Mesétlen életek

Mesétlen életek

Ott kezdődnek a bajok, mikor az emberek elkezdenek kételkedni a mesékben. Mikor a “boldogan éltek még meg nem haltak” végére kérdőjelet tesznek.

Ezt jelentené felnőni? Hogy mindenhova kérdőjeleket vésünk? A legszebb álmainkat kérdőjelezzük meg. mert a mesék gyerekeknek valók. Balgaság hinni, hogy mindenkinek van egy hercege, és ha nem is fehér lovon, de eljön. meg fog érkezni, időben, de egy nappal sem korábban.  Mese? Ám legyen…és mi a különbség a mese és a valóság között?

Hiszen minden elmúlt pillanat mesévé válik. a múltat nem élhetjük, csak mesélhetjük. Mesehősök leszünk, vagy legalábbis meseszereplők, ha hősök nem is. Mindenkinek van meséje. Biztosabb-e, hogy megtörtént, amit mesélünk a tegnapról, mint, hogy a szőke herceg felébresztette Csipkerózsikát? Éltünk-e vagy csak képzeltük? Tudjuk-e hol kezdődik a valóság? Én azt hiszem,nem lehet más való, csak a pillanat, amiben épp vagyunk, aztán már csak mese lesz.

Az a baj az emberekkel, hogy mikor gyerekek voltak elaludták a történetek végét, hiszen azért meséltek esténként, hogy könnyebb legyen az álom. Nem tudták meg a soha a végét egyetlennek sem, és felnőttként elolvasva már nem hitték. Mikor hihették volna, nem hallották, mikor hallották, már nem hitték.

Sosem aludtam el az esti mesén. Nem bírtam aludni, még nem tudtam meg, most is végül mindenki boldog lett-e, ahogy annak lennie kell. Az összes történetet hallottam, az összesnek tudtam a befejezését, és biztosan állítom minden mindegyik vége szép.  Mindenki meséje végén felvillan a felirat “happy end”.

Esténként a mesékkel kinyitottak egy ajtót egy világba, ahova boldogan szaladtunk gyerekfejjel, és ahonnan felnőttként magunkat zárjuk ki. csak nézzük a csukott ajtót, és meg sem próbáljuk lenyomni a kilincset.

Szerző:

Gellér Zsuzsanna
*"a narancsnak nincs szíve" bárcsak narancs lehetnék*

3 comments

Szólj hozzánk!