Nehéz lenne szavakat találnom George R. R. Martinra. Nélküle kevesebb lenne a világ. Ő adta nekünk a (méltán) híres és elismert (és még mindig befejezetlen) Tűz és Jég dala-ciklust, és az ebből készült sorozatot, a Trónok Harcát, amely már lassan a hatodik évadnál jár. Ráadásul milliók imádják. Leginkább azért, mert azzal lett populáris, hogy végre valahára felült a trendek által alkotott lóra, és fityiszt mutatott a konvencióknak. Ezután pedig megfordította lovát, és vad vágtába kezdett. És ne is csodálkozzunk, hogy az olvasók nagy részének elfogyott a körme, a könnye és a maradék józan esze is, pusztán annyitól, hogy eme fantasztikus elme sorait olvasgatta. Megérdemelten tartják az egyik leghíresebb és legjobb (a szó szoros értelmében) írónak manapság.
Amihez ő nyúl, abból valami különleges születik. Komolyan mondom, Martin még egy sült galambot is képes lenne újraéleszteni, hogy az aztán teljes életet élve röpködhessen tovább. A Trónok Harcával egy olyan műfajba lehelt új életet, amely kezdett belefulladni a Gyűrűk Ura-másolatok tengerébe. A mai alanyom, a Lázálom is egy ugyanilyen könyv, amely egy olyan zsánerbe hoz újítást, amely hallatán az olvasók nagy része egyből lemondóan legyintene.
A Lázálom 1984-ben jelent meg, az ekkor még korántsem befutott, de a forgatókönyvírás terén és Hollywoodon belül már valamennyire ismert George R. R. Martin nevével fémjelezve.
www.blastr.com
Miután megismerkedtünk a történettel, és valamennyire belemerülünk a 19. századi Amerika világába, rájövünk, hogy nem véletlenül érte hatalmas kritikai és olvasói siker ezt a könyvet. 1857-ben járunk, Abner Marsh, az ismert hajóskapitány és a Láz és Vidéke Folyami Fuvartársaság vezetője majdnem mindenét elveszítette egy tűzvész következtében. Egy hajója maradt csupán, amellyel próbálja folytatni az üzletet, ám nem túl sikeres. Itt lök be minket Martin nagy erővel a Mississippi folyó vad sodrásába, és érezzük, ahogy testünket egy szikla húzza a mélység felé.
Hogy szakszóval éljek, „in media res” kezdést látunk. A szereposztásról, a célokról és a titkokról semmit nem tudunk, csak annyit, hogy nagy dolgok vannak készülőben. A titokzatos Joshua York már az első oldalakon tetemes összegű zöldhasút ajánl fel Marsh kapitánynak, hogy megépíthesse az álmai hajóját. Cserébe a férfi csak annyit kér, hogy az új hajó útja során ő maga is Marsh-sal tarthasson, és hogy a hajó legénysége megkímélje őt a sok kérdéstől, amely esetleg felmerülhet. A kapitány természetesen beleegyezik az ajánlatba, és nem árulok el nagy titkot, hogy ezzel megpecsételi az egész utazás sorsát.
Ha valamire igaz, hogy letehetetlen, hát ez az. Jó, tudom, hogy a fentebb vázolt történet kezdetnek nem nagy was ist das, viszont nem véletlenül tekintik Martint a legjobb modernkori írónak. A stílusa lenyűgöző, nem terjengős, mindent leír úgy, ahogy kell. Nincs mellébeszélés. Mégis, tudatalattinkba rengeteg kérdést táplál bele. A könyv kezdetétől fogva engem valamiféle nyomás terrorizált – valahogy minden túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Megépül a Lázálom, a „legjobb istenverte hajó az egész Mississippin”, és ezután mintha mi is valamilyen lázálomba surrantunk volna át egy mézesmadzagot követve…
Merthogy Martin nem kevés szereplőt és szálat mozgat egyszerre. Marsh és York ténykedése közben megismerkedünk a háttérben egy Damon Julian nevezetű úrral, aki egy elfeledett kastélyban éldegél barátjával, és gyakran vesz rabszolgákat, akik még aznap vacsoraként végzik Julian asztalán…
Igen, vámpírok. A horror egyik legelcsépeltebb húzását dobta be Martin a levesbe. Megijedtem, hogy ezen a ponton azonnal leül az egész, és sokszor ismételt sablonokba bukik bele ez az érdekfeszítő sztori. Ám nem így történt.
