Luca szemével a világ

Luca szemével a világ

Mikor rátaláltam Luca fotóira, rögtön tudtam, hogy erről a lányról én írni akarok, így nagyon megörültem neki, amikor igent mondott az interjú felkérésemre. Teljesen magával ragadott az a világ, amit a fotóin keresztül közvetít. Leginkább a portréfotói voltak kiemelkedőek számomra, mert tisztán és tökéletesen lehet érezni a képeken keresztül az alanyok érzelmeit, személyiségét. Talán ez az, ami újra és újra visszavitt az oldalára, és ami miatt mindig szívesen időztem a képei nézegetésével. A munkáin keresztül értettem meg, hogy egy kép mindig tartalmazza az alkotót is, de akkor a legjobb, ha az alany személyiségét a fotós a tehetsége segítségével hitelesen és érdekesen tudja bemutatni. Úgy gondolom, hogy erre nem sokan képesek, de Luca a kivételek egyike.

10807937_753390744709540_487953154_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo

 Ezért is volt számomra meglepő, mikor megtudtam tőle, hogy soha nem tanulta a fotózást, nagyrészt saját maga kísérletezte ki a megfelelő technikát és stílust. Hasonlóképpen ledöbbentem, amikor elárulta, hogy a retusálást élvezi leginkább a portréfotózásban. Aztán persze elmagyarázta, hogy  a képen szereplők reakciója miatt van ez így, hiszen szépnek látják magukat a feljavított képeken, és ezáltal sokkal boldogabbak lesznek, jót tesz az önbizalmuknak.

10815890_753390648042883_857787420_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo

 

10818580_753390691376212_2061275573_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=ts

Nagyon szimpatikus számomra a fotózáshoz való hozzáállása, hiszen csupán csak azt akarja elérni, hogy jól nézzen ki egy kép. Ez az őszinte természetesség pedig rögtön szembetűnik a fotóin.

10450154_791852550863359_8482375280631349279_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo 

Imádom, ahogy annyira finoman nyúl egy-egy témához, mégis a végeredményből süt a dinamika és az extravagancia. Nem tudnám meghatározni vagy leírni a stílusát, de mindenképpen letisztultnak és elegánsnak mondanám. A formák és a színek remekül kihangsúlyozzák az adott kép hangulatát, ezzel pedig engem személy szerint el is repítettek a munkái egy külön kis dimenzióba.

lucakép

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo 

Mivel most már én is Budapesten élek, rengeteg helyet volt szerencsém a saját szememmel látni. Viszont nagyon szeretem, amikor egy fotós munkáin keresztül újabb és újabb perspektívából láthatom a várost. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy egy újabb titkot osztanak meg velem az alkotók. Luca városos képeinél is ezt éreztem, hogy egyszerre lüktetnek és suttognak. Ez a megfoghatatlan kettősség pedig teljes mértékben elvarázsolt.

1962652_808119269236687_1125864293343622548_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo

  

10422339_808119532569994_7053896265095743232_n

https://www.facebook.com/lucaszalmas.photo?fref=photo

 

Köszönjük Lucának a végtelen türelmet, amivel megtisztelt minket, hiszen még akkor készült el az interjú és a cikk, amikor az oldal hónapokra elvonult megszépülni. Jövő héten olvashatjátok a vele készült interjút is!

 

 

Szerző:

Bóbics Veronika
Csendből vagyok és átbeszélgetett éjszakákból. Sok-sok szeretetből, és még több bizalomból. Néha azért önbizalomhiány és félelem barátaim is felbukkannak, de törekszem rá, hogy egy általam irányított diktatúrában éljünk. Nem mindig sikerül persze, de hát van nekem élénk fantáziám, fehér papírom, na meg tintával teli tollam. Ezért írok ide is. Magamról, rólunk, nektek, hozzátok. Néha talán sok banális okfejtést, de mindig csak azt, amit a szívem mondani szeretne. A világon keresztül próbálom megérteni önmagamat, de néha elkap egy gyorsan jövő orkán. Azért persze mindig újra megpróbálom, hiszen ez tesz igazán boldoggá.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás