A sötétség szavai – ajánló Kiss Márton Nem félünk a sötétben című könyvéről

A sötétség szavai – ajánló Kiss Márton Nem félünk a sötétben című könyvéről

„…az Éhséget is mindenféle előre tervezés, tudatosság, szerkesztettség nélkül, és eredetileg csak magamnak írtam. Ugyanez a módszer segített, és hozta meg a fejlődést is. Ehhez viszont nagyon mélyre kell nyúlnia az embernek, úgy érzem, hogy ebben az új könyvben ez sikerült.” –mondta Kiss Márton legújabb könyve, a Nem félünk a sötétben kapcsán. Az interjút a tavalyi évben, a várakozások közepette készítettük, majd év végén a könyv is elérhetővé vált, és végre én is elolvashattam.

Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem könnyű betűkké sűríteni a kavargó gondolatfoszlányokat… Miután letettem, hosszan ültem, és azon tűnődtem, mit mondhatnék? Hogyan lennék képes szavakat húzni az összes bennünk reszkető félelemre? Hogyan tudnom elmondani, hogy a könyv a zsigereimben borzongatott meg?

Van a sötétségben valami, amitől a félelem kicsírázik. Elmosódó arcok, testetlen hangok, amelyek olyanokra emlékeztetnek, akiket a feketeségbe száműztünk a mindennapok fényéből. Titkok bíbor szagától terhes, bánattól csöpögő éjszakákra gondolok és mindenre, ami bűnös. A sötétség csupa zsákutca és éles kiszögellés, amely a végtelenbe nyúlik. Ahol a fájdalom a markomba sűrűsödik, kemény és nehéz lesz, hogy a súlytól, amit cipelnem kell, sajogni kezd a karom. Úgy érzem, nem bírom el tovább.
Ez a könyv fekete, mint az éjszaka, és nem is próbál másnak tűnni. Nem hiteget, nem simogat és nem ringat kellemes altatót dúdolva. Nem nyújt mást, csupán a valóságot teríti a lábunk elé, csupaszon és sebzetten – a mi dolgunk, hogy mit kezdünk vele.
Mintha barlangba léptem volna, hogy fényes, halkan zörgő üvegszilánkokon lépdeljek. Fáj, egyre mélyebbre szúrnak a húsomba, a borzalom jegesen karmolászik, mint amikor evőeszköz csikordul a tányér peremén. Mégsem tudok megállni, visz előre a kíváncsiság jelmezét öltött, névtelen erő, egyre húz a mélység felé, tehetetlen kis ponttá szűkülök, és lassan, nagyon lassan én is sötétséggé olvadok…

Kiss Márton

Kiss Márton

Keretes szerkezetbe állít egy sor zavaros képet – elbeszélőnk mintha súlyos, álomtalan, ködös valóságban létezne, ahol nincs különbség éjjel és nappal között, ahol minden határvonalat elcsiszolt már egy láthatatlan, csonka tenyér. A történet közepe pedig a múlt gyökereibe repít, egyre mélyebbre zuhanunk a Nyúl üregébe, és nincs megállás, nincs értelem, amibe kapaszkodhatnánk. És ahogy a végén egésszé áll össze, talán azt kívánjuk, bár visszakaphatnánk az ártatlan tudatlanság állapotát – hiszen ezután már soha, semmi nem lesz ugyanolyan.
Volt, hogy arcon köpött, vagy hogy a földön találtam magam.
Valahol elvesztem a lapok között, a fekete tintában, és féltem, hogy talán sosem jutok majd ki. Ugyanakkor Kiss Márton szavai néha olyan szépséggel fontak körbe, hogy egy pillanatra elállt a lélegzetem: mint amikor a szénné porladt ház romjai között kihajt egy bánatos nárcisz.
És a borzongás később is velem maradt, átölelt az éjjeli sötétben – talán dideregtem.

Csak az nem fél a sötétben, akinek már nem maradt semmi veszítenivalója.

Nem félünk a sötétben

Nem félünk a sötétben

„A tartós csendnek, amikor egyre csak nyúlik, nyúlik, egyszer csak hangja lesz. Úgy kezdi, halkan sóhajtozva, mint egy távoli vízesés, majd sisteregni kezd, aztán amikor már harsog, tombol kibírhatatlanul, hirtelen, mintha beléd spriccelnék, az egész világ jegesen becsorog a füleden.”
(Bodor Ádám)

Köszönöm a könyvet Kiss Mártonnak – ti pedig figyeljétek a facebook-oldalunkat, hiszen hamarosan két példány is gazdára talál a műből!

 

Szerző:

Kata
"Lennék szó egy könyv száztizenharmadik oldalán. Olyan titokzatos és virágillatú, édes magánhangzók és kacskaringós, komolyan koccanó zöngék alkotta csoda, valahol a lap alján megbújva. A csésze peremén végigfutó, kissé repedt minta, amelyre rákacsint egy száradó kávécsepp. Rojt a függönyön, apró jégcsillag a keményen kacagó szélben, a hajnal nyolcadik fénye – tudod, az a didergő sugár, ami olyan kedveskedve vackolja magát az ég sötétkéje alá. Gitárhúrról lepattanó, tétova hang, vagy egy alvó reményteli sóhaja. Nevető sugár a nedves macskakövön. Elharapott vonatfütty. Hamvas őszillatú almáspite lehulló morzsája. Szívdobbanás. Kecses tollvonás egy papíron."

Szólj hozzánk!