Martin vámpírjai mások. Sokkal emberibbek. Sőt, mi több, maguk is embereknek vallják magukat. Kifejezetten utálják a „vámpír” elnevezést. Ugyan az ismertebb közhelyek (félelem a hagymától, ezüsttől, a napfénytől, vérszívás) megmaradtak, Martin mégis máshogy láttatja ezt velünk. Olyan valóságosnak. Ezek a vámpírok csupán szenvedélybetegek. Vagy, inkább csak szimplán betegek. Ők nem egy vérszomjas faj, akik örömüket lelik a vérontásban (és ivásban), hanem inkább rá vannak kényszerülve, hogy a „vörös szomjukat” oltsák. Elképesztően hiteles az egész, és az írónak sikerült ezt olyan igényességgel és részletességgel kidolgoznia, hogy abszolút együtt tudunk érezni velük. Megelevenedik előttünk az ő személyes tragédiájuk, az ő kilátástalanságuk, de emellett félünk is tőlük.
www.pinterest.com
Ha már történet, akkor érdemes szót ejteni a karakterekről. Ami miatt igazán ütős lett az egész, az maguk a motivációk és a célok, na meg a nagyszerű jellemek. Itt nem a „jó” meg a „rossz” ideálja létezik. Abner Marsh az igazi tapasztalt tengerész, mackós alkattal, durva beszédstílussal, míg társa, Joshua York egy végtelenül modoros, kimunkált és nemes ember. Az én kedvencem mégis Damon Julian, akinek minden cselekedetétől kirázott a hideg. Annyira magabiztos, annyira hideg és titokzatos, és akkora hatalom van a kezében, hogy arra gondolok, nem szívesen találkoznék vele egy sötét sikátorban.
Amilyen átlagosan indul az egész könyv, úgy torkollik epikusabbnál epikusabb csavarokba, mígnem minden kirakós a helyére kerül. Ezért imádom Martint. Tud építeni, és ami a legfontosabb, újjáépíteni. Bedob minket a vízbe, hogy aztán erőszakosan kirántson, és a képünkbe ordítsa a megoldást. Mi meg csak azon kapjuk magunkat, hogy valójában csak egy szobában ülünk, kezünkben a könyvvel, és pörög az agyunk az eseményeken rágódva. Kegyetlen és kiszámíthatatlan, senki sincs biztonságban, senki sem az, aminek látszik, ezzel pedig folytonos para uralkodik rajtunk. Tudjuk, hogy a végzetünkbe hajózunk, mégsem tud megállítani minket senki. Ez nem csak horror, ez kőkemény thriller is. Olykor-olykor megbotránkoztat. De éppen ezért emberi.
Nagyon fontos számomra ez a könyv. Nem állítom, hogy ez lenne Martin legjobb könyve, de hogy a legkülönlegesebb, az biztos. Pont ezért imádom. Meg azért is, hogy ezt a lázálmot újra meg újra átélhetem, holott nem minden esetben egy kellemes élmény. De mégis, a hihetetlen atmoszférájú Mississippi, Abner, Joshua és a Lázálom fedélzete mindig visszahúz. Ez egy olyan könyv, amelyet biztosan nem felejtesz el egyhamar. Ez egy bámulatos történet hihetetlen kreativitással és realitással összerakva. Ez egy olyan könyv, amely fityiszt mutat minden vámpíros sztorinak, és hangosan azt kiáltja: „Ezt így is lehet ám csinálni!” És lám, lehet még életet lehelni egy berögzült mítoszba, mindezt olyan sodró lendülettel és kimunkáltsággal, hogy fülünk eláll. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az izgalmas és érdekes történeteket, függetlenül attól, oda van-e a vámpírokért, vagy sem. A Lázálom egy igazi ínyenc ezen a téren.
„Abner Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin. De mi álmaink ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a Lázálom fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal…”
A könyv szinapszisa.
