“Mi lett volna ha…”

“Mi lett volna ha…”

Csendes az este, csak a halk tücsökcirpelés kúszik a fülembe a fülledt felhők között, és csak az autóút halk morajlása emlékeztet arra, hogy hol is vagyok valójában. A levegő füstös, fűszeres illata óvón ölel körül, most hogy végre újra érzem a világ illékony zamatát, és csodálom az éj halk kúszását ahogy bekebelezi az egykor még fényes égboltot. 

Forrás: choccoto.tumblr.com / flickr.com

Forrás: choccoto.tumblr.com / flickr.com

Lehet, hogy nem itt kéne lennem, nem itt és nem most. Belegondolok, hogy mennyi minden másképp alakult volna, ha sokkal önzőbb vagyok, és senki másra nem hallgatok csak a belső hangomra. Mennyi harcot nem kellett megvívjak, és mennyi más bizonytalan jövő homályosította volna el a jelenemet. Felesleges fejtegetések, alternatív univerzumok, tudom jól. De valahol talán mélyen mindannyiunkban ott van ez a lehetséges jövő forgatókönyve. Végigpörgetjük szüntelen a meg nem történet események végtelen variációját. Mélázunk és mérlegelünk.

Kérdések gyötörnek: Talán okosabb lettem attól, hogy maradtam mikor mennem kellett volna? Jó és türelmes ember lennék ettől? Akármi történt is feltétel nélkül szeretnem kell magam? Eddig mikor nem szerettem magamat csak hibákat követtem el, ha viszont mindent megbocsájtok magamnak is, és talán elfelejtem, amit meg kell, hogy tanuljak. A kétkedés szétolvad számban, akár az orvosság: gyógyír a félelemre, mégis keserű.

Nem tudom hány jövőt képzeltem el, hány él még bennem, hány lehetséges út állt előttem. Számot vetek az elesetteken. És most mégis itt vagyok és hallgatom a tücsök ciripelését, és bánom, hogy a Hold fényes karimáját nem láthatom teljes pompájában az égre kúszó fellegek árnyékában. Így kell ennek lennie? Ilyenkor mindig a történelem tanárom szavai visszhangoznak a fejemben: „A történelemben nincs értelme arról beszélni mi lett volna ha…” Igaza volt, tényleg nincsen. Így inkább talán jobb, ha hallgatok, amíg válaszokat nem találok… De még mindig az a váratlan találkozásunk jár a fejemben, erre emlékezem az éj szentségében, és a boldogság ringat majd álomba. Azt tudom, hogy annak most,  és így kellett lennie…

Szólj hozzánk!