Először a pirosabbakat és a fényesebbeket vette a kezébe. Tudta, hogy semmi értelme kivételezni velük, de mégis azokon akadt meg a szeme. Megfogta az egyiket a csutkánál, felszúrta a tűre és áthúzta a cérnára a többi mellé. Jó szorosra összehúzta a fűszerpaprikákat egyiket a másik után.
A konyha fél homályba burkolózott, de a konyha asztal lámpája épp elég volt kettőjüknek.A gyerek előtt mesekönyv tátotta a száját valami erdő rajzzal az oldalain. Nem is a könyvet olvasta, hanem a kisautóval a kezében száguldozott a fák között. Benne élt abban a könyvben, ott kocsikázott a sárga matchbox-al fák között.
– Meséld tovább, milyen az az erdei út? – kérte a gyereket.
Most éppen valami fehér virágú bokrok mellett autózom. Nagyon illatosak – szippantott a levegőbe fitos orrával.
– Ugyan szállj ki az autóból és nézd meg közelebbről milyen virágai vannak.
– Várj csak, megnézem neked. – jött a vidám válasz. – ici-pici fehér virágok, mintha legyezőre fűzték volna fel őket, és az illatuk nagyon finom.
– Tudom már. Az a bokor a bodza.
– Elsőre kitaláltad. Na megyek tovább a kocsival. Most figyelj.
– Már nem a fákat nézem, hanem a füvet. Van itt előttem sok kis barna pötty a nagyobbak akkorák mint a tenyerem. A tetejük sima, az aljukat pedig becsíkozták. Itt nőnek előttem egy nagy körben.
– Szerintem ezt is kitaláltam. Gombát találtál – nézett fel mosolyogva a fűszerpaprika fonat mellől.
– Igen, igen. Tényleg a gombáról meséltem. De nézzük tovább, mi van még ezen az úton. Ez meg itt egy kismadár. Barna a ruhája és piros a mellénykéje.
Az csak a vörösbegy lehet.
És csak folytatták a sétát a mesebeli úton erdőkön és mezőkön át. Mindent apróra megnéztek gondolatban, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan valójában is szokták, amikor sétálni mennek, csak olyankor az asszony magyarázza a gyereknek, hogy mi minden titok él körülöttük amitől ilyen mesés a természet.
Írta: Tisóczki Aliz
Kiemelt kép: pixabay
