A krimi műfaja hosszú és rendkívül színes utat járt be E. T. A. Hoffmanntól és Edgar Allan Poe-tól, Sir Arthur Conan Doyle-on és Agatha Christie-n át, egészen a skandináv irodalom Stieg Larsson által megnyitott tündökléséig, majd az amerikai J. D. Barker megjelenéséig. A szigorú tekintetű író második regényével, A negyedik majommal berobbant a köztudatba, a második rész, Az ötödik áldozat csak fokozta az izgalmakat, az utolsót, A hatodik éjszakát pedig néhányszor hangos, felháborodott szuszogással vágtam volna földhöz. Mert meglepett. Kibabrált velem. Kiszámíthatatlan volt. Hűvösen logikus volt. Remélem még sok könyvet írsz, te aljas zseni!
J. D. Barker
J. D. Barker ráadásul nem átallotta a 4MGY mellett mondjuk úgy, hogy ráadásként Dacre Stokerrel karöltve megírni a Dracult. Borzongatóan jól sikerült, így melegen ajánlom azoknak, akiket vonz a “nemcsillogó vámpírok” vérrel, mocsokkal telített világa. Mindeközben elmondhatatlanul vártam a 4MGY-trilógia (4 majom gyilkos) záró kötetét, melyet az elmúlt évek egyik legjobb krimi sorozatának tartok. Éreztem, hogy Barker valami nagyot húz a végén, amivel gyönyörűen felborítja majd az összes addig felállított teóriámat. Nos, legalább ebben az elméletben nem kellett csalódnom. Mesterien ért a feszültségkeltéshez, a kezében lévő kártyákat úgy keveri, hogy az igazi tromfot mindvégig a kabátujjában tartja, és csak egészen a legvégén vágja a szemed közé. Nesze neked olvasó, most aztán guvad a szemed, mi? Minden különösebb előítélet nélkül: ez látszik is a fején nem? Mágus a maga módján.
Porter nyomozó szarban van. Elnézést a vulgaritásért, de ez fejezi ki egyszerűségével leginkább, hogy mi vár rá a több mint négyszázötven oldalon keresztül. Ugyanis a gyilkosságok eddig láthatatlan szálai hirtelen a napnál is világosabban mind hozzá vezetnek: volt alkalma és tapasztalata véghezvinni azokat, miközben mindent Anson Bishopra ken, aki egyik pillanatról a másikra válik gyanúsítottból ártatlan báránykává avanzsál. Porter múltban elszenvedett emlékezetkiesései sem segítik az ügyét, ő maga sem tudja pontosan mi történt azon a végzetes éjszakán, amikor golyót kapott. Ahogy megkapargatjuk a felszínt csak még több gyanús, ráutaló nyomra bukkanunk, míg végül már magunk sem tudjuk, kinek higgyünk igazán.
“A kérdések adják a tudás, a tanulás, a felfedezés és az újrafelfedezés alapját. A kíváncsi tudat számára nem léteznek külső falak, a kíváncsi tudat olyan, mint egy végtelen alapterületű raktár, az emlékek palotája, amelyben végtelen számú szoba, emelet és csillogó dísztárgy van. (…) A körülötted lévő fotók, melletted heverő naplók a kulcsok, amelyek a segítségedre lesznek, miközben a romok között turkálsz, és hozzákezdesz az újjáépítéshez.”
A történetről nem lehet spoiler mentesen írni, és hát ki vagyok én hogy elrontsam a szórakozásotokat? Annyit azért elárulok – bár ez az eddigiek fényében talán nem is lesz akkora meglepetés -, hogy nálam az év egyik legjobb könyve volt. Egy pillanatig sem unatkoztam, a remek sztorit kiválóan megtámogatja a könyv szerkezete is. A rövid, mindössze pár oldalas fejezetek, amelyek más-más szemszögben íródtak, tovább feszítik az idegeket. Minden alkalommal tökéletes a váltás köztük. Már épp kiderülne valami Porter múltjából, amikor hopp, már újfent a naplóbejegyzéseket olvassuk, vagy épp Nash szálát, akit csak még inkább sikerült megszeretnem A hatodik éjszakában.
Számomra azonban mégis Anson múltban járó, érdekfeszítő hullámvasútja adja a regény sava-borsát. Hazudik? Igazat mond? Is-is? Lehetetlen eldönteni. Az agy mégis próbálja kiszűrni, hogy ennek az elképesztő intellektussal megáldott szemétládának (valóban az? vagy csupán áldozat?) mennyi igazság van a szavaiban. Meg úgy egyáltalán: az ő műve-e a napló, vagy valaki be akarja őt feketíteni? Ez a szakaszosság van akinek tetszik, van akinek nem. Nálam a következő hatást érte el: na jó, csak még egy fejezetet. Ú de hát ez után visszatértünk Porterhez, na jó, akkor még ezt az egyet. Basszus, már meg újra a napló, hát ezt még csak elolvasom. És így tovább….és így tovább. Három nap alatt olvastam el, de csak azért tartott ilyen sokáig, mert kimondottan mozgalmas napokat éltem.
“El kell olvasnom a naplókat, az összes naplót, mindet, ami abban a szobában volt. Minden ott van. Minden, amire szükségünk van. Az összes válasz. Mind ott van.
Mind ott van.”
Ha szeretted az első két részt, akkor ebben sem fogsz csalódni. Mindig tartok attól, ha egy sorozat utolsó darabját veszem kézbe. Nehéz elengedni a szereplőket, nem csak nekünk olvasóknak, de az írónak is. Vagy a szufla fogy ki, vagy még írná tovább, ezért a lezárás sokszor tulajdonképpen olyan semmilyen. Barker viszont bátor, és meri keményen befejezni a négy majom gyilkos történetét. Sokan jósolnak neki nagy jövőt a krimiirodalomban (én is) és szívből remélem, hogy így is lesz.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a csavaros krimiket. Akit nem zavar, ha sok szálon fut a cselekmény. Aki elbír egy jókora szereplőgárdával (tipp: érdemes jegyzeteket készíteni, egy kis ki-kicsodát?). Aki szereti, ha néha agyonverné az írót a saját könyvével. Aki imádja utálni a karaktereket.
Lezárásként csak ismételni tudom a bejegyzés eleji óhajom: Remélem még sok könyvet írsz, te aljas zseni!
Az Agave könyvek oldalán beleolvashatsz a regénybe: Agave Könyvek
Kiemelt kép forrása: Agave könyvek Facebook oldala
További képek forrása: Neuroscientist
