A kanadai író, költő, irodalomkritikus és feminista aktivista, Margaret Atwood idén novemberben ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját. “A szolgálólány meséje” mára világhírűvé vált könyve vonta fel a figyelmem az írónő műveire, ezért vettem a kezembe első megjelent könyvét, “Az ehető nő”-t, és nehéz volt elhinnem, hogy ez a történet nem most született.
Margaret Atwood legelső könyvét, “Az ehető nő”-t még a hatvanas évek elején, huszonéves korában írta. Az írónő első művében a jelképes kannibalizmust kapcsolta össze a nemi szerepek témájának boncolgatásával és a fogyasztói társadalom kritikájával, amely a nőket bekebelezhetőnek, eltárgyiasíthatónak, „ennivalónak” akarja látni és láttatni.
Az ehető nő hősnője a fiatal, főiskolát végzett Marian, aki egy piackutató cégnél dolgozik. Marian egy átlagos nő, egy közepesen unalmas munkahellyel, viszonylag kevés elvárással az élet felé. Tisztában van azzal, hogy munkahelyén számára nőként nincs feljebblépési lehetőség, hiszen a magasabb pozíciókban csak férfiak állnak. Stabil párkapcsolatban él Peterrel, egy fiatal ügyvéddel, aki fél az elköteleződéstől és úgy gondolja, hogy „a nősülés olyan, mint egy járvány”. Peter traumaként éli meg, amikor a barátai egyenként megnősülnek, egy nap azonban megfordul a kocka, amikor Marian egy randevú közepén elrohan, faképnél hagyva a felháborodott Petert. Marian élete akkor borul fel teljesen, amikor a randevús incidens után Peter megkéri a kezét, és Marian lassan rádöbben, hogy hamarosan elveszíti a függetlenségét és az önállóságát.
A történet ekkor egy fordulatot vesz, és a teljesen áltagos Marian, aki eddig igyekezett a társadalom funkcionális tagjává válni, rádöbben, hogy a társadalom “otthonülő feleséget” akar belőle faragni, és teste szépen lassan fellázad. Ettől kezdve furcsa, abszurd gondolatok és megmagyarázhatatlan, kontrollálhatatlan étkezési zavarok kezdik kísérteni.
A regényt olvasva végigkövetjük, ahogyan a hősnő egyre labilisabbá válik, és életében egyre gyakrabban bukkan fel egy Duncan nevezetű figura, aki minden normát, minden erkölcsi, társadalmi és egyéb elvárást relatívvá tesz, és aki éppen emiatt vonzza és taszítja őt egyszerre.
Be kell vallanom, Az ehető nő -t olvasva belőlem is előbújt a feminista énem, és párszor fel is háborított egy-egy párbeszéd. Például, amikor Marian egyik férfi barátja arról vélekedett, hogy mekkora kegyetlenség a nőket egyetemre engedni, mert elhiszik magukról, hogy ők is gondolkodhatnak és lehetnek valakik, és utána nehezen lehet velük bírni amikor otthon maradnak a gyerekekkel.
A történet izgalmas, és drasztikus fordulatokat vesz, kíváncsian követtem végig a szereplők kibontakozását. Atwood a férfi- és nőtípusok széles skáláját tárja elénk. Találkozhatunk ártatlan lányokat hajszoló szoknyapecérrel, minta családapával, házasságellenesekkel, hétköznapi férjekkel, hétköznapi feleségekkel és olyan női szereplővel is, aki a társadalmi normákkal szembeszállva egyedül szeretne gyereket vállalni.
Margaret Atwood legelső könyve több mint 50 éves, de megíródása óta sem vesztett aktualitásából. A legelső oldalától a legutolsóig imádtam. Habár ez volt az első Margaret Atwood könyv amit olvastam, biztosan nem ez lesz az utolsó. Nektek is csak ajánlani tudom.
