A teremteni tudó lélek

A teremteni tudó lélek

Minden egyes nap felkelünk, akárhogyan is telt az előző. Ahogy a ruháinkat, egyenként magunkra vesszük a vágyainkat és a terheinket. Bágyadtan bámulunk a reggeli kávéscsészénkbe, de elmosolyodunk, ha eszünkbe jut a vicces kiscicás videó, amit előző nap láttunk.

Sápadt napsütésben indulunk útnak. Általában valamilyen könyv húzza le a táskánkat. Az elindulás ugyanannyira nehéz, mint amennyire könnyű. Hiszen ez az út végtelen, és mi folyamatosan rajta járunk. Azon, amin mindenki. Olyanok vagyunk, mint bárki más, a reggeli rohanásban. A tülekedő sorokban a jegypénztárnál, vagy a metrón olcsó péksütiket majszolva. Olykor bosszankodva, mert eleredt az eső, vagy éppen a ragyogó napsütésbe mártjuk az arcunkat, csukott szemmel.

Ott vagyunk, ezekben a pillanatokban, de mégsem egészen. Ebben különbözünk. Nem látszik, de a lelkünkben és gondolatainkban máshol járunk. Valahol egy párhuzamos létsíkon egy szebb világot építünk a légvárainkból. Nem azért, mert bárki ránk parancsolt. Ez belső kényszer. Nem is tehetnénk mást, ha próbálnánk se. Úgy hiszem a sok teremteni tudó lélek egyszer majd összeér a gondolat szabadságában.

Áthozzuk mindazt a sok a varázslatot, amit valaha elképzeltünk. Mind önmagunkból adunk bele egy darabkát. Ezek ugyan csak szavak, színek, érzések. Mégis ez minden kezdete, akár egy mag, amelyből kicsírázhat valami megfoghatatlan szépség. Ne becsüljük le, ez igazi küzdelem. Az álmokat valóra váltani hatalmas feladat.  A gondolatok és impressziók átvitele egy másik helyről, a belsőnkből. Színtiszta metamorfózis. Valódi harcosok vagyunk. Bárhol is legyünk most, nem csak fizikailag, hanem az életünk folyamában, minden egyes nap eljöhet a perc, amikor megérkezünk. Oda ahová igazán tartozunk, és akkor már nem számít majd honnan indultunk.