Interjúk

Tehetségek válaszolnak a feltett kérdéseinkre. Kukkants be egy-egy alanyunk világába, tudd meg, hogyan szoktak alkotni, mi inspirálja őket, mi a sikerük titka. Blooggereket, fotóművészeket, illusztrátorokat, rajzosokat, írókat ismerhetsz meg közelebbről és személyesebben.

Lőrinczi Csilla – nézd, mit lát a kamerán keresztül!

Lőrinczi Csilla – nézd, mit lát a kamerán keresztül!

Tüneményes. Ez az első, ami eszembe jut erről a lányról. Imádom a kifinomult stílusát, alkotásaiban az eredetiséget. Fotói olyan mély érzelmeket húznak maguk után, hogy beleremeg az ember lelke. Mélyen belelát a természetbe, a színházba, a hatalmas világba. Ha vágysz…
Interjú Liával-a sokszínű bloggerinával

Interjú Liával-a sokszínű bloggerinával

Interjúalanyom Lia, akinek az oldala leginkább egy nagy piactérhez hasonlít. Az első benyomásod az, hogy nagy a lárma, aztán mikor közelebb mész, észreveszed, hogy itt minden megvan, amit keresel.  Sok kis csecse-becse között szép gondolatokra leltem. Elsősorban ebből a szemszögből…
Interjú Talinával, azaz Cseh Judittal

Interjú Talinával, azaz Cseh Judittal

Ez alkalommal, egy olyan lánnyal beszélgettem el, aki igazán közel áll hozzám, bár sokáig nem találkoztam ezzel az írói oldalával. Jó volt megismerni lényének egy újabb darabkáját leírt sorai által. Biztos vagyok benne, hogy ti is hamar a szívetekbe zárjátok…
Interjú – Szentesi Évivel

Interjú – Szentesi Évivel

Jelen interjúban egy egészen rövid időre elkalandoztam, és a feltörekvő ifjú tehetségek felkutatása helyett Szentesi Évit, a nagy népszerűségnek örvendő Rúzs és tükör blog szerzőjét faggattam mindenféléről. Az interjú során készségesen és kellő komolysággal válaszolt minden kérdésemre, amiért külön köszönet illeti őt. Mi…
Vloggerség és olvasás – interjú Mick Kramerrel

Vloggerség és olvasás – interjú Mick Kramerrel

Mick Kramer, a YOU MUST READ megálmodója azzal a céllal készíti kis videóit, hogy meghozza – a ma már egyre kevesebbet olvasó – emberek kedvét a könyvekhez, olvasáshoz. Őszintén szólva, videoblogokkal még nem nagyon találkoztam, de a YOU MUST READ…
Interjú Kiss Mártonnal, a zenésszel és íróval

Interjú Kiss Mártonnal, a zenésszel és íróval

Egy héttel ezelőtt már olvashattátok Kiss Márton írásairól szóló ajánlómat, itt az ideje, hogy Marci is „megszólaljon”, és kicsit betekinthessünk az ő gondolataiba is! Fogadjátok szeretettel! 1. Mind kíváncsiak vagyunk, visszaemlékszel-e még konkrétan a kezdetekre? Az írás, az irodalom iránti affinitás…
Interjú Balogh Alexandrával

Interjú Balogh Alexandrával

„Amikor felszállsz a felhők közé, utoljára még visszagondolsz a múltadra. Lassan egy mázsás kő hullik le, mely eddig a szívedet nyomta….egy apró mosoly kíséretében búcsút intesz annak az embernek, aki voltál.” Amikor először találkoztam ezzel a lánnyal, szó szerint egymásnak mentünk…
Szenvedély és elhivatottság – Interjú Medodorával

Szenvedély és elhivatottság – Interjú Medodorával

Medodora fotói között kalandozva elbújhatunk egy kicsit a világ elől, magunk mögött hagyhatjuk a mindennapok gondjait, élvezhetjük a harmóniát és feltöltődhetünk szépséggel. Egy csodákkal teli világba találhatjuk magunkat. Ma ezeknek a csodálatos képeknek az alkotóját faggattam a fotózásról, a technikákról,…
Interjú – Barna Bernivel

Interjú – Barna Bernivel

“Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!” Barna Berni valódi finomságokat kotyvaszt a…
A Buborékszoba – Interjú Mandragoriával azaz Szigeti Beátával

A Buborékszoba – Interjú Mandragoriával azaz Szigeti Beátával

„Egy hely a kábulat mozdulatlanságában. A valóság színes falfestékfoltokból merített álomkép-szerű változata. Perchossznyi lebegés az öntudatlanság lendületében. Elferdített határok kereszttüzében megbújó igazságelemek életre ébresztése halványan szétsatírozott vázlatok felvonultatásával. Harc a hamis diskurzusok ellen. Egy tér, ahol az átlátszó üvegborítás hagyja…

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás