Az ünnep Te vagy

Az ünnep Te vagy

Már a nyakunkon vannak az ünnepek. Amikor összeül a család, nagy boldogságok, mosolygások, idilli hangulat, megfűszerezve minimális feszültséggel, hogy nehogy odaégjen valamelyik fogás. Amikor leül az asztalhoz mindenki, és szusszantok egyet, mert végre vége a készülődésnek, a nagy bevásárlásoknak és élvezhetitek a több napos, hetes rohangálás gyümölcsét. Amikor látjátok egymás arcán az örömöt, mert végül is nem is az étel, és nem is az ajándékok számítanak, hanem az együtt töltött idő. Hogy összegyűlt a család apraja-nagyja. Aztán alig pár nap és jönnek az újévi fogadalmak, új remények, álmok, és csodák elképzelése. Hogy jövő évtől máshogy lesz, hogy éjféltől megváltozik minden, új kezdet, tiszta lap. Nekem eddig ezek a bizonyos napok ezt jelentették. A családot, meg a folytonos újrakezdést.  

A keserű újra és újrakezdést. Mert valahogy az a kis csoda meg álom nem abba az irányba mozdult, ahova gondoltam, hogy szerettem volna. Hogy sose azt képzeltem el, amit végül megkaptam. Sose volt elég, mert beértem a kevés boldogsággal, félve attól, hogy ennél többet úgyse érdemlek. Emlékszem a az összes eddigi ünnepi időszakra. Hogy talán csak egyszer volt, olyan, hogy szerettek. Mármint tudod, a családot leszámítva. Mert az ünnep a családot jelenti, a szeretet, az összetartozás érezését, hogy biztonságban, otthon érzed magad velük, meg az életedben. 

 Aztán elhatároztam, hogy nem elég… ezek a fél dolgok… hogy csak félig sikerül minden, amit eltervezek. Eldöntöttem, hogy akkor inkább sehogy se legyen, mint csak éppen valahogy. Mert nekem teljes dolgok kellenek, tiszta szívből meg… olyan igaziak. És akkor szeretet költözött az életembe, a szívembe. Mert megismertelek.

Ebben az évben minden más volt. Csodával határos módon inkább a boldogság jellemezte a mindennapjaimat. Azt hiszem, mindig erről álmodtam, és kishitűségem miatt nem gondoltam volna, hogy valaha is megkapom, vagy megérdemlem. Az elmúlt év minden egyes napja, az apróbb csúfságokkal együtt is, ünnep volt számomra. 

Kép: https://designcoral.com/

Hálát adok azt életemért. Soha nem éreztem még ezt. Hogy igazán megbecsülöm, amim van, mert értékes. Hálát adok azért, hogy szerethetlek, és azért, ahogyan te szeretsz engem. Hogy a csillagokat is lehoznánk egymásért. Hogy amikor rám nézel, úgy érzem valami csodaszerű dolog vagyok. Hogy én vagyok az egyetlen. Hogy úgy fogadsz el, ahogy vagyok. Hogy tőled értékes embernek érzem magam. Hogy melletted még egy kígyófészekben is biztonságban érezném magam. Hogy mindig mellettem állsz teljes vállszélességgel legyen szó bármiről. Hálát adok azért, mert létezel és mert velem létezel.

Köszönöm, hogy az vagy, aki vagy. Hogy viselkedj bárhogyan, én még azt is szeretem benned. Hogy rajtad keresztül megismertem milyen valakit mindenek és mindenki elé helyezni. Hogy tudom milyen feltétel nélkül szeretni. Hogy előbb gondolok rád reggel, amikor felkelek, mintsem arra, hogy nehéz napom lesz. Hogy mindenben a te érdekeidet is nézem. Köszönöm, hogy melletted megismertem az igaz szerelmet, amit az ember csak egyszer érez az életben úgy igazán.

Sose szerettem az életemet. Mindig azt vártam mikor lesz már a következő nap, meg az azutáni, meg mondjuk végre vége… Életemben először félek a meg nem élt pillanatoktól, attól, hogy egyszer mindennek vége, mert most már szeretek létezni. Mert csodát hoztál az életembe. Mert élni végre piros betűs ünnep. 

Mert veled élni piros betűs ünnep. 

Kiemelt kép: https://fotostrana.ru

Szerző:

"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető.Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap!Hiszek a csodákban." /Audrey Hepburn/