Hétköznapi örömforrás

Hétköznapi örömforrás

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mióta beléptem a felnőtt éveimbe, majd’ mindennap eltűnődöm azon, hogy milyen világban élünk. Többnyire negatív érzésem támadnak, mikor végigpörgetem a közösségi oldalak legnépszerűbbikét, hiszen állandóan arcon csap valami a nagyvilágból, amire vagy nem voltam kíváncsi, vagy megbélyegzi a napom, és rossz kedvem lesz. Szörnyűségek és rossz emberek rossz tettei. Évről évre jobban vágyom egy lakatlan szigetre, ahova csak a szeretteimet vinném magammal, körülvenném magam a kóbor, vagy bántalmazott kutyákkal és cicákkal és csak élném az egyszerű életet.

Ilyen gondolatok vettek körül egyik reggel munkából hazajövet még kora tavasszal. Felszállt egy fickó a buszra, akinél hatalmas bőrönd és zacskók voltak. Koszos és nyúzott volt. Miután leszállt láttam, hogy egy lakatlan busz felé megy, ami tele van szeméttel. Látszott a helyen, hogy hajléktalan lakja. Összekötöttem, hogy ez az ember lakhat ott, hiszen mi a fenéért menne különben oda. Valamiért minden nap, mikor munkába mentem odapillantottam a lerobbant buszhoz, és többször is láttam őt arra. A buszommal is gyakran utazott. Kertvárosi rész lévén, többnyire ugyanazokkal az emberekkel utazom, így őt mindig megjegyeztem. Minduntalan felemás cipőben, nagy cókmókkal és koszosan, elgyötörten láttam. Többször láttam, hogy a kukákat túrja. Nem nagyon foglalkoztam soha a hajléktalanokkal, amíg a belvárosban laktam persze voltak kellemetlen esetek. Volt, hogy hozzám vágták a kakaós csigát, mondván, hogy neki pia kell, így nem voltak a szívem csücskei. Ez a férfi azonban megragadt bennem, sokkal személyesebben láttam az egész életét. Néha úgy képzeltem, hogy nagy hibát követett el, és ő tehet róla, hogy ott tart, ahol tart. Ilyenkor apró dühöt éreztem. Néha azt gondoltam, hogy nagyon kiszúrtak vele és egyszerűen csak elindult a lejtőn.  Többnyire szomorú lettem, mert az arcán igazi reménytelenséget láttam. Mindig elgondolkoztam, hogy vajon van-e gyereke, és ha van, vajon tud róla, hogy ilyen rossz bőrben van?  Ez ment nyolc hónapig, aztán pár hétig nem láttam egyáltalán.

“Hogy ki, mikor és minek a hatására találja meg az útját, arra nincsenek sablonok, a világutazóból is lehet szerzetes, és akár egy remete is nekivághat az útnak.” /Kálmán Olga/

Pár napja azonban érdekes dolog történt. Utaztam a melóba, épp az aznapi teendőimet listáztam magamban, amikor másik megállóból felszállt valaki. Felpillantottam, gondolván, hogy ő lesz az, és életem egyik legmeglepőbb percét éltem át. Természeten ez a fickó volt az, azonban mintha kicserélték volna. A haja fényes volt, és fésült, ruhája tiszta és rendezett. A karján órát láttam, a lábán pedig egyforma, tiszta cipőt. Hirtelen nem hittem a szememnek, hogy ez biztosan ő lesz-e, de ő volt. Felismertem a tekintetét, és az arcát, amin nem igénytelen szakáll volt, hanem egynapos borosta. Az úton végig gondolkodtam, hogy vajon biztosan ő lesz-e a hajléktalan, akit eddig majdnem minden reggel láttam, és amikor leszállt láttam, hogy egy barkácsboltba megy be. Másnap újra láttam, ugyanígy, összeszedetten és hétköznapiasan, ugyanabba a barkácsboltba ment be, így elkönyveltem, hogy valószínűleg ott dolgozik. Talán bolond vagyok, de megmagyarázhatatlan büszkeséget éreztem. Legközelebb, mikor láttam elöntötte a lelkem ez a büszkeség és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen látványosan összeszedte magát. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megöleltem volna, hogy érezze, mekkora dolgot vitt véghez a szememben, de helyette csak rámosolyogtam, mikor elhaladt az ülésem mellett. Nem viszonozta ugyan, hiszen az emberre nem mosolyognak rá csak úgy idegenek, nekem azonban jót tett, és talán neki is.

Lehet, hogy tényleg bolond vagyok, hogy egy idegen sorsa így megfogott, de nekem hatalmas örömforrás volt látni, hogy vannak olyan emberek, akik (gondolom) nem kis küzdés árán visszamásznak a gödörből. Egy kicsit visszaadta a hitem és reményem a világba. Azóta is mosolyog a lelkem, ha meglátom a lerobbant buszt, vagy őt, ahogy munkába megy. Persze, nem ismerem a történetét, talán volt egy jó akarója, vagy talált egy zsák pénzt abban a buszban. Ki tudja? Számomra azonban ez a hatalmas változás szívmelengető volt.

Kiemelt kép: www. unsplash.com

Szerző:

Az a fajta lány vagyok, aki akkor létezik, ha írhat. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer majd mások is olvassák a gondolataimat. Ennek viszont mindig is a visszautasítási-kórság állt az útjában. Azonban rájöttem: igenis lehetnek olyan gondolataim, amik másokat is érdekelnek. Életvidám és csökönyös ember vagyok, épp ezért mindenről van véleményem, amit szeretnék is megosztani a világgal. Az írás számomra egy olyan dolog, amivel kifejezhetem az érzéseimet úgy, hogy ne kelljen szólnom egy szót sem. Ez pedig egy magamfajta szürke kisegérnek hatalmas áldás. A romantika és rózsaszín dolgok terén annyira nem vagyok otthon, de igyekszem magamba szívni az életet és kipróbálni magam több téren, mivel a macskámon és a kávén kívül az írást szeretem a legjobban. Na jó… a macskámat jobban.