Levél a 30 éves önmagamhoz

Levél a 30 éves önmagamhoz

Kedves Én.

Remélem ezt a levelet már a saját otthonodban olvasod el. Remélem a szobád tele van virágokkal – őszintén remélem, hogy már nem halnak meg körülötted a növények. Biztos emlékszel még, hogy nálam még egy kaktusz sem élt meg. De egyszer valahol azt olvastam, hogy ha a növények meghalnak körülöttünk, az azért van, mert a rossz energiáktól próbálnak megvédeni. Szóval ha még mindig meghalnak, akkor sajnálom, de ne vedd zokon, védve vagy legalább. Én hiszek benne, tudom, hogy te is. Szóval remélem, hogy az otthonod pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. És nem a berendezési tárgyakra gondolok, tudod jól. Remélem tele van élettel és boldogsággal. Mert megérdemled.

Remélem, hogy sikerült elérni a céljaidat. Ebben a pillanatban, ahogy ezt a levelet írom neked, még nem tudom, hogy mik azok a célok. De ígérem, hogy útközben ezt is kitalálom majd. A lényeg az, hogy ott legyél, ahol lenni akarsz. Ha nem vagy boldog, lépj tovább. Ebben mindig jók voltunk, ugye? Elmenni onnan, ahol nem érezzük jól magunkat. De legyünk pozitívak! Ami azt illeti, remélem az vagy. Remélem nem hagytad, hogy a démonaid legyőzzenek. Te annál erősebb vagy! Ezt is tudtuk mindig.

Remélem a mostani barátaim még mindig a barátaid. Remélem elmentél már Balira. Meg Mexikóba. Meg Ausztráliába. Ha még nem, akkor vedd meg azt a repjegyet, mert már ideje lenne. Tudod minek örülnék nagyon? Ha már meglenne a piros Wolksvagen kisbusz, amivel körbe akarod utazni Európát! Én úgy képzelem, hogy már megvan.

Amit a legjobban remélek, hogy megtalált már végre az az idióta, aki elvesz majd feleségül. Sőt, ha már házas vagy, akkor gratulálok, hogy eldobtad a „házasság csak a hülyéknek való” című elvünket, amit kb. 15 éves korunkban vezettünk be. Szóval, remélem miközben a levelet olvasod ott fekszik melletted és kérdezősködik, hogy miért vigyorogsz ennyire. Mutasd meg neki a levelet! Had olvassa el ő is, és tudja meg, hogy mindig arra vártál, hogy egy ilyen ember legyen melletted, mint ő. Bár, szerintem ezt már úgyis tudja, mert ahogy ismerlek már regényeket írtál róla, sőt, biztos megkapta már a könyvet is, amibe az összes verset összegyűjtötted. Végülis ő a múzsád, nincs mit szégyellni ezen. De ha ezt elfelejtetted volna, akkor tedd meg, mert tök jó ajándékötlet. Ezzel biztos leveszed a lábáról, és ha még nem vett el feleségül, akkor jó hülye lenne, ha ezek után nem tenné.

Őszintén remélem, hogy a lehető legboldogabb helyen vagy most. Bárhol is legyen ez, ha ott van a kutyád és ő, akkor biztos minden a helyén van. Az írást meg tudom, hogy nem hagytad abba, azt sosem fogod. Az tart életben most is. Nem kívánok neked materiális dolgokat, tudod, hogy nem vagyok olyan. Csak azt remélem, hogy életed szerelme egy olyan ember, aki mindig fogja a kezed, amikor sétáltok. Remélem olyan ember, akivel egy takaró alatt alszotok és sosem kel ki az ágyból reggelente, amíg te fel nem ébredsz. Remélem olyan ember, aki elfogadja a rigolyáidat és hogy esténként fél óráig tart az arcápolási rituáléd, meg hogy mindig az ágyban eszel (erről azért igazán leszokhatnál, legalább a levest edd az asztalnál). Remélem ő olyan ember, aki hisz benned és támogat minden döntésedben. Aki nem néz hülyének ha az érzéseidről beszélsz, akivel a konyhában ülve hajnalig boroztok és ismeri minden gondolatodat. Remélem olyan ember, aki tudja hogyan vigasztaljon meg, amikor rádtör a szorongás, aki tudja hogy ápoljon amikor beüt a háromnapos migrén. Remélem olyan ember, aki ugyanúgy imádja a naplementéket, mint te. Remélem olyan ember, aki rajong érted. Remélem olyan ember, aki nem búcsúzik el anélkül, hogy ne csókolna meg és aki minden nap elmondja neked, hogy te vagy a legjobb dolog az életében. Akit nem rémítenek meg a mélységeid, aki tud kezelni. Remélem olyan ember, aki szeret.

És végül, de nem utolsó sorban: remélem te is szereted önmagad.

U.i.: én szeretlek.

kiemelt kép: https://az616578.vo.msecnd.net

Szerző:

Antal Andrea
“Mindünk anyaga sugárzó lehetne, ha mernénk hasadni.” /Fodor Ákos/

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás