnek. Onnantól pedig a vers megírja önmagát. Én leszek a kéz, ami teremti, de nem teszek hozzá többet azon kívül, csak hagyom a gondolatot kicsengeni, és gyönyörködöm az eredményben én is. Mintha nem is én írnám őket. Csak leülök, elkezdem írni, és hagyom, hogy megszálljon az ihlet, az én nagy, ronda madaram.

A Csakrádfigyelős című köteted 2010-ben jelent meg. Hogy jutottál el odáig, hogy kiadj egy könyvet? Mi motivált?

A kíváncsiság. Az, hogy létrejöhetett egy olyan csatorna, ami teret engedett a verseknek, eljuthatott bármerre az országban, és még visszajelzést is kaphattam, fantasztikus élmény volt. Ráadásul a “Csakrádfigyelős” kötet abszolút szerelemből készült, mind a kiadó, mind a nyomda, mind az illusztrátor részéről. Ja igen, és najó, én is bele voltam zúgva egy kicsit, és szuper érzés volt, hogy ennyi mindenki dédelgeti a “gyermekemet”. Mert végül is megszületett, és azóta önálló életet él az olvasókban.

www.terasz.hu

www.terasz.hu

 „Ja és van a muszájpuszi
például köszönéskor
vagy mondjuk a szerelemben
amikor már nem a szív szól
abban a szép kicsi cuppban

a muszájak összeérnek
– szeretlek – de minek mondom
ha elmúlt már és nem így érzek?”
(Muszájpuszi)

2012-ben került kiadásra a Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak, mely az első regényed. Megemlíteném, hogy olvastam is, elég provokatívra sikerült. Nehezebb volt regényt írnod, mint egy verseskötetet összeállítani? Egyáltalán, hogy jött a regény gondolata?

A regény egy sokkal komplexebb, kitartást igénylő műfaj, és szerintem, ha nem szeretsz bele a témába, a hangulatba és az írás játékosságába, akkor képtelenség olvasható könyvet írni. Engem, bevallom teljesen lázba hozott egy olyan főszereplő karakter megírása, akivel minden olyan helyzetet átélhetek, amit a magam gyenge jelleme sose merne. Egy lázadó srácról szól a sztori, aki egy mozgássérültekkel foglalkozó intézetben keresi a múltja hiányzó darabkáit, és közben szókimondó stílusban mindenkit szembesít a saját gyengeségeivel. Imádtam több száz oldalon át átélni az őszinteséget. Élmény volt megírni.

www.libri.hu

www.libri.hu

“A regényben szereplő helyszínek és karakterek nem valóságosak.
A valóság ennél sokkal szarabb.
Ha valamelyik szereplőben mégis felfedezed a saját személyiséged, akkor túl sokat képzelsz magadról.

Te egy töketlen, említésre se méltó ember vagy.”
(részlet a regényből)

Olyan témáról írsz a fenti kérdésben említett könyvben, melyről előtted nem sokan mertek írni, főként nem ilyen őszintén. Nem féltél a fogadtatástól? Kaptál negatív kritikákat emiatt?

Így utólag nem úgy tűnik, hogy ez egy érzékeny téma lenne. Még mindig tehernek érzi a társadalom a sérült embereket, ami persze ciki, de könnyen megoldható egy fejelfordítással. Ez egy regénynél még egyszerűbb, mert leveszed a könyves polcról, beleolvasol, és amikor szembesülsz a témával, gyorsan visszateszed a helyére, mintha valami szemérmetlenségen kaptak volna. Aki meg elolvassa, azt valószínűleg érdekli a téma, és alapvetően elfogadó. Tényleg elég erős a nyelvezete, és provokatív a stílusa, de az egész téma ilyen, és tök hiteltelen lett volna bármilyen más stílus. Tartottam a fogadtatástól egy ideig, mert a közvetlen környezetemre is hatással lehetett volna a könyv által keltett esetleges indulatok lecsapódása, de ami meglepett, az a fogadtatás hiánya volt. Alig kaptam objektív kritikát, vagy olyat, ami alapul szolgálhatott volna valamiféle beszélgetésre, közös agyalásra. Pedig kíváncsi lettem volna, de lehet ez csak a kommunikációs csatornák hibája. Minden esetre, akivel beszéltem a könyvről, legtöbbjük sokkoló élményről beszélt, és hogy nem tudják eldönteni, hogy most mit érezzenek.

