Interjú – Beatrixszal

Interjú – Beatrixszal

Mint a blog címe is tükrözi, ez maga a Végtelen Álom. Beatrix írásai kicsit magamra emlékeztetnek. Egy örökké álmodozó, vágyakozó lányra, aki küzd és harcol valamiért. Sokat csalódott, sokszor bántották, de ő rendületlenül hitt abban, hogy attól még, hogy összetörtnek valamit, az újra egész lehet. Akarta, csinálta és vágyott rá. Elérte. Megcsinálta. Tényleg egy álomhoz tudom hasonlítani. Mikor már három évesen arról ábrándozol, hogy balerina szeretnél lenni, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy egy orosz társulatban piruettezel. Mert mindent el lehet érni. Látjátok, Beatrix is akarta, küzdött érte, és megkapta.. Feltettem néhány néhány kérdést, hogy jobban megismerhessétek. Utazzunk együtt a Végtelen Álommal (http://vegtelenalom.blog.hu/)!

bihari

Bihari Beatrix

Mondanál magadról néhány dolgot? Te mégis milyennek látod magad és az írásaidat?

Magyar szakos egyetemistaként természetes, hogy van bennem afféle írói véna. Gimi óta foglalkozom újságírással, mindig, mindenről van véleményem. Ha lemegyek a sarki kisboltba, ha ülök a buszon, ha orvoshoz megyek, folyton történik valami, mindig tapasztalok valami szokatlant, amit legszívesebben rögvest le is írnék. Nagyon meg tudnak érinteni a sorsok, de piszkosul fel tudom húzni magam a negatív embereken. Sokszor elhatároztam már, hogy a saját kis véleményemet, világomat is le fogom egyszer írni egy blogba, nemcsak az érzéseimet, de ennek talán még nem jött el az ideje.

Azért kezdted el írni a blogot, mert túlcsordultál az érzésektől. Volt ennek valamilyen konkrét kiváltó oka?

Az első blogomat 2008-ban kezdtem el írni. Egészen pontosan akkor, amikor Nyíregyházáról Debrecenbe kerültem. Felvettek az egyetemre, bekerültem egy kollégiumba, és senkit nem ismertem. Épp egy szakítás után voltam (és egy következő előtt 🙂 ), és azt éreztem, ha nem írom le, ami bennem van, “megfulladok”. Így először a naplom.com oldalra kezdtem el írogatni, de nemcsak a szakítás utáni érzelmeimet, hanem kritikákat, élményeket is. Az egyetem első hónapjától ugyanis felvettek egy hallgatói honlapra, online újságírónak. Számos hazai ismert emberrel keveredtem össze, hajnalokig dolgoztam, közben a lelkem romokban volt. Sokat segített, hogy kiírhattam magamból mindazt, ami bennem volt. Aztán az oldal néhány hónapja megszűnt, minden bejegyzésem odaveszett. Így jött az újabb blog ötlete, de ezt sajnos még kevesen ismerik.

Miért pont a blogolást választottad?

Kb. 10 éves koromban kezdtem el naplót vezetni, nagyjából a gimi közepéig. Minden kis titkomat, érzésemet ezekbe a füzetekbe írtam le. De mivel így nem kaptam semmiféle visszacsatolást a környezettől (kivéve a szüleimet, ha éppen ők rábukkantak), ezért az online, álnéven való blogolás nagyon izgalmasnak tűnt.

Egy amolyan se veled, se nélküled kapcsolatról sokat olvashatunk, ami a végén beteljesedett. Visszatekintve mit gondolsz erről az egészről? Van olyan, amit másképp csinálnál?

Visszagondolva talán túldramatizáltam ezt a bizonyos “se veled, se nélküled” kapcsolatot. Kicsit lazábbnak kellett volna lennem, és amikor épp a “nélküled” állapotban voltam, akkor nem otthon kellett volna siránkoznom. De én az a típus vagyok, akinek a fájdalmát ki kell írnia, máskülönben “megfullad”.

Most, hogy teljesült a vágyad és rád talált a nagy szerelem, milyen irányban fogod továbbvezetni a blogodat?

Most, hogy ez a szerelem úgymond beteljesedett, rá kellett jönnöm, hogy muszáj irányt váltanom a blogolásban. A habos-mázas bejegyzések szerintem nem érdekesek, szenvedésről pedig nem igazán tudok írni, hiszen ennyire azért nem vagyok drámai típus. 

Vannak írással kapcsolatos terveid a jövőre nézve?

Régi nagy vágyam egy regény megírása. Már nagyjából tudom is a sztorit, és mondanom sem kell, a múltam sokat fog segíteni abban, hogy hiteles, és érdekes legyen a története. Az egyetem elvégzése után pedig mindenképp az írás felé szeretnék tendálódni, de ez jelenleg még elég homályos a számomra.

Mit adott neked az írás?

Az írás az életem szerves része. Nem tudom elképzelni nélküle a mindennapjaimat. Verbálisan mindig is jobban tudtam magam kifejezni; a családom, a barátaim tudnának erről talán a legtöbbet beszélni, és biztosan tudnának mutatni egy-egy levelet is 🙂 Annak is örülök, hogy tizenévesen a naplóvezetést választottam, mert őszintén szólva, alig várom már, hogy megmutathassam majd a leendő gyermekeimnek, milyen is voltam én! 🙂

Emellett elképesztő őszinteséggel és keményen kimondja azt, amit talán mi soha nem mernénk bevallani magunknak. Személyes kedvencem a következő idézet:

„De mi nők, már csak ilyen címeres idióták vagyunk. Kell nekünk a dráma, a sírás, a rinya, a sajnáltatás, a düh, a megalázás. Belénk van kódolva a mazochista hajlam, szeretünk szenvedni, máskülönben nem éreznénk, hogy élünk. Hogy történik valami. Hogy is mondják? Miért csapkodom magam ostorral? Mert olyan eszméletlen jó, mikor abbahagyom!” 

Beatrix az érzéseken, lelki válságokon, önmarcangoláson, bizonytalanságon, boldogságon és az álmok megvalósításán kívül azt is érdekessé tudja tenni, hogy hogyan mélázik a fürdőkádban és, hogy az utolsó pillanatig halogatja a dolgokat. Ő is olyan, mint mi. Mindig remél, és bízik abban, hogy az álmai valóra válnak.

Köszönjük a válaszokat Beatrixnak!

Szerző:

Rose
"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet." /John Lennon/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás