Az utóbbi napokban elkezdtem egy kis social media detoxot tartani, elsőre nem is hangzik olyan rosszul. De ahogy telt az idő, egyre jobban hiányzott az, hogy az ismert közösségi oldalakon görgessek, így elkezdetem olvasni. John Green könyvét már régebb olvastam, de most újraolvasva, ugyanúgy elvarázsolt, mint a legelső alkalommal.
Fülszöveg: Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.
https:/www.ahmagazin.com
“Ez egy papírváros. (…) Nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy majd szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat.”
Miért olvastam el ezt a könyvet?
Nos, először a filmet láttam, amely annyira megtetszett, hogy muszáj volt elolvassam a könyvet is. Az igazat mondva, az első pár oldal elolvasása után komolyan elgondolkodtam azon, hogy akarom-e folytatni. Azonban, ahogy egyre jobban és jobban haladtam vele, egyre jobban és jobban megszerettem. A filmmel ellentétben kicsit jobban kidolgozott. A szereplőknek is meglátjuk a mélyebb oldalukat, a könyv tartalmaz néhány dolgot, amit a filmből kihagytak. Hihetetlenül hamar elolvastam, a könyvet letéve pedig úgy álltam fel, hogy még sokáig gondolkodtam azokon az érzéseken, amiket kiváltott belőlem.
Megéri elolvasni?
Mindenképp! Egy kellemes, nyári olvasmány egy vasárnap délutánra. Nincsen telerakva nehéz, érthetetlen szavakkal. Egyszerű, gyorsan olvasható és kellemes kikapcsolódást biztosít.
Sokat különbözik a filmtől?
Nem olyan sokban különbőzik a film és a könyv. Lényegében, a történet ugyanaz. Azonban olvasás közben rájövünk, hogy a könyvben a szereplőket kicsit jobban megtudjuk ismerni. Emellett pedig van néhány történés, ami a filmbe nem került bele.
“Az öröm számomra nem a tervezésben, a végrehajtásban vagy a feladat letudásában és a távozásban rejlik, hanem abban, hogy kettőnk lehetőségei (…) keresztezik egymást, szétválnak, majd valahol újra összesimulnak.”
Kinek ajánlóm?
A Papírvárosokat mindenkinek ajánlom, aki éppen keres valami jó olvasnivalót. Kortól, nemtől függetlenül, mindenkinek egy kellemes kikapcsolódást biztosít. A könyv története gyorsan megfog, a szereplők szerethetőek. A könyv vége pedig elsőre érthetetlen, de aztán jobban belegondolva, ennél jobb befejezést nem is kaphatott volna. Azonban a legjobb ok arra, amiért ez a könyvet mindenkinek kötelező elolvasnia, az a befejezés utáni érzés. Egyszerre érzünk szomorúságot, boldogságot, egyszerre szeretjük és utáljuk a szereplőket. Rengeteg tanulságot vonhatunk le a történetből, s bármennyire is elszeretnék felejteni egy idő után, a könyv örökre velünk marad.
Kiemelt kép: https://www.pinterest.com