Melyik műfajban érzed jobbnak magadat? Melyik áll hozzád közelebb?

Korszakfüggő. Amikor szét vagyok csúszva, jöhet a versírás, a tömörítés, a pillanatok kiragadása és a játék. Amikor rendszerben élek, azaz belekényszerítem magam, akkor jöhet valami vaskosabb, terjedelmesebb, nehezen átlátható, de izgalmas, hosszabb utazás.

Van egy teóriám, még pedig az, hogy az író emberek olvasnak is. Neked erről mi a véleményed? Te olvasol?

Ez is korszakfüggő. Általában nem. Általában annyira tele van a fejem az élettel, magammal, a környezetemmel, hogy nincs időm mások gondolataira, sőt, nem akarom, hogy hassanak rám. Nem hiányzik az írói társadalmi szféra se, semmi mesterséges, csak én és az élet. Azonban, ha kiüresedek és elegem van magamból és a szánalmas egocentrikus világszemléletemből, akkor jól esik mások villanypóznájára szállni, és élvezni a kilátást.

Szoktad követni a kiadókat, hogy milyen könyveket jelentetnek meg? Véleményed szerint hova tart ma Magyarországon a könyvek kiadása?

Nem igazán. Szerintem az emberek ingerküszöbe elalkalmatlanodott az olvasásra. Az olvasás lassú, csendes, és magányos elfoglaltság, nem lehet lájkolni, nem érzed tőle magad fontosnak, nincs kirakattükre, amiben nézegetheted magad. Akkor meg minek. Szerintem az olvasás abszolút réteghobbi, ínyenceknek. Ez persze nem baj, csak tudni kell a helyén kezelni.

Az íráson kívül, mi tölti még ki a hétköznapjaidat?

Ha van munkám, akkor a rendszer, ha nincs, akkor meg a káosz. Állandóságfóbiám van, képtelen vagyok elviselni a tudatot, hogy tartósan egy dologra koncentráljak, és ezért folyamatosan váltok. Amúgy szeretek nyugalmat teremteni, szeretem a nagy hangzavart is magam körül. Énekelni, beszélgetni, és rengeteget hallgatni. Ez tölti meg a hétköznapjaimat.

Sosem tudtam, hogy az ember mikor jut el arra a pontra, hogy azt mondja magáról, hogy igen, író vagyok. Nálad ez mikor következett be? Egyáltalán, írónak tartod magad?

Abszolút nem. 🙂 Nem szerénységből, hanem szimplán csak utálom magam kategorizálni. Egy srác vagyok, aki szeret írni. Azaz, ez nem feltétlen igaz. Azért írok, hogy értékesnek érezzem magam. Enélkül nagyon hamar befordulnék, és totál depressziós lennék. Szóval ez inkább szükséglet, belső kényszer. És amikor ez érződni kezd az íráson, na akkor kell sok-sok önkritika. Mostanában ezt gyakorlom.

Jelenleg készülőben van műved, mely kiadásra vár?

Igen, elkészült egy újabb verses kötet, hasonló az előzőhöz, csak tartalmasabb. Tizenhat gyerekről szól, egy osztályról, akik mind külön személyiség, és a sulis, gimis illetve a felnőttkorukról írtam egy-egy verset, hogy hogyan alakul az életük. Mostanában illusztrációkat rajzolok a versekhez, és közben kiadót keresek, ami megjelentetné. Szeretem ezt a “gyermekemet” is.

