Megöregszünk

Megöregszünk

Az ember egyszer csak megöregszik,
és elfelejt szavakat,
nem tudja már merre kell menni,
s ázik egyre kapuk alatt,
karján szerelem helyett ül
a tegnapok bús magánya,
és ujjai közt csordul a léha ma…

egyszer csak jönne, a menni elől,
arcán a ráncok nevetnek,
tenyerében zsugornyi az élet
szeméből elveszett a fény,
és szikkadt szájszélén
csók nélkül szárad a morzsa,
feledve, volt jobb is a sorsa…

az ember egyszer csak megöregszik,
batyuba gyűjtött emlékei
reggelre olykor megszépülnek,
majd elvesznek éjjel, és a tegnapok
színes csokrában találja a ma,
kötélre akasztja – siratja,
s kereszt tövén magára takarja…

…megöregszik, csillagok honába vágy,
fákat rajzol lombtalant
meg vén folyót parttalant,
és házat ajtó nélkülit
kéményt mely tetőre rogy
fekete rózsát és színtelen eget,
fehér ingen levarrott zsebet,
aztán csak hallgat – imát sem mond,
holnap gyermek lesz – tán’ bolond.

Írta: Kozák Mari

Kiemelt kép: pexels.com

Szerző:

Vendégszerkesztő
Ezt a cikket egy kedves vendégszerkesztőnk írta. Ha van egy jó írásod, vagy szeretnél hozzánk írni, egy vagy akár több cikket, jelentkezz nálunk emailben a lendulet.magazin@gmail.com-on.

Szólj hozzánk!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás