Itt vagyok. – mondom és
éveim egész súlyával nézek fel rád.
Már amennyi súlyt tud adni ez az idő, és már amennyi
az,
Amit elbírnak a sziromlevelek.
Azon kapom magam, hogy a légzésed
létezésed
Figyelem.
Ha lehunyom a szemem
Vajon te is meghallod, mi az, amit el akarok mondani?
Vajon emlékszel még arra az ölelésre?
Egymásnakfeszülés. Talán.
Én meg akartam szólalni és mindent elmesélni
ezen a világon.
De csak azt figyeltem, ahogy lélegzel.
Hogy minden rendben van-e.
Talán ez az én kárhozatom.
Figyelni, ahogy lélegzel.
És belehalni a nyugalomba, hogy az egyenletes.
A szíved egy pillanatra sem űzi szaggatott vágtára.