„Szeretem ha elromlik a tévé
apa akkor nekem olvas este
ha elromlik a fűtés a szobában
és anya mellé bújok dideregve
ha penészes a vajas kenyér széle
a bátyám meg az övét nekem adja
ha induláskor elfelejtek puszit
adni és az öcsi utánam szalad ha
elromlik a suliban a csengő
és a portás összevissza berreg
ha nincs elég hely és az osztálytársam
engem kér hogy üljek eggyel beljebb
olyan jó így könyökösszeérve
mikor a szív ideoda dobban
olyankor még az se baj ha éppen
hibát találok a matekomban
sőt ettől lesz izgalmas az élet
a béna helyzetekben annyi báj van
hogy ha jobban belegondolsz
akkor nem is találsz hibát
a hibában.”
(részlet az új verses kötetből)

Mit tanácsolsz azoknak, akik könyvkiadásra szánják rá magukat? Merre induljanak?

Nekem szerencsém volt, mert nulla anyagi ráfordítással sikerült két könyvet is kiadni, köszönhetően a kiadóm lelkesedésének, bizalmának és szeretetének. Ez egy abszolút szokatlan dolog kiadói körökben, szóval nem igazán tudok praktikus dolgot mondani…

A baráti társaságod mit szól az írásaidhoz?

A barátaimnak tetszik, különben agyoncsapnám őket. 🙂 Őket inkább én érdeklem belőle, hogy miért írtam ezt vagy azt, sokszor engem látnak a művek mögött. Mindenesetre rengeteg biztatást kapok, hogy folytassam tovább az írást, mert ez az, ami tényleg nagyon jól megy, és hogy mennyire egyedi az, amit alkotok. Jól esik a szubjektivitásuk, és hogy lehetek nekik a nagy, ronda madár a villanypóznán a házuk előtt.

„Ha majd direkt lespórolod a jóreggeltcsókot
ha majd idegből baszod be a zoknisfiókot
ha két kávékorty között már nem szemezünk össze
ha csak gyerekcipőfűzésnél fogjuk egymást közre
ha a piros lámpánál csak a Classfm pofázik
ha nem érdekel az se ha a suliig elázik
ha csak a gáz a fék a gáz és sehol a tekintet
és miattam lett dugó és késünk el szerinted
Ha csak a főnöknek villantod az Intimissimidet
ha a Chaneled már minden ügyvédbojtárt leterített
ha kinyomsz aztán vissza se hívsz “senki csak a féjem”
ha lehúzza az ujjadról a gyűrűt a szemérem
ha nem mondasz már semmit a milyennapodvoltra
ha már az ötórási dugóért is én vagyok leoltva
ha teszkózáskor be kell mondani a gyerek nevét
ha rám marad a Canesten a Silkepil a betét
ha a megmikrózott vacsorát is kihűlve tálalod
ha sír a gyerek anyagyere te meg simán ráhagyod
ha nekem csak a secondhand nagyibugyit veszed fel
ha rettegve kell megkérdeznem hogy mi lesz ma a szexszel
ha átfordulsz a franciaágy másik oldalára
és egy nagy sóhajjal elküldesz a halál faszára,

akkor.”

Daninak zenéi is vannak, ha kíváncsiak vagytok rá, kattintsatok a linkre:

http://hathamegis.bandcamp.com/

Facebook oldala:

https://www.facebook.com/szaloczi.dani

Kívánom Daninak, hogy megtalálja a megfelelő kiadót, és nemsokára olvashassuk az új kötetét. Illetve kívánunk az egész Lendület nevében neki további sok sikert írói munkásságához!

Szerző:

Széni (Póczek Klaudia)
Könyvekben élek. Az írók, és a műveik szereplői gerjesztik nekem a komfortos világomat, ahol én jól érzem magam. Azt hiszem, ha nem egy ilyen múlt lenne mögöttem, mint amilyen van, most nem értékelném az apró dolgokat, nem írnék, és nem lenne egy könyvjelzőm ,,A KÖNYVEK NEM BÁNTANAK" felirattal.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás