Bár az idő most megtréfált,
s titkon valamely idegen sarokban
rajtam kacag,
S a csend is inkább már hangos
zakatolását kezdi fejem felett,
s nekem szalad,
Minden, miért atomjaink
összezörrentek egy levegő alatt,
most meghal.
Ma már semmi sem hasonlít
ahhoz, mit egykor magam képzeltem el,
hagytam, legyen,
Pedig akkor -s talán most is-
minden rezdülés levegővétele,
te voltál, lehet,
S bár minden mosoly, pillantás
belekarcolta vonásod ívét,
él, hal, nevet
rajtam talán már az ég is,
de én ugyanúgy szorítanám kezed.
Talán lehet, tán még lehet.
kép: www.weheartit.com